Víg, Apolló és Meteor, meg a többiek

 Egészen kicsi gyermekkorunktól nagy mozilátogatónak számítottunk bátyámmal.

A mozit megelőző legelső nagy közösségi élményem mégis a Kossuth utcai bábszínház előadásainak látogatása volt. Sok debreceni gyermek fordult meg akkoriban a bábszínházban. Ahogy visszaemlékszem, mindig tele volt a nézőtér, és a hangulat is mindig nagyon forró volt. A gyerekek drukkoltak a mesehősöknek, hangosan kiabálták, ne arra menj, erre gyere! Ide még édesapám mindig átkísért bennünket a 150-200 méterre lévő házunktól. 1957-ben költöztünk a Timár utcára, és két éven belül mi gyerekek önálló mozilátogatókká váltunk. Vasárnaponként rendszeresen megkaptuk reggeli után a 2-2 forintunkat a matinéra, és gyors öltözés után már indultunk is bátyámmal hol az Apolló moziba, hol a Víg moziba. Az előadás mindig az aktuális heti Híradóval kezdődött, de mi leginkább a filmet vártuk türelmetlenül. A szüleinknek volt szűk három óra „énidejük”, így mondanák ezt a mai fiatal szülők, amit azzal tölthettek, amivel akartak. Szerintem leginkább az ebédfőzéssel voltak elfoglalva, mert mire megérkeztünk, már majdnem ebédelhettünk is.

Ezekből a filmekből a legmaradandóbb élményem az „Óz, a csodák csodája” Judy Garlanddal a főszerepben. A fekete boszorkánytól, amelyik szinte a fejem fölött körözött seprűnyelén ülve, félelmemben majdnem a szék alá bújtam. Meséltem már erről régebben is egy filmekről írt bejegyzésemben. Félelmetes alakként maradt meg bennem a fiatal Benkő Gyula remek színészi alakításában megismert Fatia negra Jókai hős is. Bara Margit meggyőző erejű alakítását felnőtt koromban is megcsodáltam. Imádtam az Egyiptomi történetet is, de ha módszeresen kutatnám a magyar filmgyártás 60-as években született filmjeit, biztosan kiderülne, hogy legalább húsz-harminc olyan filmet is megnéztünk, ami ma is lenyűgözne.

A belvárosi Apolló és Víg mozik után jelentős szerepet kapott a Meteor mozi is az életemben. Általános iskolás éveinkben ugyanis ide sétált a Vígkedvű Mihály Általános Iskola  valamennyi osztálya november 7-én és április 4-én hosszú kígyózó sorokban a teljes tantestület kíséretében. Szépen bevonultak az osztályok, és kis nyüzsgés után elkezdődött az ünnepség. Itt már olyan jelentős szovjet filmalkotásokat láthattunk, mint a Solohov Emberi sors című regényéből készült film, vagy Eizenstein Jégmezők lovagja, aztán a Szállnak a darvak vagy a Rettegett Iván. Általános iskolás éveim nagy szovjet levelezéseiből őrzöm a legismertebb színészek és színésznők képeit is, akik később szerepeltek a Háború és béke c. filmekben, és sok ismert nagy sikerű egyéb alkotásokban. A Meteor mozinak volt egy kertmozi része is, itt én soha nem néztem meg semmit. Ma meg már a felújított épületnek teljesen más rendeltetést találtak. Nagy kár érte. Akárhányszor elkerékpározok mellette, mindig felelevenednek ezek a régi szép emlékképek.

Mozi rajongásom a középiskolás éveim alatt is folytatódott. Havi 2-3 filmet biztosan megnéztem, hol barátnőkkel, hol az első „udvarlómmal”. Még három mozi kapcsolódott be a fentebb felsoroltak mellé, melyek alapterületük alapján inkább számítottak „művész” mozinak, mert a nagy ismert filmszínházak méreteihez képest ezek néhol harmadannyi nézőt sem tudtak befogadni és kiszolgálni. A város lakói körében ez egy kedvelt szórakozási forma volt a hetvenes években. Képes voltam villamossal kimenni a Nagyerdőre a Klinika moziba is, ha épp csak ott vetítettek egy számomra érdekesnek tűnő filmet.

