És mindezidáig, amíg a bejegyzés írása kapcsán ez nem tudatosodott bennem, semmiféle frusztrációt nem is okozott, most érzem egy kicsit, és kezdem keresni a kompenzációt :)
Megnyugtathatom a nehéz gyerekkorom miatt kétségbeesésbe zuhanó kedves olvasókat, hogy lesz. Lesz, bizony, mert az nem lehet, hogy viziapa vizilánya életéből kimaradjon a víz! (De családunk ősei azért nem a vizigótok között keresendők :)
Kicsi koromban anyu és nagymama egyáltalán nem vittek strandra, jó volt nekünk itthon. De nem is kellett kimozdulnunk, ha én pancsolni akartam. Anyu barátnője, aki 56-ban Hollandiába disszidált, egyszer küldött egy felfújható kerti medencét, amit - meglepő módon - meg is kaptunk, Azt hiszem, nagy dolog volt ez akkoriban. Emlékszem rá, kék volt a pereme, és a fenekén vidám halacskák úszkáltak. Nyilván csapvízzel volt feltöltve, és amíg én is kicsi voltam, meg a többiek is, a házbeli gyerekek is elfértek benne. Nagy mulatság volt!
A Lejtő úti strandon |
A strandot csak úgy ismerték a környéken, hogy az FM-strand. Nem volt hangosbemondó, nem volt tömeg, egy büfé, úgy emlékszem, igen. Nagyon családias hangulata volt, úgy felerészben helybeliekkel, felerészben minisztériumiakkal. Gugli barátunk jóvoltából megvan az emléke a magyar fürdőkultúra oldalon:
"Egy eltűnt strand nyomában… A XII. kerületben a Hegyalja és Lejtő utca találkozásánál épült. Anno a Földművelési Minisztérium üzemeltette. Tekintettel arra, hogy létesítésekor a környezetében nem volt strand (ma sincs - megjegyzés tőlem), így a nagyközönség számára is megnyitották. Egyetlen medencéjének víztérfogata 450 m3 volt, 25 m hosszan és 12 m szélességben terült el a strand közepén (dermesztő hideg vizével - megjegyzés ismét tőlem)."
Amikor magunkra maradtunk édesapámmal, nem emlékszem, hogy akár egyetlen egyszer is strandra mentünk volna. De nem is volt rá szükség, mert ott volt nekünk a minden, a csúcs, az igazi: a vízitelep!
Ezt a fogalmat azok értik, akiknek valamilyen vízi járművük volt. A vízitelep egyszerre nyújt módot a csónakházban a jármű tárolására, karbantartására, túrákra indulásra, az egy, hidegvizes medencéjében a helybeli fürdőzésre és egy zárt közösség sajátos, hétvégi társadalmi életére. A mi vízitelepünk a Hajógyári-szigeten volt, és, természetesen, a hajógyáriak járhattak ki oda a családjukkal. És azok, akik egész héten együtt dolgoztak, szívesen mentek ki vasárnap a vízitelepre, hogy akkor is együtt legyenek. A hangulatát leginkább úgy kell elképzelni, mint az Állami Áruház című filmnek azt a jelenetét, amelyik a Római-parton játszódik.
Akik hajót is tartottak ott, azoknak, - mint nekünk is - kabinjuk volt, ahol minden holmit kint lehetett hagyni. (Ne az öltözőkabinokra gondoljunk, hanem annál nagyobb, komolyabb, rendesen, fallal elválasztott helyiségekre. Kívülről úgy nézett ki, mint egy garázssor.)
Nagyon szerettem a vízitelepet, szerettem a hajógyári embereket is, közöttük nőttem föl.
A kerti pancsoló, a helyi strand, majd a vízitelep kedves - és a vizek méretében egyre igényesebb - világa után pedig feltárult az igazi varázs: a Duna! Félnapos evezések a Rómaira vagy a Lupa-szigetre, komoly túrák, kalandok és víz, víz, víz. Hát hiányzott nekem a strand?
Bepakolásra készülve fogom a hajót a hajógyári vízitelep stégjén |
9 megjegyzés:
Jobbat el sem lehet képzelni a vízitelepnél, kivált ebben a hőségben. Nem látszik, milyen hajótok volt. Én kielboaton tanultam, néniméké volt, velük eveztem Mártélyra majd vissza, a csónakot az úszóházon tartották, ott találkoztunk, és mentünk át máskor a strandra vagy Tiszaszigetre, ahol a betonlábakra épített nyaralójuk volt (így szolgált árvíz idején.)
Ez a te elbeszélésed úgy fölelevenítette az úszóházi kabint, a kártyázást a deszkán hasalva, a strand semmi volt ehhez képest. A Duna pedig tiszta volt a Tiszához viszonyítva, a te idődben biztosan. :)
A képen, úgy látom, a hajó formájából és az életkoromból következtetve, már a túrakajakot fogom. De kezdetben nekünk is kielboatunk volt, először kormányos voltam, aztán már eveztem is.
Igen, a Duna tiszta volt még, bárhol nyugodtan lehetett fürödni benne a hatvanas évek közepétől, majd' tíz éven át.
Sajnos, a kajak kifogott rajtam. Nem tudtam megtanulni. Jól lefröcsköltem, aki mögöttem ült. Billegett velem a hajó, bizonytalan érzés volt. Te hogy tanultad meg olyan jól, hogy élvezetet adott az evezés?
Nem tudom, nem emlékszem, hogy nehézséget okozott volna az evezés, az első perctől élveztem. Persze, a túrakajak egy stabil jószág, hát még, ha teli van pakolva.A gimnáziumi sportkörben mehettem egyes, könnyű versenykajakkal is, az nagyon furcsa volt először.De legalább tudtam, hogyha borulok, akkor csak magam miatt. Megúsztam anélkül :)
Nagyon ügyes vagy. :)
A Duna-parti csónakházaknak hangulatuk volt. Szerettük a vizet, a locs-pocsolást, az alkalmai evezéseket. Egyedül a fecske-nadrág feledhető. Sose bírtam elviselni. Valamiért nekem olyan idétlennek tűnt.
És ez a sok cucc a stégen befért abba a kis csónakba?
Muszáj volt neki :)
E közt van sátor, hálózsákok, élelem, ruha talán a legkevesebb. És látod, minden vízhatlan zsákokban van, hogyha borulnánk (elvégre kajak), csak a zsákokat kelljen összekapkodni, ne pedig millió szerteúszó holmit. Egyetlen egyszer volt necces a helyzet a Rábán, na, akkor egy pillanat alatt, mint egy film, lepergett előttem az életem. Mire a film lefutott, már a vízben voltam.
Mi is az FM strandra jártunk. Klassz hely volt!
Megjegyzés küldése