Egy nem egyszerű év

 

Január első napjaiban barátnőm aki általam „követi” a ”Hogy is volt?” blogot, megkérdezte, mit fogok írni az évértékelőmbe. Mondtam neki, hogy talán semmit, hiszen szinte semmi nem történt egész évben velem. Álljon meg a menet! - dörrent bele a telefonba. Az semmi, hogy kiürítettetek egy egész lakást és pincét, majd következett egy külső-belső felújítás? És valóban, ez mintha nem is lett volna, teljesen kiesett az emlékezetemből. De mintha az idegrendszeremet kímélendő, a feledés homályába küldtem volna a 2022-es év elejét is, amikor az újévet azzal kezdtem, hogy intéztem a férjem halála utáni teendőket, majd egyedül intéztem a temetés összes hivatalos papírmunkáit. Magam sem gondoltam, hogy a protokoll erre már úgy ki van találva, hogy bárki meg tudja oldani segítség nélkül is.

A tavasz és koranyár valóban azzal telt, hogy megpróbáltam férjem teljes ruhatárát a lakásához viszonylag közeli hajléktalanszálló lakóinak továbbadni. Ez valamelyest sikerült is. A bútorok egy részétől - neten hirdetve - sikerült nyomott áron megszabadulni, a maradék meg konténerben végezte magas költségű elszállítással. Gyermekeim is jócskán kivették részüket a munkából, fiam pedig megkímélt a szakemberekkel (festő, víz-gáz szerelő) való kapcsolattartástól.

A nyár rekkenő meleg napjait a lakásom védelmében töltöttem többnyire. Fiamék nyaralási ideje alatt a kutyájuk felügyelete rám maradt, a kertes ház összes egyéb teendőivel.  A 2022-es nyár és ősz megint utazás nélkül telt, még a fürdőbe sem tudott kicsalni barátnőm. Egyre nehezebben viselem a 30 fok fölötti meleget. Ősszel utazhattam volna, de mintha az „utazó üzemmód” kikopott volna a kívánság listámból. Ennek persze az is az oka, hogy az általam nagyon kedvelt utazásszervező pedagógus hölgy ismerősöm már 2021-ben visszaadta a vállalkozását. Vele hosszú évekig több külföldi úton is részt vettem, az utastársakkal már régi ismerősként üdvözöltük egymást egy-egy újabb nyaraláson vagy kiránduláson. Az utazási irodák által szervezett utakon csupa ismeretlen ember között új barátságok kialakításához meg már sem türelmem, sem igényem, sem alkalmazkodóképességem nincs. Így a jövőben, ha utazni szeretnék, azt saját magamnak kell kitalálnom, megszerveznem. Majd meglátjuk, mire megyek magammal?

A nyaram fénypontja egyértelműen az a bő hét volt, amikor mind az öt unokám együtt lehetett, és a programokat megpróbáltuk úgy szervezni, hogy a legkisebb 5 éves Liv unokám próbáljon meg magyarul (is) beszélni. Mindent ért, hisz a lányom sokat beszél a gyerekekkel magyarul, de azért még vannak hiányosságok a kicsi belső szorongásainak leküzdésében. Bízom benne, hogy eljön egyszer az az idő, amikor csak hirtelen folyamatos magyar beszéddel kápráztat el bennünket.

A nyári nagy hőség ellenére a szomszédaim úgy érzékelhették, hogy én állandó mozgásban vagyok. Szinte nincs nap, hogy ne ülnék kerékpárra. Nyáron persze ez maradt az esti órákra, ami kialakította bennem azt a rossz ritmust, hogy télen sem napközben megyek a levegőre, hanem többnyire épp sötétedéskor, vagy utána. Ez csak azokra a napokra vonatkozik, amikor nincs nagymamai teendőm. A 8 éves unokámat második éve én kísérem a zeneiskolai órájára heti két alkalommal, és a család felé önként vállalt főzős napjaim előtt is nappal megyek bevásárolni. Van ritmusa az életemnek, aminek egyébként igazán örülök. Enélkül hajlamos lennék teljesen ellustulni, a normálisnál jóval több időt tölteni laptopozással, vagy más számára nem értékelendő egyéb időfecsérléssel.

