Nyarak és emlékek

Nem lesz egyszerű az én bakugrásokkal tarkított elmémnek, azért csak nekifutok valamilyen rendszer alapján kifejteni, ami ezekről eszembe jut.
Egészen kicsi vagyok, Nagyikával megyek nyaralni Parádóhutára. Egy gyerekágyban kapok alvóhelyet és az enyhén dohos tisztaszobára is emlékszem. Talán innen kezdve mondhatom mégis, nekem a Mátra maga a BÉKE. Bizonyára sokat sétálhattunk, mert a virágos látkép is előttem van, meg valami kanna és a kisbögrém. Ennek azonban már hatvannál is több éve, hogy belémégett emlékként.
Aztán az a felejthetetlen csokibarna színem, amit iskolába menetelem előtti nyáron Siófokon gyűjtöttem, ahová anyukámmal mentünk, magánszállásra, s ahonnan Anita babával tértem haza - szállásadónk neve és ajándéka jött velem.
Iskolásként többször is jártam a Szarvas Gábor úti SzOT Gyermeküdülőben, mindig csak nyáron, nem a tanév alatt, de ezek a kéthetes csoportos utak nagyon is kedvemre voltak. Barátkoztam, lett viszonylag tartós barátság is egy csongrádi leányzóval, aki később Apuéknél kezdett tanítani - naná, szinte mindegyikőnk pedagógus-gyerek volt.
Középiskolásként a szüleim vezette iskolai kirándulások, hatalmas bulikkal (naná, egész éjszaka vonatoztunk, úgy volt olcsóbb), turistaszállásokon és a helyi közérteknél megrendelt kifli és kakaó emlékével, az első szerelemmel, szép és jó volt. Rengeteg ismeret, a túrák kitartást követelő erőnléti edzéskénti funkciója, egymás segítése, szóval, szerettem gyerek lenni. És tanultam is. Emberséget egészen biztosan. A táj szeretetét, a természet elfogadását, az épített környezetre való rácsodálkozást, az új iránti kíváncsiságot.

Aztán majdhogynem felnőtt lettem és már én üdültettem a nálam ifjabbakat. Többször is voltam nevelőtanár egyetemistaként pedagógia gyakorlat címszó alatt Mikosdpusztán, egy igencsak hideg kastélyban, óriás hálótermek és egy tündéri védőnő meleg szeretete között lavírozva és élvezve a gyerekek szeretetét is.
A saját gyerekek megjelenésével persze a nyarak is másabbak lettek. Valahogy úgy alakult, hogy a gyerekek levonultak az összes unoka gyűjtőhelyére, Mamijukhoz, és nekünk maradt a szabadság. Szabad dolgozni vagy gyerektelenül esetleg elutazni valahová.
A gyerekek is megnőttek, az életünk is változott, erről már esett szó ebben a blogban, hogy milyen nagyszerű nyaralásunk volt Balatonlellén a kamaszkorúakkal. Később Életem Párjával kettesben (de előfordult, hogy a Kicsi kegyeskedett velünk jönni) minden évben csereüdülni jártunk Liptószentivánon, ahol az állandóvá vált szobánk ablaka alatt a patak hangja adta egy álló héten át az altatódalt. Valahogy úgy alakult, hogy előbb ez a lehetőség szűnt meg a Szlovák Televízióval, aztán a betegség amúgy sem engedte volna a hosszas buszozást odáig meg vissza, és azóta sem voltam a Tátrának azon a részén.
Aztán jött az az időszak, amikor nyaralásra nem, de ismeretgyűjtésre folyamatosan kerítettem sort - egyedül miért menjek nyaralni? Mégis, egy hasonlóan elözvegyült ismerős elhívott Tunéziába, majd néhány év múlva egy korábban alkalmi utastárs Görögországba, Sartira. Ezek a 8 napos, csakis nyaralásról szóló utak is adtak emlékeket. (Utóbbiról már vannak képek a picasán.)

Hogy a keretet megadjam: harmadik éve már, hogy nem vagyok egyedül. Az első közös évünkben bejárt útvonalról (BeNeLux) a nyavalygo.freeblog.hu-ban részletesen számoltam be, sok felvételünk a picasán megtekinthető. Még tavaly is működött ez a blog, amikor is Görögországban voltunk, Paros szigetén. Hogy idén nyaralunk-e? Ki tudja, hosszú még az év! Most éppen nincs konkrét tervünk, de ezt nálunk sose lehet tudni.