A mozizás fiatal felnőtt életemből egyszerűen kimaradt. Két gyermek és munka mellett nehéz lett volna megoldani az esti gondtalan mozilátogatást. Aztán szerencsére jó pár évvel később az Apolló mozi egy nagy átalakítás és felújítás után egy évek óta, ma is tartó remek ötlettel rukkolt elő. Filmszüret címmel új magyar filmeket mutattak és mutatnak be igen kedvező jegyárakkal. A covid miatt ugyan a nézőszám átmenetileg kicsit visszaesett. Évekig őriztem a film címekkel ellátott jegyeket. Aztán már ez sem segített felidézni a filmek tartalmát, olyan sokat néztünk meg.  Volt nap, amikor négy filmet is láttunk zsinórban. Barátnőm rendszeresen fel-felidéz egy-egy ikonikus jelenetet például az Anyám és más futóbolondok a családból c. filmből, amire én már csak legyintek. Szerencsére ő még nálam is jobban imádja a „mozizást”, így még bízom benne, hogy lesz idő, amikor hagyom magam rábeszélni, hogy beüljünk egy-egy új alkotásra.

A moziról való újabb leszokásomnak a legfőbb oka az, hogy nagyon nehezen viselem a mai, jó pár éve  kialakult látogatói szokásokat. A nézőtéren való popkornozást, kólázást, néhol napraforgózást egyre kevésbé tűröm. Hiába szeretem egyébként a pattogatott kukoricát, volt idő, hogy a szagát megérezve a gyomrom azonnal felfordult, a ropogtatásról, zacskó csörgésről már nem is szólva. Nagy önuralmamba került, hogy a mellettem ülőtől ne kérdezzem meg, hogy meddig akar még csámcsogni és zörögni mellettem? Igen tudjuk, hogy üzlet az üzlet, és ettől a bevételtől nem kívánnak elesni a filmszínházak. De hát a színházakban sem eszünk-iszunk! Arról nem is szólva, hogy a film végén távozó emberek olyan siralmas állapotban hagyják ott a nézőteret, hogy a takarítószemélyzetnek igen gyorsan kell helytállnia, hogy a következő előadáson újra méltó körülmények között foglalhassanak helyet az új nézők.

Hogy mégis kellemes emlékek felidézésével zárjam a kedvenc mozijainkról szóló beszámolómat, utolsóként megidézem az első 3D-s filmélményemet. Ez a Jégkorszak című film egyik darabja volt a debreceni Pláza moziban. Születésnapi ajándék volt a fiaméktól, mellékelve hozzá a 3D-s szemüveg.

A kisebb gyerekek állandóan felugráltak, és a levegőben el szerették volna kapni a kis pihés madárkákat, mert azok szinte beúsztak látványilag a nézőtér közepéig. Ennél is csodásabb volt az unokáimmal megnézett Avatar, amit azóta sem követett újabb mozilátogatás. De ami késik, nem múlik!

 

"A" mozi

Amikor én még kislány voltam, nálunk a legkönnyebben elérhető mozi a Maros mozi volt. Épülete eredetileg szállodának épült az 1910-es évek elején, ahol a kávéházban időnként filmeket is vetítettek. Aztán 1914-ben ez lett a községháza, ám a földszinten mindvégig megmaradt a „mozgó”, és más-más néven ugyan, de továbbra is működött. Maros mozi csak 1950 után lett belőle, amikor Rákosligetet a fővároshoz csatolták és a községháza kiköltözött az épületből. Volt tehát múltja a mi mozinknak.
A Maros moziban láttam gyerekkoromban a legtöbb filmet, első mozis élményeim ott születtek. A padló recsegése, a vetítőgép surrogó hangja és fejünk fölött villogó fénye, meg a felforrósodott film jellegzetes szaga, ezek összessége alkotta az első élményeket. Az ülések fából voltak, persze kárpitozás nélkül, úgyhogy ha egy-egy lecsapódott, annak volt hangja rendesen. Nem emlékszem, hogy ebben a moziban lett volna bármiféle büfé, mindenesetre az biztos, hogy nem enni-innivalóval felcuccolva ültünk be a terembe.