Az elmúlt években aktívan eljártam kiállításmegnyitókra, egyéb kulturális rendezvényekre, könyvtár által szervezett író-olvasó találkozókra. Ez a fajta tevékenységem sajnos minimálisra csökkent az elmúlt évben. Nyilván az is hozzájárul ehhez, hogy tudat alatt is próbálom kerülni a nagyobb csoportosulásokat, ahol bármiféle fertőzés veszélye előfordulhat. Így nem is voltam beteg egész évben, bár a tavaszi-nyári időszakban hosszan elnyúló fülgyulladással küzdöttem. A szakorvos már-már feltette a kezét, és azt mondta, ha az utolsó antibiotikum sem használ, akkor mehetek műtétre. Eddig azt még megúsztam, és jelenleg akkut tünetem sincs.

Zárszóként csak azt fogalmazhatom meg magamnak, hogy minden gond és baj ellenére évvégére sikerült egy olyan nyugodt és kiegyensúlyozott állapotba kerülnöm, ami az előző kicsit zaklatottabb éveim után szinte már az „idill” határát súrolja.

Hozzá kell tennem, hogy ezt azért úgy érem el, hogy a televízió hírműsoraival nem bombázom magam napi szinten.

2023-ra két pici fogadalmat tettem. Megpróbálok még többet mozogni, a kerékpárról leszállva többet sétálni a két lábamon, és egy picit „kevesebbet” enni. Mert arra soha nem vagyok lusta, hogy megéhezve főzőcskézzek magamnak.

A blog íróinak nagyon jó egészséget szeretnék kívánni, de legalább azt, hogy a jelenleginél ne romoljon tovább az egészségi állapototok. Gyermekeink „boldoguljanak”, unokáink okosodjanak, és minden baj kerülje el őket. Legyen így, lehessen így!

 

 

 

2022

 2022 évértékelő - épp ideje már előrukkolni vele!

"Esztendők úgy rohannak el, mint a madár", lassan a 2023-nak is vége:) (:)

Ahogy átfutottam a napi blogom bejegyzésein, kiderült, hogy nem is volt annyira sivár és eseménytelen ez az év már...pedig ugye gellert kaptunk pár éve... folyamatosan...ennek elején is tartott, még maszkosan a covidtól, a vége meg lezárásokkal, a kulturális helyek befagyasztásával az energiaválság meg egyéb nehézségek miatt... végső soron odalett a rendes életünk!

de azért élünk (már aki:( és ez a fő...

Sajnos veszteségeink most is voltak, bőségesen: két gimnáziumi osztálytárs , két örökös találkozó rendezőnk: Brutyó Margit, Ember Pali (egyelőre abba is maradtak a találkozók(? meg egy általános iskola első osztályából is: Puruczki Jóska... és Baron Kati...

kedvenc szinészem :Trintignant, no meg politikusom: GORBACSOV

művészek: SIPOS LÁSZLÓ, TÖRÖK GÁBOR,Szakcsi Lakatos, Kertész Ákos,

Én még megvagyok (bár észre kell vennem , hogy egyre több kortársam oda...) és én se a régi évről-évre)

ha kérdik , hogy vagyok, legszivesebben azt mondom: sehogy, se jól se rosszul..de hát örüljek ennek (?)

a depressziómtól nem igen  birok tartósan elszakadni, össze-vissza alszom, az alvásminőségem romlott, örökké álmos vagyok,  szédelgek, lelassultam. lábam görcsölget ja és reszket a kezem...

Tele vagyok restanciákkal, javitások, na és egyre inkább nyomaszt, hogy írásaimat nem rendeztem még mindig "sajtó alá"..buzditások ellenére.. pedig szerintük lehetnék legalább "csodaöreg"...

.mindig csak újakat firkálgatok...

vettem egy új mobilt, amivel új , minőségibb lendületer kaphatott fotószenvedélyem, új a szemüvegem is

Volt ugyan egy-két publikációm, főleg kérésre: Marosvidékben Márciusi hőseink (a családból), meg Tanitványaimnak (főleg a pedagógus helyzet miatt kérték ellensúlynak) sőt fotóm a cimlapon..

