1966 májusában volt a ballagásunk, melyre az előkészületek már télen megkezdődtek, ugyanis el kellett döntenünk, mibe is öltözünk majd. A matrózblúz ötletét hamar elvetettük és végül a sötét öltöny és fehér ing, valamint a fekete kosztüm és fehér blúz változat maradt a végső. De a lányok blúza legyen egyforma és az akkori divat szerinti: fehér batisztblúz, gallér nélküli sima nyakkivágással, és az elejére keresztben rávarrt madeira-pántokkal, a nyakánál fekete zsinórból kötött masnival. Mivel a tablóhoz a fényképezkedés elég korán, már decemberben aktuális volt és ugye a blúzt nem tudtuk addigra előteremteni, ezért aztán az egyik lány feláldozta a már meglévő sajátját a köz számára és az ő blúzában fényképezkedtünk mindannyian. Nagy buli volt, amikor a Lenin körúti fényképészműterem öltözőjében egymásról cibáltuk le a felsőt és úgy ültünk a gép elé egyenként. A fiúk közt ugyanez zajlott a csokornyakkendővel, mert abból is csak egy volt, ők azt tépték ki sorban egymás kezéből.
Májusban elkövetkezett a ballagás napja, de előtte szervezkedtünk egy kicsit. Elhatároztuk ugyanis, hogy ünnepélyesen megválunk majd az ellenőrző könyvecskéinktől és erre a célra az látszott legkézenfekvőbbnek és persze leglátványosabbnak, ha fölengedjük őket a nagy magas égbe. Tehát a ballagás reggelén immár ünneplőbe öltözve gyülekeztünk egy közeli ponton, nevezetesen G. Jutkáék házánál, ő vette meg ugyanis előre a 35 darab felfújt lufit és azokkal a kezünkben vonultunk a gimihez. Ott aztán megálltunk a kapu előtt és az ellenőrzőket felkötöztük a lufik madzagjaira, majd pedig egyszerre elengedtük az összeset. Csak ezután mentünk be az épületbe, ahol persze már minden felvirágozva várt bennünket.
Igazság szerint a többiből csak arra emlékszem, hogy végigvonultunk az osztálytermeken Gaudeamus igiturt, meg Ballag már a vén diákot énekelve és persze ünnepség is volt az udvaron. Engem egyáltalán nem rendített meg ez az egész, valahogy korábban (és azóta is) sokkal jobban meghatott például ez a két ballagási dal, mint akkor, azon a napon. Rémlik, hogy Keresztmama is eljött a ballagásomra és vele együtt mentünk haza ebédelni, de ajándékot biztos, hogy nem kaptam - azt hiszem, nem volt ez divat akkoriban.
Májusban elkövetkezett a ballagás napja, de előtte szervezkedtünk egy kicsit. Elhatároztuk ugyanis, hogy ünnepélyesen megválunk majd az ellenőrző könyvecskéinktől és erre a célra az látszott legkézenfekvőbbnek és persze leglátványosabbnak, ha fölengedjük őket a nagy magas égbe. Tehát a ballagás reggelén immár ünneplőbe öltözve gyülekeztünk egy közeli ponton, nevezetesen G. Jutkáék házánál, ő vette meg ugyanis előre a 35 darab felfújt lufit és azokkal a kezünkben vonultunk a gimihez. Ott aztán megálltunk a kapu előtt és az ellenőrzőket felkötöztük a lufik madzagjaira, majd pedig egyszerre elengedtük az összeset. Csak ezután mentünk be az épületbe, ahol persze már minden felvirágozva várt bennünket.
Igazság szerint a többiből csak arra emlékszem, hogy végigvonultunk az osztálytermeken Gaudeamus igiturt, meg Ballag már a vén diákot énekelve és persze ünnepség is volt az udvaron. Engem egyáltalán nem rendített meg ez az egész, valahogy korábban (és azóta is) sokkal jobban meghatott például ez a két ballagási dal, mint akkor, azon a napon. Rémlik, hogy Keresztmama is eljött a ballagásomra és vele együtt mentünk haza ebédelni, de ajándékot biztos, hogy nem kaptam - azt hiszem, nem volt ez divat akkoriban.
Ez volt a hivatalos tablónk:
De a hivataloson kívül volt nekünk még egy másik, saját tákolmányunk is: nagy ív fekete fotópapírra ragasztottuk kisgyerekkori fényképeinket, ez lett a gyerektabló, mellyel remekül szórakoztunk már a gyártási folyamat alatt is. Mint látható, még osztályfőnökünket is sikerült rávennünk, hogy a műalkotáshoz járuljon hozzá egy saját képpel.
