Strandom-random

Rossz technikával úsztam, ma már nem is kísérletezem vele. Ez meghatározta viszonyomat a strandokhoz. A strandokat mégis nagyon kedvelem. Miért? Gyermekeim és unokáim miatt.
Először a Dagályhoz (Népfürdő, néplavor) volt szerencsénk. Nagyanyánkkal. Máig emlékszem a szituációra. Ülünk a rézsútos füvön, ölünkben alumínium ételhordó, abból kanalazgatjuk a darás tésztát (darázstésztát). Keressük a fák oltalmát. Szúró meleg van. Élvezettel ugrálunk az úszómedencébe. Bombát, talpast, fejest. Nagyanyánk albérlője spriccel két kezét összekulcsolva, de egy tenyerét ügyesen zárva is lelő minket alkalmi spricnijével. Nem kellett vízi pisztoly ahhoz, hogy szórakozzunk. Háttal állva két marokkal szórtuk a vizet egymásra, mint egy hajó lapátkereke.
Dagály. A talpunkat kisikálja a medence érdes feneke. Egy alkalommal fogócskázunk. Ki a vízből, be a vízbe. A mettlachi lapokon úgy elvágódom, hogy érzem, itt a vég. Aztán kitisztul minden. Felugrok és kész.
A Dagályban kétféle bűz keveredett. A gyógyvíz kénes szaga, s az öltöző semmivel nem keverhető ázott-bőr-bukéja. Sose vettünk igénybe kabint, szekrényt. Mindig ruhafogasokat kértünk.
A Dagályban eltűnt egyik lányunk. Be kellett mondatni a hangosba. Megkerült.
A Dagályban hol magasság szerint kellett fizetni, hol tán vízkiszorítási tényező szerint. Ma már sokan autóval közelítik meg – kemény parkolási sáp lefizetése ellenében.
A Dagályban szerettem a forgóajtót. Elmés találmány volt. Kifelé menve sokáig hallgattuk a kilincsmű kelepelését. Azt mondta: Szeretetszeretet-sze-re-tet-sze-re-t-e-t-t-t...
A Dagály később a francia unokák kedvence lett. Estelle így értékelte kb. 3 éve a körülményeket: „Apa, ez maga a Paradicsom!”
Amikor saját gyerekeink kicsik voltak, a csillaghegyi hideg vizes strandon elcsíptük a nagymedence vizének a leengedését. Örömmel pancsikoltak az egyre fogyó vízben, nagyokat sikongatva, mert élvezték a kemény falak visszhangosságát.
Kispesten lakván felkerestük a helyi strandot is. Talán – miként a sarki kocsmát – a strandot is Hattyúnak hívták. Az égig érő fű című filmhez ennek a medencéjébe telepítették a gyeptéglákat, amit aztán elszállítottak a nyugdíjazott parkőr lakása elé a keramitos udvarra. Ma már se kocsma, se strand Kispesten. Üzletek, lakások állnak a helyükön az Ady Endre utca sarkán.
Nem nevezem strandolásnak dunai alkalmi megmártózásomat. Kielboottal lapátoltunk felfelé a Lupa-sziget irányába, s onnan ereszkedtem a vízbe. Hűvös volt, simogató és erős sodrású. Egyszeri élmény.
Főiskolás koromban rendszeres jelenésünk volt a Sportuszodában a Margitszigeten. A kötelező hosszokat le kellett termelni a heti egy tornafoglalkozás keretében. Megtettem a magamét, de sose lett enyém az úszás műfaja. Emlékszem, télen is kijártunk a külső medencébe. Élmény volt a medence szélén a hó, a medencében az elfogadható hőmérsékletű víz.
Ugyancsak egyszeri volt a hajdúszoboszlói gyógyfürdő. Csaknem rosszul lettem a nekem nagyon meleg víztől. Nem magas vérnyomásos embereknek találták ki.
Családostul csaknem nyaranta valahol a Balaton partján üdültünk beutalóval. Négy gyermekünk volt. A cégek akceptálták ezt és szinte mindig kaptunk lehetőséget. Éltünk is vele. Hol jól sikerült, hol kevésbé. Egy nyáron (Balatonföldvár) végigkártyáztuk az üdülést alkalmi ismerőseinkkel. A gyerekek is jól elvoltak egymás között. Siófokon egyik lányunk úgy irtózott a víztől, hogy szandálban, hosszúnadrágban (a bogarakat se szerette) töltötte a napot a parton. Ugyanott a legkisebbel hajnali ötkor meglátogattam a helyi játszóteret, mert a kultúros akkor feküdt le a szomszéd szobában, amikor a lánykánk ébredt. S ha már felébredt, igyekezett minket is talpra állítani. A békesség kedvéért kivittem a parkba játszani.
Kötetet írhatnék parti élményeinkről. Muszáj elhinnetek, mert itt abbahagyom.