Na és az artisták! A vászon előtt volt egy egészen keskeny színpad-szerű placc, azon produkálták magukat a vetítés kezdete előtt pár percig. Ott elfért egy, legfeljebb két ember, aki az egyik oldalon beszáguldott, majd a produkció végeztével a másik oldalon kisuhant. Rövid mutatványokat adtak elő, jött a zsonglőr és tárgyakkal ügyeskedett, más egy hatalmas keréken gurult ide-oda, akrobaták ugráltak, szinte röpködtek a levegőben azon a keskeny dobogón. Csodáltuk őket, és emlékszem, én magam szinte jobban vártam ezt a film előtti párperces mutatványt, mint a filmet.
Volt, hogy kétszer is megnéztem egy filmet. Előfordult, hogy pótszéken ültem, illetve ültünk pár osztálytárssal együtt. A pótszékek persze csak elöl fértek el, tehát még annál is kényelmetlenebb volt onnan nézni, mint a normál első sorból. Igazi megpróbáltatás volt ez a nyakunknak, de megérte – bár ma már nem emlékszem, az Őfelsége kapitánya, vagy a Háború és béke volt az a film, amiért ezt az áldozatot vállaltuk, de mindegy, mert a kettő közül bármelyikért bármilyen kényelmetlenséget vállaltunk volna. 😊

Persze a kerületben voltak más mozik is, nem sok, de a rákoshegyi Jókai és a rákoskeresztúri Újvilág moziban biztosan megfordultam néhányszor. Időnként az iskola is elvitt bennünket megtekinteni egy-egy szovjet filmet, ezek nélkül igazán meglettünk volna, némelyik egyáltalán nem is volt életkorunknak megfelelő, és ezt már akkoriban is éreztük. Egyébként a mi iskolánkban az volt a szabály, hogy ha szüleinkkel moziba készültünk esti előadásra, akkor előtte a szülő aláírásával be kellett írni az ellenőrzőbe, hogy mikor melyik filmre megyünk, ezt bemutattuk az osztályfőnöknek, aki tudomásul vette.

A Maros moziba később már csak elvétve jártam, például amikor tanítottam, és az egyik tanévben valami okból az egész iskola kapott „bérletet” néhány indiános film megtekintésére, ezek a kultikus NDK-filmek voltak, Gojko Mitić főszereplésével. A filmeket előzetes megbeszélés szerint délután vetítették külön a mi számunkra, ilyenkor felkerekedtünk és odasereglettünk a felső tagozat osztályaival. Én magam akkor láttam indiános filmet először, ez addig valahogy teljesen kimaradt az életemből.

Mert akkor még megvolt a Maros mozi. Aztán valamikor a 90-es évek elején bezárták és elég sokáig semmi sem történt körülötte. Az utóbbi években ismét éledezik, igaz, nem a régi módon, hanem inkább filmklubként próbálja újraéleszteni egy lelkes közösség. A régi Maros mozira már nem sokan emékszünk, és hamarosan eljön az idő, amikor már nem is lesz senki, aki emlékezne rá, de  nekünk mindig az marad „a" mozi, az igazi, az első.

Zengő Gyöngye Filmszínház

A mozi, az első, az a réges régi hosszúhetényi mozi! Mennyi emlék, mennyi élmény fűz hozzá!
Ács Ilonka néni volt a "mozis" ott lakott két háznyira (bár kertszomszédok is voltunk a közbülső telek kisebb volta miatt), és a családjaink réges régi időkbe nyúló jó kapcsolata miatt is napra készek voltunk a moziműsorban, mikor mi "megy", mit érdemes megnézni.
A mi mozink bizony egyáltalán nem hasonlított a mostani plázásokhoz. De a csodát ugyanúgy elhozta, sőt...Apropó, csoda.
Azt hiszem, az első film, amit ott láthattam, az Óz a csodák csodája volt. Az a bizonyos Judy Garlandos. Óriási élményként él bennem a mai napig.

