Már december 30-án is nagyon bizonytalan és kimerült állapotban jöttem vissza Magyarországról, az anyával töltött 2 hét után. Aggodalmam be is igazolódott: pár nap múlva súlyosan elesett éjjel, unokaöcsém talált rá reggel a szobaajtó betörése után. Keserves 3 hét múlva megkönnyebbülve beköltözött egy öregek otthonába, ahol unokája szinte minden nap meglátogatta. Visszatért a mosolya, nem kellett már a magánytól félnie...Március elején elmentünk fiammal autóval, az 5 napban benne volt a 3300 km-es út is oda-vissza. Nagyon kimerítő volt, beleestünk az éppen ott dúló járványba, ami F-nál még súlyos trombózissal is gyarapodott: így jöttünk hazafelé...
Anya állapota kicsit kiegyensúlyozódott, de április végén hirtelen súlyos légzési zavarokkal kórházba került, ahol másnap meg is halt... A telefoncsengőtől régóta rettegek: így jött apám, öcsém és anya halálhíre is. Május elsején fiam és menyem társaságában elrepültünk a temetésre.
Azóta próbálom magamban helyére tenni anyámhoz fűződő valamennyi emlékemet, érzésemet. Tudom, hogy sok időbe telik majd.Júliusban a gyerekekkel töltöttem 3 hetet, amiből az utolsó fiamék költözése körül zajlott. Nekem megint új útvonalat kell legendás tájékozódási képességemmel megemésztetni! Szerencsére segít a GPS, bár én még azzal is képes vagyok eltévedni!
Szeptember közepén unokahúgom jött vissza társával látogatóba, nagy lánya is velük tartott, rövid, de kellemes 6 napra.
Az őszi hónapok nagyon gyorsan elszaladtak. Elkezdtem egy újabb darab írását, ezúttal három személyre, de decemberben nem volt rá időm. Sok-sok terv vár rám, talán az új év meghozza egy részük megvalósítását is. Fő, hogy mindig legyen belőlük egy-kettő a látóhatáron! Különben is állandó időhiányban szenvedek, miközben az az érzésem, hogy rengeteg időt elvesztegetek! S közben robog velem életem vonatja a végállomás felé...
12 megjegyzés:
Kicsit hasonló cipőben járunk. csak mi innen indulunk a Jura hegységbe, lányomék meg onnan hozzánk. Legjobb volna Ausztria szívében találkozni félúton.
Azért így is embernek való, ha embert próbáló is.
Alighanem a megelégedettség esélye abban áll, hogy amit teszünk, és amennyit, arról teljes meggyőződéssel kijelentjük, hogy éppen így akartuk.
Olyan év, amire visszapillantani se jó.
Ha előre nézek, a boldog új évbe, legalább a kicsi lányok mosolyában bízhatunk.
Mick, 1650 km egyhuzamban! Napok kellenek, mire kipihenem, s egyre hosszabbnak tűnik! Pedig valaha egyedül is levezettem...
Igen, Klári, visszapillantva is rám nehezedik... Pedig nem is tettem hozzá kedves barátnőm, Agnès L. halálát, anya előtt pár órával... December végén még ő jött elém a reptérre...
Igen, nézzünk előre, ha lehet!
Hm. Ez a végállomás nem tetszik még nekem. Igaz, ha nem fejállomás, akkor csak egy szakasz zárul le, a sín folytatódik, vonatunk mehet tovább.
Neked meg sok-sok terved, teendőd, sokan várják a darabodat is, a lányok a Veled eltölthető időre tartanak igényt, szóval, jövőre is értékelünk. Hogy mit? Hát majd 2014-et.
stali
Köszönöm, kedves Stali, az optimizmusodat! Az enyémet (pedig velem született, törhetetlen volt) nagyon kikezdte ez az év, nem beszélve 2012 második feléről... De majd elmúlik ez a hullámvölgy is, remélem.
Visszaolvastam újra a bejegyzésedet. Látod magadat, nem félsz szembenézni, nem várod, hogy mondogassák: nem fog fájni. Mert fog. De magadért, a holnapok békéjéért, a fiadért és a lányokért - no meg önmagadért - megéri.
És Benned ott van a képesség mellé a készség is.
Nem, nem veszett ki az optimizmusod. Csak pihen, hogy bírjon segíteni, amint megértél rá.
A hullámvölgyek ugyanúgy múlékonyak, mint a hullámhegyek.
stali
Olvasva titeket, úgy látom mindenki gondokkal küzd a kor előrehaladtával: szeretteink elvesztése, betegségek, magány. Mégis azt javaslom, az apró örömök vigyenek minket előre és a bizakodás. Ezt kívánom a 2014-es és a további esztendőkre.
Igen, azt hiszem, nem veszett ki, Stali, csqk lábadozóban van, egyelőre elég gyengécske...
Igen, talán a korosztályunk teszi, hogy kihalnak körülöttünk a támpontjaink, Iduska. Az embernek akaratlanul is eszébe jut: rám mikor kerül a sor?...
Ha vannak utódaink, számukra tovább is modellekként mutatjuk, hogyan kell megöregedni. Így eggyel több okunk van arra, hogy megőrizzük emberségünket, kitartásunkat, ameddig ez egyáltalán lehetséges.
Igen, Mick, eggyel több ok. Főképpen magam előtt szeretném megőrizni a kitartást, ameddig tudom. De előttük és mások előtt se szeretnék nagyon sokat nyavalyogni...
Megjegyzés küldése