.Honismereti Hiradóban Schulmann bácsiról jelent meg meglepetészerűen amit pedig piszkozatban irtam csak egyelőre

Talán csak könyvélményem volt kevesebb, mint magamtól elvártam volna...(pótlom is - határoztam el)

de  Beauvoirtól az Elválaszthatatlanok régi jó olvasmányélményekre emlékeztettek pl, kedvenc Kántor Pétertől a majdnem posthumus Elegendő ok, Baron Kati indiai útikönyve, Surányi rokon kaddisa - ez azért édeskevés (még ha hozzávesszük az internetes olvasmányokat is)

Voltak kiállitások pl Izraelről fotó-,sajnos posthumus, szelfiszobrok, könyvtárban, Józsa Judit keramikus, múzeumban, hires cigányok, karantén művészet (gimisták) hagymaházban, Oláh Nóra kalligrammok, Levéltárban, Művésztelepi záró katolikus templom! , majd a Hagymaházban

vhelyi fotók, templomok..holokauszt múzeum..

ja, és ne feledjem a SZépművészetiben Matisse

Ülések, előadások Pulitzer (ltár), 

Galkó Balázs versek,(ktár) - költészet napon, épitészeti nap. Tornyai (ltár), 

Turczi-Gerendás, Tverdota (J.A: monográfiáról, Bogoli : Tömörkény, Móra, (ktár)

ktárban még  Návay könyv bemutatója, Czóbel Minkáról félig-amatőr kutatója előadása,  Hűséggel a hitben könyv a  katolikus templomról (Korona) , Marosvári Attila digitális, helytörténeti könyvei (Galamb iskola)

Volt pár szinházi előadás: Örizd a lángot,  Advent a Hargitán, irodalmi felolvasások zenepavilonban ,

 

Pál utcai fiúk..gyerekszinjátszókkal, különleges János vitéz, csodálatos Padlás a szabadtérin..

na meg a habkönnyű Tanulmány a nőkről, régi slágerekkel feldúsítva

Ja, és Pesten a Madáchban Aranyoskám

Remek filmeket is láttam, ha csak a szgép médiaklikkjén is,

ott még (török)sorozatra is lesüllyedtem Istambuli menyasszony, Az érzelmek tengerén

Paterson, a költő sofőr...Tűzszekerek, A hold hangja (Fellini)

Moziban: Napoleon, Bernini, Beugró a Paradicsomba, Elvis

 Volt jópár hangversenyélményem:  Purcell, Orfeo régi zene , reformatus templomban Biró Anita és tanitványai, 

majálison Nika énekelt, amerikai fúvószenekar hagymaházban, szabadtérin, Karamel, (remek) zenepavilonban Kunáék, 

Vegyeskar,,Hagymafesztiválon  Soltész Rezső, Zanzibar, ERgo,  Szegedi Zsinagóga: Szegedi Szimfonikusok, ifj  fúvósok, 

Wox, 

Maros-part JAM (búcsúbuli)ref. templom:   cimbalmiband ,

katolikus templom:adventi koncert

Voltam Pesten nemzetközi könyvfesztiválon

Páger dij átadásán Szacsvaynak

Leipniker azaz Lantos Peti diszpolgárrá avatásán

Bartók iskola szomorú elbúcsúztatóján

Múzeumban néprajzi témák:  kocsiszinavatás, tűzugrás, 

Gábor Áron rézágyúja, Espersit házi búcsúk

Lányom  publikációiról csak utólag s véletlen tudok, kissé vagy nem is kissé elhidegült...esténként még felhiv, de mindig más véleményen van..olykor veszekszik is velem - :( csak egyszer találkoztunk személyesen,végre felutaztam......

minden a munkája s a családja - én már nem nagyon férek az idejébe - de jól van igy)

Alibi antológiában  jelent meg, meg még valamiben aminek nem jut eszembe a cime (de az Ésben is megjelent korábban)

És-ben még  Lockdawn mint kultúra, Irők ketrecben - késelésben utóhatás...

Medáliák - laudációja, 

Szegedi tricikli fesztiválon József Attila nyomában

Kéziratát árverezték

Versek Népszavában , Alföld, Jelenkor

FISZ táborban lirai szekciót vezet

Ördögkatlanon beszélget (Grecsóval, Erdős Virággal )

Nő a tükörben vers

,Ónarcképek . kiállitást nyit

Literán a 60 éves Darvasit köszönti

Könyvbemutató: Szijj, Fehér

Pécsen ir-i  beszélgetés (Körkép)

Unokám kungfuzik kupáért, egyszer eltört egy lábujja, mert ráugrott a társa - nem örülök - horát táncol, bábszinházi alkotókörbe jár, meg a hasomerbe  - amúgy folyton olvas, naponta egy könyvet .- kitűnően tanul, csak nyelvtan négyes, tantestületi dicséretes......és egy igazi aranyos kisfiú...

