Nem biztos, hogy ráugrok a témára. Hirtelen az jutott eszembe, hogy kétféle embertípusról szoktak beszélni, már akik ilyesmikről szoktak beszélni.
Az egyik fajta ember a sikerorientált. Aki belemegy az élet sűrűjébe, forgatagába, és felveszi a küzdelmet vélt vagy jogos igazának a keresztülvitele céljából. Szereti, ha az adrenalinszintje az egekben van. A kihívásokat örömmel üdvözli, és a megpróbáltatások csak még edzettebbé, keményebbé teszik. A kudarcokat lerázza magáról, mint kutya a vizet.
A másikfajta ember a kudarckerülő. Jogkövető, kerüli a konfliktusokat, jaj, csak hogy ne hibázzon el valamit, mert mit szólnak az emberek stb. Aki kudarckerülő, annak számos élménye lehet, hogy miféle kudarcok övezték életét, és hogy birkózott meg velük. Világa zárt, óvatos, keveseket enged közelébe.
Sokat tudna mesélni arról, hogy miképpen tette őt próbára az élet.
Nekem a két típusról a ragadozó és a növényevő állatok jutnak eszembe. Az egyik fajta harcban legyőzi áldozatát, a másik folyamatosan figyel, és menekül az életéért.
Persze vannak kevert típusok is. Adott esetben támadók, máskor meg menekülők.
A ragadozó nem tehet róla, hogy húson kell élnie, a növényevő nem tehet róla, hogy félénknek született.
De ha már kudarc, hadd emlegessem Weöres Sándor egyik remekét.
MACSKA-INDULÓ
Kurrogj, kurrogj, kormos macska,
cirregj, cirregj, cirmos macska,
büszkén lejt hat vak bak macska,
sok pettyes láb, száz karmocska.
Jobbra át, balra át,
agyon marjuk a kutyát,
nyauúu!
Nyávogj, nyávogj, nyavalyás macska,
pisszegj, pisszegj, pikulás macska,
aki beteg pikulálhat,
szedjen macska-pilulákat.
Hátra arc, nagy kudarc,
nem marunk ha te se marsz,
nyauúu!
5 megjegyzés:
Felismertem magam a második típusban, Mick... Bevallom, inkább másokért álltam ki mindig, mint magamért... Ezt máig se értem igazán...
De azért már érik a bejegyzés a fejemben.
Vagyunk néhányan. Így tarka az élet.
Hogy miért kerülöm a kudarc témát?
Mert kudarckerülő vagyok!!!
:)
Újra próbálkozom, hátha elfogadja most a rendszer a kommentemet. Az lenne a lényeges hozzátenni valóm, hogy a kudarc nem mindig személyes veszteség, hanem a társadalom kudarcos élete is rávetül a személyekre. Ettől nem kizárólag önismereti kérdés a honnan hová tartunk.
Igaz.
de milyen igaz!
(a kor gyermekei vagyunk, vele,benne...még ha ellene is)
Megjegyzés küldése