Pár cikket is találtam abból az időből, jó volt olvasni. 
"...Nem ma volt, amikor Hosszúhetényben kinyitott a Zengő Gyöngye Filmszínház: 1961 októberében vetítették itt az első filmeket. 
" ...a legelső filmet... a vadonatúj, hófehér királyvászonra vetítették kétgépes szupermodern gépházból. A címe: Babette háborúba megy.
"...Mesélték, hogy megesett, egy-egy jobb film előtt még a lakásán is felkeresték a pénztárost, hogy tegyen félre jegyet, akkora volt a kereslet! "

(a linkeket ideteszem, főleg magamnak, hogy tudjam, hol keressem 😉)
https://pecsaktual.hu/hirek/nosztalgiaztak-egyet-a-hosszuhetenyiek-ujra-kinyitott-a-zengo-gyongye/

https://www.hosszuheteny.hu/userfiles/filemanager/m%C3%BAltment%C5%91/M%C3%BAltment%C5%91-2021_%C3%B6ssz.pdf   (10.oldalon)

Találtam fotót, bár nem elég régi, így nem az igazi, de azért nagyon jól "látom" magam előtt, ahogy ott megyünk felfelé a lépcsőn a szüleimmel. A 60-as évek elején még kezüket fogva, aztán a 70-es években (Algériából visszatértük után) már mint "nagylány" sétálok föl velük a helyünkre.

A moziban voltak iskolai ünnepségek is, mi gyerekek lent zsizsegtünk. Apám szerint fentről csak az én arcom látszott, mert állandóan forogtam körbe-körbe (kicsiként farmotoros sajtkukac volt a meghatározásom a családban), ráadásul az osztályban legmagasabbként mindig kilógtam a sorból. Voltak mindenféle előadások is a moziban, afféle hakni keretében jöttek táncdalénekesek, meg mindenféle előadók. Egy eset megmaradt  a családban szállóige-szerűként. Szécsi Pál is ott énekelt többedmagával, és egy enyhén borgőzös néző még az előtérben nagy örömmel kiáltott rá, hogy szia Pali. A Pali persze nem tudta hova tenni ezt az "ismerőst", aki gyorsan magyarázta, hogy: tudod, Mezőtúrról. Ha később nem jutott eszünkbe honnan is ismerünk valakit, rávágtuk, hogy hát Mezőtúrról. 
A mozi bent volt ennek a háznak az udvarában: (ez is újabb fotó, már nincs fenn a Zengőgyöngye felirat)

Orvosi rendelő, és szolgálati lakás volt elöl. Apám kollégái laktak ott, K. Misi bácsiék, majd K. Tibor bácsiék. Két körzete volt a falunak ugyanis. Anyukám abban a faluban született, ha az emlékezetem nem csal, a háború előtt itt, az akkori jegyzőlakásban éltek. A községháza pár lépéssel lejjebb volt és van ma is. Nagyapám, ha tényleg jól sejtem, innen járt át dolgozni.

Egy nagy ugrás következik. 66-ban elrepültünk Afrikába. Az első időben biztosan nem jártunk moziba. Ugyanis fél évig Apa szinte ingyen dolgozott, sokszor késő estig, én mentem érte át a laborjába....csak valamicske előleget adott a kórház, abból és a kooperáns magyarok kölcsöneiből, adományaiból kellett mindent összehozni. Se sok bútor, se edényzet nem volt a csak jóindulattal lakásnak nevezett helyen. Két szoba, egy konyha, és a folyosón a mellékhelyiség. Fürdőszoba egy nagy műanyag lavór volt a konyha közepén. Apa laborműszeres ládákból csinált íróasztalt, polcokat. Kabyl színekkel, fekete és piros csomagolópapírral vonta be, Anyukám meg a casbah-ban filléres dolgokat vett, amivel feldobta, otthonossá tette ezt az "ideiglenes" lakást. (Jó egy év után lett másik, kicsike, de fürdővel.)
Nem hazudtolom meg magam, ugye?! Megint jól eltértem a tárgytól. De hát az emlékek már csak ilyenek. Nem könnyű mederbe terelni őket, ha elárasztják az embert a múlt hangulatai, képei, érzései. Érzelemlavinát zúdítanak rám, tényleg. 
Szóval, Constantine-ban, mikor 68 nyarán újra kimehettem a szüleimhez, sok nyárestén mentünk moziba. Hol csak mi hárman, de legtöbbször a többiekkel, a többi magyarral együtt. Ott láttam az első James Bondot, Sean Coneryvel. Talán a Fantomast is. Két mozira emlékszem, az egyik a Bréche-en a Colisée (aminek a teraszán először ittam kólát). 

