2011. április 25., hétfő

Események 1977-ben - Vackorral

Gondolom, a korábbi írásokból már többek számára kiderült, hogy Vackorral nagyon régen ismerjük egymást. Együtt jártunk ugyanis a főiskolára 1975-1978-ig. Ott ismertük meg egymást. Így azután sok régi, közös emlékünk van. Ezekből három éppen az 1977-es évben volt.


1.

Januárban még hátra volt egy hét a vizsgaidőszakból, de mi már letettük az összes vizsgánkat, így maradt egy szabad hetünk. Vackor valahol fölfedezte, hogy lesz egy kedvezményes akció az akkor új Avar Szállóban, Mátrafüreden: 2 éjszaka, 3 nap. Kérdezte, nincs-e kedvem elmenni vele. Persze, hogy volt kedvem. El is mentünk. Az árakra már nem emlékszem, de biztos, hogy nem volt drága, mert főiskolásként simán ki tudtuk fizetni. Még uszoda is volt a szállodában. Jókat sétáltunk, kirándultunk a környéken. Egyik este még egy irodalmi műsorra is elmentünk a helyi művelődési házba. Drahota Andrea és Kozák András verseket mondott. A szálloda kertjében volt egy aranyos mókus, egyszer sikerült is lefényképezni. Egyik sétánk alkalmával pedig muflonokkal találkoztunk. Hát, azoktól kicsit megijedtünk, mert olyan váratlanul, egyszercsak ott álltak előttünk. Persze nem bántottak minket, szerencsére elmentek a másik irányba. Remekül éreztük magunkat, csak azt sajnáltuk, hogy hiába mentünk januárban, nem volt hó. Egy helyen, egy kis tisztáson találtunk kisebb hófoltokat, ennyi volt az egész.


2.

A következő esemény nyáron volt, júliusban. Kötelező nyári gyakorlaton voltunk Sopronban, a határállomáson. Az nagy élmény volt számomra. Egyrészt azért, mert életemben akkor jártam először Sopronban, másrészt meg akkor éreztem meg először, hogy mitől más egy kisvárosban élni. Addig ugyanis el nem tudtam volna képzelni, hogy én máshol éljek, mint Budapesten, ahol születtem. Öten voltunk ott a gyakorlaton, öt lány, de a másik három lány a másik műszakba volt beosztva, mint mi ketten. Ott úgy volt a munka, hogy 12 órát dolgoztunk, de csak 2-3 napig, utána volt 2-3 nap szabad, majd ismét 1-2 nap munka stb. A határállomáson kellett általános információkat adni a beérkező külföldieknek, valamint segíteni kellett nekik a vízumkérő lapok kitöltésénél. Nem mindig volt nekik egyértelmű az űrlap, meg aztán sokszor nem töltöttek ki minden rovatot, hát ezért kellett segíteni. Az ottani dolgozók munkáját meggyorsítottuk azzal, ha komplett, jól kitöltött űrlapokat adtak be. (Akkoriban ugyanis már a határállomásokon is lehetett kapni vízumot.) A szabadnapokon nemcsak Sopront igyekeztünk minél alaposabban megismerni, hanem a környéket is bejártuk Vackorral. Élveztük, hogy a munkánk révén sok embert megismertünk. Már néhány nap után is sokszor összeköszöntünk az utcán az új ismerőseinkkel, hiszen folyton találkoztunk velük. Ez más volt, mint Bp-n. Itt órákig mászkálhatok és nem találkozom ismerőssel, mert túl nagy a város. A szabadnapokon a Deák étteremben ebédeltünk. Három nap után már a pincér is ismert minket. Amikor "civilben" összefutottunk vele az utcán, még ő is ránk köszönt. Hát, ez a kisváros kedélyessége.

Egyszer volt egy előadás a színházban. Akkor még nem volt állandó társulata Sopronnak, hanem a pécsiek jöttek két estére vendégszerepelni. Rohantunk, hogy kapjunk jegyet. Jó pesti módon úgy gondoltuk, hogy biztos nem lesz már jegy. De volt. El is mentünk megnézni az előadást. Lackner Kristófról szólt, Sopron egykori polgármesteréről, aki nagyon sokat tett a városért. A színészek jól játszottak, a darab is jó volt. Előttünk éppen olyan helyi lakosok ültek, akiket a munkánk révén ismertünk. A szünetben döbbenten kérdezték tőlünk: "Hogyhogy eljöttetek?" Nem értettük a kérdést. Azután megmagyarázta az illető. Azon csodálkozott, hogy pestiek létére elmentünk megnézni a helyi dolgokkal foglalkozó darabot. Mondtuk, hogy ebben nincs semmi különös, minket ez érdekel, azért jöttünk el. Erre szabályosan megköszönték, hogy elmentünk. Szinte megtiszteltetésnek vették. Nagyon megdöbbentünk ezen.

Azon a nyári gyakorlaton nagyon jól éreztük magunkat, és amikor letelt az egy hónap, elég szomorúan utaztunk haza. Szüleink csodálkoztak is ezen, de azután elmeséltük nekik az élményeinket.


3.

