Második lakásunk - Zuglóban

Meglep a csend, ami a lakás-témát körbelengi. Annál is inkább, mivel mindenki lakik: ki házban, ki lakásban, kúriában, kastélyban, szállón vagy sátorban. Arra gondolok, hogy a nyári uborkaszezon lehet a hallgatás oka. Magam most megpróbálom oldani a szünetet, idehozva második otthonunkat Zuglóból. Íme:
1956-ban a dunaharaszti földrengést követő időszakban, de még januárban egy igen szűkös társbérletet odahagyva átköltöztünk Zuglóba a Fűrész utcába. A 47 m2-es lakás hét embernek inkább lakáska volt. Sebaj, sok jó ember kis helyen is elfér. A 30-as években épült emeletes ház takarékos megoldásokkal bírt. Stang-falak választották el a szobákat, a huzat vagy a dühös emberek miatt kimozogtak az ajtótokok a helyükből. Ha rendesen összerakták volna a házat, nem fordul elő, hogy a tetőn a cseréplécek húsz év alatt elkorhadnak, a cserepek meglazulnak, a galambok bepiszkítják a padlást, mi meg beázunk, penészes lesz a konyha és a fürdő mennyezete.
De nyissunk be!
Az előszobának titulált belépő csaknem négyzet alakú, négy ajtóval a négy égtáj felé, és ezzel kész is. Egy kicsi falifogas fért el az egyik falán. A belépés után balra nyílt a fürdőszoba. Egy lépés, a vécéig, két lépés a mosdótálig, három lépés a mosógépig (amikor már lett HIM keverőtárcsás mosógépünk). Négy lépés a kád, a fürdőszobahenger, mely sokszor elromlott, csöpögött, ólomvezetéke megrepedt, a vécé sokszor folyatott. Elég hitvány szerelvényeket raktak a házba.
Hagyjuk is ott a fürdőt.
A bejárattal szemben nyílt a konyha. Belépve jobbra a falon elfért a kredenc, tőle balra haladva a gázrezsó, a sparhelt, és máris az egy négyzetméteres kamra ajtajába botlunk. Tőle balra az északra nyíló konyhaablak, megint balra fordulva egy falikút, mely mellett elfért két konyhaszék egy közéjük zárt konyhaasztallal.
A bejárattól jobbra nyílt a nagyobb szoba s abból egy kisebb zsákszoba. No nem egészen zsák, mert ajtaja volt egy kicsi erkélyre. Nagyjából déli tájolásúak voltak a szobák. A nagyobban laktunk mi, gyerekek, a kisebben szüleink. Mindkét szobát egy falba épített cserépkályha fűtötte volna, ha működött volna. Sokat kínlódtunk vele, mígnem az átrakás mellett döntött anyánk. Attól kezdve csakugyan meleget csinált a két szobában a kályha. De addig… Előfordult az első télen, hogy csukott ablaknál sem volt több 8-10 foknál a szobai hőmérséklet. Azért nem járom körbe a szobákat, mert elég sűrűn változott a bútorok elrendezése a létszámmozgások miatt. Utóbb két húgunk született, majd pedig apánk halt meg. Mindenesetre két nagyobb ágyunk és egy rácsos kiságyunk volt és egy heverő. Nemsokára kiegészült egy vasággyal a készlet, meg később egy kinyitható hatalmas rekamiéval. Elég nehézzé tette a zsúfoltság elkerülését egy kereszthúros bécsi zongora, mely a nagyobb szoba negyedét uralta.
Parkettás szobáink voltak. A kor divatja szerint évente egyszer felsikálta anyánk, majd később közös erővel tettük ezt. Utána ún. padlóbeeresztővel kezelte, ez egy beszívódó viaszféle volt némi színezékkel. Erre jött a Tangó-paszta, melyet felkenés után a talpunkra illesztett padlókefével kellett kifényesíteni. Tangóztunk is eleget. Létezett szappanformájú padlóviasz is. Ez olcsóbb volt a benzinoldású pasztánál. De ezt használva hiányérzetünk támadt. Hiányzott a tiszta hatást hitelesítő benzines „aroma”.
A falakat akkoriban festették, általában pasztell sárgára, és szintén a kor divatja szerint festőhengerrel mintát vittek rá. Néhány fajtából lehetett választani.
Ha visszagondolok, igazán semmi sem működött rendesen. Pl. a redőnyök. Rendszeresen kiszakadt a felhúzásukhoz használt heveder (gurtni). Nem csodálom utólag. A széles falemezek felhúzásához elég energia kellett. A gurtnik hamar elkoptak a sok huzigálástól. Nemegyszer pedig a redőny szerkezete szakadt szét az összetartó lamellák rozsdásodásának a következtében.
Mindegy.
A lepukkant lakást belaktuk, a rozoga tűzhelyet újra cserélte a KIK vagy a FIK?, a konyhát addig festettük, míg el nem tűntek a penészfoltok, a falát olajfestékkel embermagasságig lekentük, s megpróbáltunk szépen boldogulni az immár önálló bérlakásban. A szobaablakok előtt három bálványfa enyhítette a nap sugarait, és fogta fel az utca porát. Igen.
Sokáig poros volt a Fűrész utca, de nem fűrészporos, hanem a homokos-földes. Az utca odaköltözésünkkor nem volt kövezve, flaszterozva. Utóbb fáradt olajjal fogták meg a szállongó port, sokkal később aszfaltot kapott az úttest és a járda is. A bálványfák nemcsak kellemes árnyékolók voltak, hanem virágzáskor kifejezetten büdösek, fojtogatóan büdösek is. A bűz évente megismétlődött. Nem lehetett tenni ellene semmit.