A Bréche-en keresztül jártam iskolába, (igaz csak pár hónapig), nagyon szerettem a városnak ezt a részét is, a Cirta szálló szép épületét, a Főposta előtt napozó burnuszos bácsikat, a nyüzsgő, boltokkal teli utcát, amit mi magyarok csak Monoprix utcájának hívtunk. A mozi is itt volt, de talán a Casino hátsó részén.

Talán* találok a térről akkori fotót. 

(*ez valószínűleg az 50-es években készült, de a mi időnkben is ilyen volt nagyjából)

A másik mozi az ABC volt, ezt nagyon szerettem, mert a film előtt mindig elmentünk a közelében lévő csodás cukrászdába fagyit enni. Hatalmas szahara rózsák  díszítették (nekem a derekamig értek) és valamiféle szobai szökőkút is csobogott. 

Az afrikai mozizás után újra a régi hetényibe jártunk. Én közben pécsi diák lettem, nagymamámtól két percre a Kossuth mozi, az iskolához közel pedig a Petőfi, amibe -néha- elmehettem, szigorú nagyim neheztelő pillantásaitól kísérve....
Aztán elköltöztünk. Gimis koromban, mint ahogy Kriszta is írta, csapatostól jártunk filmekre.  Sok filmet láttam, Jókat is, mint a Száll a kakukk, a Hair, Eper és vér, nem is sorolom, hisz a mi korosztályunk ezeken nőtt fel. 😉 A Csillagok háborúját meg már Apámmal és a leendő férjemmel együtt néztük. Majd jött a rajzfilmes, mesefilmes korszak. A gyerekeinkkel. A kis hableány, az Óz (az újabb, színes verzió) 

A két akkori, fő mozi már sehol, csak a plázás van, meg egy klubmozi féle. Ott láttam a Neruda postását, az is vagy 20 éve lehetett.

A filmszínházak, azok az igazi régiek már múltba vesztek, letűnőben az én mozizásom is.

Mozgófilmszínház

Nemigen akartam írni a moziról (Heltai Jenő rövidítette a címbeli szót), mert soha nem lett igaztán kedvelt szórakozásom.
Ellenvetéseim egyike, hogy a képek világának nincs jó hatása a fantáziára. De be kell vallanom, hogy olykor elé ülök kikapcsolódásként, unaloműzőként a mozivászonnak, a képernyőknek.
Már a moziipar keletkezése idején örömmel állapította meg egy anyagilag érdekelt valaki, hogy ennél jobb biznisz aligha van. Mielőtt még meggyőződhetne valaki egy film talmi vagy értékes voltáról, már is leszurkolta a belépti díjat.
Lehet, hogy az első filmélményem Dombegyházán esett. Az elsötétített teremben támla nélküli fapadokon ültünk. A kőszív c. mesefilmet vetítették.  Amikor félelmetes jelenet következett, idősebb unokanővérem rám szólt: Sunyd le a fejed! (Nem tettem, mire ő segített, hogy sikerüljön.)
Később láttam a Gyöngyvirágtól Lombhullásig c. dolgot.
Gyerekkoromban két közeli mozi létezett, az Éva mozi, és a Zuglói.
Az Éva mozi egyik nyugdíjas törzsvendége, egy öregasszony folyton felkiáltott film közben: Csókold meg már! Nem látod, hogy szeret? ill. Vigyázz, ott jön a hátad mögött, stb. Ott láttam a Háry Jánost. Kedves rajzfilm volt. A Zuglói moziban pedig N. Wisdom filmjét, Ellopták a hangomat. Nagyon nevettük. A Galapagos c. filmre elvittem anyámat. Azt hittem, érdekli, de tévedtem.  
Főiskolás koromban egy helyből UV-ra küldés miatt moziba mentünk, míg mások izzadtak a statisztikával. Osztálytársammal megnéztük a Júlia és a szellemek c. filmet (Masina főszereplésével?). Tetszett.
Maradandó filmélményem volt a Nagyítás, A Ha, és még másik néhány film. Utoljára több éve kaptunk meghívást egy plaza-moziba: A lovasíjászt adták. Dübörgően hangos volt végig az előadás, elnyomva a popkorn-falatozók okozta zörejeket. Maga a film tetszett, de a hangosság kevéssé.  
Volt nekem egy jó barátom, aki annyiszor nézte meg a Hurrá, nyaralunk! c. filmet, ahányszor csak tehette. Másik kedvencét is sűrűn megnézte (Békaember). Ezek engem kevéssé vonzottak, de a Hyppolit, a lakáj, no meg A tanú kedvemre valók voltak. Az előbbi szellemessége folytán, a másik is, noha tudván tudtam, hogy a rideg valóság messze kegyetlenebb volt.
Itt abbahagyom, mert még kiderül, hogy a Jelenetek a házasságból is tetszett, és még a …..
Nem lettem a filmvászon rabja, nem ültem folyamatosan a mozikba. De hát hetvenhét év alatt sok minden előfordult. Élet az örökkévalóságnak, Becket Tamás, tudom is én, mi…

