Az évértékelésem részben még az előző témához is kapcsolódik, hiszen fordulóponthoz ért az életem ebben az évben. Hogy ez jó-e vagy rossz, nehéz megítélni egyelőre, én úgy gondolom, mindenképpen jó, de vannak nehéz részei és lesznek nagyon nehéz pillanataim, azt hiszem.
De haladjunk csak szépen időrendben.
Januárban elutaztam három hétre Londonba, ahol napi 6-8 angol órán vettem részt anyanyelvi tanárok és külföldi diákok társaságában. Amikor nem az iskolában voltam, akkor éltem a londoniak életét, jártam a várost, utaztam vonaton, metrón, vásároltam a szupermarketben, esténként pedig visszatértem Windsorba, ahol egy barátom lakásán szálltam meg, és ott beszélgettem vele és a fiával, néztem a tv-műsort, írtam a házi feladataimat. Szerettem azt a három hetet annak ellenére, hogy nagyon megfáztam, és hiányoztak a gyerekeim. De nagyon hasznosnak ítéltem meg. Hazajőve elkezdtem járni egy magántanárhoz, hogy felsőfokú nyelvvizsgát tehessek. Májusban próbálkoztam, sajnos 2 pont hiányzott a sikeres nyelvvizsgához, ezért most újra járok a tanárhoz és tavasszal újra próbálkozom. Az életem kb. nyár óta félig angolul telik, az év során még további két hétvégét töltöttem Londonban, sokszor már a szüleimhez is angolul akarok szólni, és a gyerekeim is egyre több angol szót ismernek. Nagyon remélem, hogy sikeres lesz a vizsgám :).
Miután hazajöttem, néhány komoly beszélgetésünk volt a férjemmel. Nem részletezném a dolgokat. A lényeg, hogy próbáltuk megjavítani azt, ami elromlott, ennek érdekében májusban még egy hosszú hétvégét együtt töltöttünk kettesben - eredetileg áprilisra volt tervezve, de akkor a család férfi-tagjai (kezdve a nagyfiammal, folytatva a kicsivel, majd befejezve az apjukkal) bárányhimlősek lettek, így hetekig mindenhol pöttyöket láttam. Természetesen nem lehetett elutazni, ráadásul pont abban az időszakban "félreléptem" munkába menet, és csúnyán beütöttem a térdemet, néhány napig itthon voltam felpolcolt lábakkal. Májusban azért elmentünk még próbálkozni, jól is telt az a pár nap, de már nem sikerült megmenteni a házasságunkat.
Nyár közepén döntöttünk úgy, hogy külön próbálkozunk. Nyaralni a fiúk már hármasban mentek a Balatonra. A szabadság két hetéből az apjuk velünk töltött itthon egy hetet, de abban már nem sok köszönet volt. Csak megerősített abban, hogy együtt már nem megy.
Szeptemberben jött valami szerelem-féle, amiben nagyon bíztam, de végül nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Egy elég stresszes másfél-két hónap után lett vége, és most így utólag nagyon örülök neki, hogy így alakult. Hogy pont akkor lett vége, amikor és pont úgy. Rengeteget tanultam belőle, és meg is köszöntem az illetőnek azt a pár hetet annak ellenére, ahogy ő viselkedett velem, mert én jobb ember lettem általa.
Az őszi szünetben én vittem el a fiúkat néhány napra "nyaralni", aztán elutaztam egy kiküldetésre Ljubljanába, ami nagyon jókor jött és sokat segített a lelkemen, hazajőve újra tudtam aludni éjszakánként.
A december aránylag nyugisan telt, nem túl sok munkával, kevés stresszel. Sajnos az autó szervizelése okozott problémákat, főleg anyagi oldalon, de mindent megoldunk előbb-utóbb.
A szentestét négyesben töltöttük, amitől én nem voltam lelkes, de a gyerekek kedvéért belementem.
A hivatalos ügyeket januárra halasztottuk, hogy nyugodt legyen a karácsonyunk. Remélem, békésen meg tudunk egyezni mindenben.
A család nehezen fogadja el, hogy mi történt. A barátok viszont látják, hogy mindketten jól vagyunk, és a gyerekek is jól érzik magukat (megjegyzem, szerintem többet látják az apjukat most, mint amikor állandóan külföldön volt munkaügyben), ezért az ő részükről támogatást kapunk. Úgy látom, az én szüleim is (néhány nagy veszekedés után) elfogadják a helyzetet és drukkolnak, hogy ne legyek magányos. Nehezen értik, hogy nem feltétlenül akarok én most azonnal új kapcsolatot. Jó nekem most a gyerekekkel meg a barátokkal. Anyósomék nehezebben fogadják el a dolgot, igaz, nem tudom, ők milyen verzióban ismerik a történteket, mert én nem beszélgettem velük erről, és igazából nyár óta alig-alig találkozunk. Ugyanúgy sokat segítenek ők is, csak személyes kapcsolatunk nem nagyon van. De nem is hiányzik.
Az év során én rengeteget változtam. Máshogy látom az életemet, jobban ismerem magamat. Meg mertem lépni ezt a változást, sok harc árán végre megfelelően alakul az életem, úgy érzem. Év elején még munkahelyet is akartam váltani, aztán néhány sikertelen próbálkozás után úgy döntöttem, egyelőre maradok, jelenlegi helyzetemben ez a legjobb megoldás. Egy új helyen magyarázkodni kellene, itt meg már bejáratott rutinom van, és a közvetlen főnökeimnek elmondtam, hogy mi a helyzet, nagyon segítőkészen állnak hozzám. Úgyhogy végzem tovább a munkámat legjobb tudásom szerint, a többi meg majd alakul.
november 13
