Kell a rádió!

Nálunk a rádió mindig a lakás alapvető felszerelési tárgyai közé tartozott. Volt rádió a szobában, a konyhában, aztán később, amikor meghonosodtak a tranzisztoros táska- és zsebrádiók, gyakorlatilag minden helyiségben. Sőt még detektoros rádiója is volt apámnak (és használta is!), merthogy ő kölyökkorától, tehát a rádió őskora óta nagy rajongója volt ennek a csodálatos találmánynak.  A  Rádiótechnika folyóiratot is rendszeresen vásárolta, amit én is szerettem olvasgatni, amikor már valamennyire konyítottam a témához, mivel kezdettől fogva részt vettem a szétszerelésben, javításban  - nagyon hatásos volt az atyai példa. :) Olyannyira kezdettől fogva, hogy szó szerint zsenge  gyermekkoromtól élénk érdeklődést mutattam a készülékek iránt, erre bizonyság az a fotó, melyet már mutattam ugyan, de ismét ideteszem - íme, így ragadtam meg egy óvatlan pillanatban az éppen bontás alatt álló készüléket alig kilenc hónapos koromban:

A Rádiótechnika folyóiratban olvastam a rádióamatőrökről is, ott rendszeresen leírták, milyen hívójelű rádiósnak volt az eltelt időszakban valami érdekes "kapása", azaz elcsípte egy távoli rádiós adását és vele kapcsolatba lépett az éter hullámain keresztül. Persze minél messzebbről jött az az adás, annál értékesebb volt a találkozás. Ez  felkeltette az érdeklődésemet és beindította a fantáziámat, ezért volt egy időszak, amikor azt terveztem, hogy ha felnövök, én is rádióamatőr leszek. Ülök majd a készülékem előtt, csavargatom a gombokat és keresgélem a világ messzi országaiban ülő rádiósoknak az éteren át terjedő jelzéseit. Ekkoriban valahogy úgy képzeltem, hogy a rádióamatőrség egy konkrét szakma, nem fogtam fel, hogy ha valaki valamiben "amatőr", akkor nem az a fő foglalkozása. :)

Amint az előttem szóló írótársak is elmondták, akkoriban a rádióból hallott élő közvetítések, zenei összeállítások, hangjátékok és egyéb műsorok, tehát bármi, ami a rádióból szólt valóban nagy hatással volt az összes korosztályra. Óvodások műsora, Csinn-bumm cirkusz - ezeket én is rendszeresen hallgattam gyerekkoromban és némelyik szereplő jellegzetes hangja ma is a fülemben cseng, például ahogy Keleti László Szamóca Ábrisként zokogott a cirkuszban, mert Bilicsi Tivadar mint Bruhaha Kelemen mindig újra és újra kitolt vele, vagy amint Pethes Sándor azt mondta: "Bukfenc mindent tud". De ismeretterjesztő műsorokra is emlékszem, például ilyen volt a Kíváncsiak klubja, amelyben a legkülönfélébb tudományokat érintő kérdésekre kaphatott választ a hallgató élvezetes, szórakoztató formában.

Milyen készülékeken is hallgattuk mindezeket? Nekünk nem volt olyan csodálatos macskaszemes, billentyűs rádiónk, amilyeneket néha másoknál láttam, ha vendégségbe mentünk rokonokhoz, ismerősökhoz. De a mi egyszerű Orion rádiónk is jól szólt, legfeljebb csak sötétedés után volt érdemes tekergetni a gombját, amikor a Kossuthon, Petőfin és egy-két közeli erősebb adón (Belgrád, Bukarest)  kívül távolabbi állomások is bejöttek rajta. 

Aztán a hatvanas évek közepén megjelent a boltokban a VEF rádió, egy rigai gyár terméke volt, tranzisztoros csoda, rengeteg góliát elemet kellett belerakni, de jött rajta a középhullám, hosszúhullám és több rövidhullámú sáv is. Évtizedekig bírta nálunk a strapát, nagyon megbízható készülék volt. Rövidhullámon - tán mondanom se kell - főleg a Szabad Európát, meg a Luxembourg Rádiót vadásztuk, a hosszúhullámon pedig csak a moszkvai rádió jellegzetes szünetjelére emlékszem.

Az Apolló rádiót a 70-es években vettük, ez nem hordozható, hanem komoly asztali készülék volt két hangfallal, Videoton-gyártmány. És ezen már volt URH is, mégpedig nem csak az úgynevezett keleti urh, hanem 88 MHz-től fölfelé a "nyugati" urh frekvenciákat is lehetett fogni rajta. Nagy dolog volt ez akkoriban, érthető tehát, hogy ez a készülék szinte luxuscikknek számított. Most utánanéztem, 5900 Ft volt az akkori ára, ami nekem több mint kéthavi fizetésemet jelentette... volna, ha nem hitelre vettük volna, de természetesen arra vettük, mint szinte minden egyéb tartós fogyasztási cikket. :)

Túlságosan nem szerettük meg ezt a rádiót, pedig nagyon jól szólt, különösen a két hangfallal, de azokkal a programozható nyomógombokkal sose tudtunk kibékülni, így igazából nem használtuk ki minden funkcióját. De ő is elég sokáig, vagy harminc évig kibírta nálunk, csak akkor dobtam ki, amikor már minden tekerője használhatatlan lett és hangok helyett csak zúgást és recsegést produkált.

És természetesen nem hagyhatom ki a mindenki által ismert, mondhatni, emblematikus táskarádiót, az örök és elnyűhetetlen Sokolt az ő bőrtokjával és bőrszíjával. Mindent kibírt, azt is, ha a 9 voltos kis elemmel használtuk rendeltetésszerűen, de ha két  4,5 voltos laposelemet kötöztünk rá, azzal is ment, és persze működött a saját gyári töltőjével is, amíg az ki nem lehelte a lelkét.  De maga a Sokol rádió simán elél akármeddig, nekem még ma is megvan és működik is, csak a bekapcsoló / hangerőszabályozó tekerője recseg kicsit, de mivel forrasztó pákám már nincsen, nem is tudom kicserélni benne a potenciométert (ami egyébként az utóbbi évekig megvolt, merthogy ilyet is lehetett régen beszerezni az akkor még létező alkatrész-boltokban).

Bőrtokkal mindenki ismeri, de ilyen a Sokol a tok alatt, a maga meztelen valóságában:

Az említetteken kívül sok egyéb fajta, jelentéktelen nevű rádió is megfordult nálunk, kicsik és még kisebbek, de egy komolyabbra emlékszem, egy Grundig kazettás magnós rádióra, őt Reggio Calabriában vettem  1987-ben, amikor is mérlegre kellett tennem, hogy befizetek-e egy máltai egynapos kirándulásra, vagy a rádiót veszem meg, mert mindkettőre már nem futotta volna a pénzemből.                  

Így aztán nem jutottam el Máltára.  😉