A mozink

 … olajos padló, a szék kőkemény… - szólt a Bojtorján régi dala. Éppen ilyen volt a mi mozink is.  Sorban a fölcsapható székek, és volt egy keskeny erkélye is, elől néhány ficokkal, amit páholynak neveztek. Nem emlékszem, hogy valaha is ültünk-e benne. Az erkélyre se nagyon vettünk jegyet, mindig a földszinten tanyáztunk. Mert akkor még jártunk moziba. igen! És elsősorban, természetesen, a sajátunkba, ahova előbb-utóbb azért eljutott minden megnéznivaló film. Ha kis türelemmel voltunk, nem kellett ezért bemenni a városba. A jegyszedők egyike ráadásul házbeli néni volt, ez is otthonosabbá tette számunkra.

A mozinknak két rendkívüli tulajdonsága volt: az egyik, hogy kertszomszédok voltunk egymással! A mi ablakunk pont a mozi hátsó kijárataira nyílott, ahol kijöttek a nézők. Elég volt csak odaállni az ablakba, és megszemlélhettük, hogy kik voltak ott aznap. De ez nem volt nagy szám, megszoktuk, nem ez határozta meg a napirendet. A másik tulajdonsága sokkal izgalmasabb volt: mégpedig az, hogy nyáron nyitott tetővel játszottak! Ha azt hallottuk, hogy jó a film zenéje, a nézők pedig sokat nevetnek, akkor átmentünk és megnéztük mi is.

A moziba járásomnak három fázisa volt:

-          az elsőben engem vittek: vagy a szüleim mindenféle jó filmekre, vagy az általános iskolám (a 39-es dandárra és hasonló építő jellegű filmekre)

-          - a második fázisban már én mentem bandástul a Koppányi aga testamentumától a Sárga tengeralattjáróig sokmindenre, ahogy növekedtünk bölcsességben, korban és kedvességben… Ebből az időszakból egy epizód: amikor a teljes hosszában gipszben lévő törött lábam miatt az egész társaság szolidaritásból az első sorba ült velem, mert máshol nem fértem volna el… A nyakigláb fiúk sokáig emlegették :)

-          - a harmadik fázis pedig, amikor már én vittem el a tanítványaimat: eleinte a rajz- és mesefilmekre, aztán már ők is növögettek az igazi filmekhez, végül már nem velem jártak moziba.

Mire a valamilyen negyedik fázis elkövetkezett volna, azt a mozink már nem tudta kivárni, legyőzték a plázák. A mozi épülete most is megvan, az ablakból ugyanúgy rálátok. Hasznos, más funkciót is kapott, de én néha még mindig azon kapom magamat, hogy a buszmegállóhoz menve odapillantok a kirakatára, mi lesz vajon a következő film?

mozijaim

 Makónak két mozija (filmszinháza?) volt - régen

Eredetileg Park mozinak illetve Korzó mozinak hívták, a névből ki lehetett következtetni, hogy a Park-nak volt kerthelyisége is, nyaranként - hébe-hóba (58-tól a hatvanas évek közepéig üzemelt is Kertmozi néven)