A harmadik közös emlék 1977-ből már nem olyan kellemes. Ez már ősszel volt. Októberben 5 napig almát szedtünk Vámosmikolán. Kötelező volt a harmadik évfolyamnak. Azt mondták, aki nem megy, azt nem engedik államvizsgára. Nagyon szigorúan vették, csak orvosi igazolás ellenében lehetett fölmentést kapni. Két helyen laktunk, mert sokan voltunk az évfolyamban. Minket egy nagy térségben egymagában álló épületben szállásoltak el, hatalmas szobákban. Emeletes ágyak voltak. A mi szobánkban 11 ágyon 22-en voltunk lányok. Az első nap minden brigád szedte az almát és nagy konténerekbe kellett rakni. Csak ép almát volt szabad a konténerbe tenni. A hibásakat külön gyűjtöttük, hogy azokból majd almalevet készítenek. A második naptól pedig mindig csak felváltva 2-2 brigád szedte az almát, a többiek meg méret szerint szétválogatták a konténerekben lévő, már leszedett almát. Ekkor kezdődtek a bajok. A válogatásnál feltűnt nekünk, hogy nem minden alma ép. Először egymást szidtuk, hogy vajon ki rakott bele hibás almát, amikor megmondták, hogy azt nem szabad. De azután meglettek a tettesek: az egerek. Mi ugyanis nem tudtuk, hogy éjszaka szépen bemásztak a konténerekbe és megrágcsálták az almákat. Elég szörnyű élmény volt, amikor gyanútlanul fölemeltünk egy almát, hogy kiszedjük a konténerből, és kinézett alóla egy egér. Ilyenkor persze a pestiek sikítottak, mire jött az X néni (a nevére már nem emlékszem), aki a TSZ-től felügyelte a munkánkat, és jót nevetett rajtunk. "Hol az az egér?" - kérdezte. Azután fogta szegény egeret a farkánál, földhöz vágta, és lehetett tovább válogatni az almákat. Ezek megrázó élmények voltak. Egyik nap nem volt ott ez a néni, hát kitört a pánik az első aznapi egérnél. De volt egy fiú az évfolyamból, aki ugyanúgy likvidálta szegény egeret, mint a néni. Csak aztán a fiú az üres konténerek rakodásánál véletlenül belenyúlt egy rozsdás szögbe, elvitték őt Balassagyarmatra az orvoshoz, mi meg ott maradtunk egérölő nélkül.

Ennél még szörnyűbb volt az, hogy a házba is bejöttek az egerek, mert október lévén kint már hideg volt. Az utolsó éjszaka arra ébredtem, hogy valami motoszkál az ágyam mellett. Alsó ágyon aludtam. Vackor és az én ágyam között csak annyi hely volt, hogy éppen befért egy Thonet-szék. Onnan jött a hang. Rögtön gyanús volt nekem. Csöndben feküdtem, vártam a fejleményeket. Mit mást tudok tenni hajnali 4-kor? De Vackor is fölébredt, és suttogva megszólalt: "Te is hallod?" Azután elővette az elemlámpáját. Odavilágított a székre. Ott volt az egér. Már csak az volt a kérdés, melyikünk párnája felé indul el. Végül Vackor felé ment, de szerencsére nem a párnájára, hanem a fölakasztott tarisznyájára mászott fel, onnan pedig a falra. Bár suttogva beszéltünk, de lassan mások is felébredtek és fölfedezték az egeret. Kezdett kitörni a pánik. Sőt, kiderült, hogy még egy egér van a szobában. Az meg az olajkályha csövén mászkált. Ezen teljesen megdöbbentünk, hiszen az teljesen sima volt. A végén már az egész szoba ébren volt. Az egyik lány azután elkezdett veszekedni velünk, hogy maradjunk csöndben, ő aludni akar, hiszen 6-kor föl kell kelni. Szépen elcsendesedtünk, de aludni már nem tudtunk. Reggel 6-kor volt az ébresztő. Gyorsan mosakodás, öltözködés. Amikor az a lány, aki éjjel veszekedett velünk, föl akarta venni a cipőjét, nagyot sikoltott: a cipőjében volt az egyik egér. Az volt a szerencse, hogy ez az utolsó éjszaka volt. Aznap már csak délig dolgoztunk, utána mentünk haza. Ha első éjjel történt volna mindez, azt hiszem, nem sokat aludtunk volna egész héten. Szerencsére soha többé nem kellett ilyen munkára mennem. Tulajdonképpen maga a munka nem volt rossz, napközben az idő is kellemes volt, csak ez a sok egér nagyon megviselt minket.

3 megjegyzés:

klaribodo írta...

Fantasztikus, milyen emlékeket ébresztesz a gyümölcsszedős-egeres beszámolóddal. Nekünk is menni kellett, szinte ugyanez játszódott le néhány évvel előbb, de nem egerek, hanem patkányok szaladgáltak éjjel a szobákban.

rhumel írta...

Ez így ünnep utáni reggelire...:)))
Mert hiába vagyok falusi lány, a világból ki tudnék futni egy egértől:) Pedig szegény olyan kis aranyos szemű.
"Egeres" történetekből külön fejezetet lehetne indítani, cipőbe, ágyneműtartóba bújtról, falon felfutókról, kukoricás bödönben ugrálókról, mamuszon átmászóról, spájzban garázdálkodóról magam is be tudnék számolni. A sort még folytathatnám, pl: nem beszélve a könyvszekrény mögöttiekről, amiket Apa "lelégpuskázott".
/Szóellenőrzés: warum(s). Na igen, mért is félünk ettől az apró kis rágcsálótól?:)))

Samu írta...

Bocsánat, nem akartam elrontani senkinek sem az étvágyát, de hát nem hagyhattam ki a leírásból az egereket, mert sajnos éppen az ő jelenlétük volt a megrázó az egész almaszedésben. :-))))