A Korzó mozi meg a Korzó (a főtéri sétányunk mellett volt, hol végeláthatatlanul hömpölyögtek a makóiak,  különösen hét végén)

Később átkeresztelték -sejthetitek mikor (51 januárjában)   a Parkot Vörös csillag mozivá, a Korzót meg Szabadság mozivá (de sokáig az eredeti nevükön hívtuk)

(ahogy a Korona szálló is nehezen lett Béke szálló s vissza is kapta később a Korona nevet, csak a szállodát nem)

53ban a kirendeltség neve Csongrádmegyei Moziüzemi Vállalat (akkoriban dolgozott anyu a Koronban, az irodán, ami meg Csongrádmegyei Vendéglátőipari Vállalat névre hallgatott- egy kaptafa...)

Egyébként anyu húga volt a vállalat vásárhelyi kirendeltségének főkönyvelője, igy hozzá tudtam jutni egy-két kedvenc filmsztárfotóhoz (pl Jean Maraishoz)

Hja az idők változnak, olyannyira, hogy ma mér semmilyen névre se hallgat egyik mozi sem. Merthogy nincs is!

A Korzó mozi elenyészett..(87 december 31-én zárt be. "gazdaságtalan üzemelés miatt", s azt hiszem most épp semmi nincs a helyén...

A Park mozi is eltűnt, lassan halódott, kevesen látogatták majd bezárt ,, Most újjáalakitották az épületet, nem tudom lesz e belőle mozi is  , tervezik, de minden lassan halad...

A rendszerváltás után kérték a névváltoztatást IPOSZ lett a neve (micsoda fantázia!) A mozi látogatottsága meg meredeken csökkent. 1999 január 29-én Páger Antal nevét vette fel a mozi, a 100. szülinapján.2003-ban nehéz helyzetbe kerültek, támogatásra szorultak, a nézők egyre fogytak, igy csak hét végén volt vetítés..v égül az IPOSZ (Ipartestület) nem tudta tovább finanszírozni, s bezártak  2007 január 31.én

Pár éve eszébe jutott valaki(k)nek hogy mégis csak kéne egy Mozi Makónak.

A kultúrházként működő Hagymaház szinháztermét alkalmassá tették mozinak is...

Sajnos egyre inkább (számomra) nézhetetlen filmekkel... s korlátozott vetitésekkel

Igy ha Pesten vagyok kénytelen vagyok  drága időmet A Művész moziban is tölteni...

.

***

Mi anyukámmal szinte minden filmet megnéztünk, anno...

A 18 éven felülieknek szántakat csak ő, de mindig elmesélte otthon a tartalmát ,,,

Míg volt, oldalülésen ültünk (ott olcsóbb volt, bár torzabb is?)

Egyébként én mindig ragaszkodtam a széléhez (lett is ebből kis ribillió egyszer tanitónő nagynénikém szájából)

Emlékszem, egyszer a Korzó moziban valami diszelőadás volt, amin szavaltam, és jutalomból megnézhettem (volna)a vetített fimet, páholyból!, de eszembe jutott , hogy nem szóltam erről anyunak, és otthagytam csapot-papot , - jó kislányként - rohantam haza...

Aztán ilyen-olyan szerelmeim is voltak, amik a mozihoz is fűznek, de erről nem írok  :)

Emlékszem, már tanárként, egyszer rám akarták bízni a (művész)filmklub előadásait, és (sajnos) nem vállaltam el (kishitűségem miatt? pedig meglehetősen járatos voltam filmügyekben (is))

Egyetemista koromban a Szegedi Belvárosi moziba jártam... (minden vizsga után is ezzel jutalmaztuk magunkat)

Most is néha bemegyek oda, Szegedre

Ott láttam Szabó Istvántól a Zórójelentést, meg őt is, mert bemutató volt)

Meg ott a Sorstalanságot

Meg az Eszter könyvének is volt bemutatója,,,,

Meg az Anyegint Horosztovszkijjal... ez valami különleges nemzetközi közvetítés volt...

Szeretem , (szeretném ) a mozikat... a jó filmeket

Az egy más világ , s kitágitja, ami van.