Gombó - zsidó rokon(?) nal véletlen  találkozás )kinyomozni!

50 éves érettségi találkozón voltam , osztályomén persze. Maros-parti előtalival:

Arcanumot  előfizettem Pesten

Jártam mjakra, rajzra, honismereti körre viszonylag rendszeresen (már amikor volt...)

Most hirtelen ez jutott eszembe leltárszerűen...

Bizakodva tekintek a jövőbe :)

itt, mert gyerekeket látok és zenét hallgatok  épp a Kakaókoncert közvetitésen...

igen a Zene meg a Gyerekek...egyre jobban szeretem őket (persze elsősként sz unokámat :) - bár ő a MŰPÁba jár zenét hallgatni)

Vegyes év

Azt a "munkacímet" adtam a 2022-es év-összefoglalómnak: vegyes év. Végül ezt hagyom meg, mert az érzelmeim is nagyon vegyesek. Az írásba is nyögvenyelősen fogtam bele, részben az újévi hullámzó, változó hangulatom miatt, meg a visszatekintés miatti lelkiismeret-furdalásom se segített. De mégis ráhangolódtam, főleg Rózsa friss írása ébresztette fel a kötelességtudatot bennem. 😀

A múlt évben ezernyi jó dolog történt velem, velünk. Utazhattunk, unokázhattunk, csodás heteket tölthettünk együtt a családdal. Tavasszal végre repültünk Londonba, nemsokkal ezután Olaszországba indultunk pár napra, s onnan egy közös pünkösdi hosszú hétvégére Szlovéniába, megünnepelni a legifjabb kisherceg első születésnapját, ha már előző évben a covid miatt nem lehettünk ott velük. Nagyszülők, nagybácsik, testvérek, unokatesók, három ország négy városából futottak össze a szálak, lányomék remekül megszervezett családegyesítése volt ez, a két magyar, a londoni magyar-olasz-brit és az olasz csapat nagy örömére. 😊
És a búcsúzás is elmaradt, egészen július elejéig. Mert hazajöttünk, együtt. Kárpótlása volt ez a majd másfél hónap a szomorú covidos időknek.
A nyár, bár a tavalyi valóban igazán kánikulai volt, nekem további kellemes élményeket hozott. Imádott Balcsim és a szokásos kora reggeli úszások szinte visszafiatalítanak, lélekben biztosan. Az unokák, a két nagy egymás után, egy-egy hétre nálunk voltak, vitorlás illetve horgász-táborozni. Egy hétre kedves kutyavendéget is kaptunk, míg a gyerekek végre meglátták a tengert. De a teljes családdal is sokszor voltunk együtt, hol a Balatonnál, hol náluk. Végül a nyarat egy komáromi kiruccanással fejeztük be, mindannyian vízimádók/vízibolhák lévén három napig úsztunk és úsztunk és pancsoltunk. Szerencsénk volt az idővel is, napfényben, de már nem hőségben telt ez a "tanévelőkészítő".

"Nagyon örülni nem szabad vigyázz.." - mondja József Attila, s tudjuk, tapasztaltuk ezt ugye már rég! A napfényes kék égre - sosem ússza meg az ember - bekúsznak a sötét, baljós felhők. Volt ebben a múlt évben sok szomorúság is, aggódás, betegség. Januárban a fiunk kapta el a vírust (egyébként csoda hogy addig megúszta!), márciusban pedig a londoniak sorban. Viszonylag enyhe lefolyással gyógyultak.(Az első, a 2020-as őszön a többiek, a 3 unoka és az anyukájuk már átestek a covidon). S hogy a bajságokat folytassam, nyáron hirtelen fellépő, de szerencsésen gyógyuló kór betegítette a családfőt, az én nagy-nagy ijedségemre. Hála az égnek ő is hamar rendbe jött. Decemberben pedig a londoniak lettek újra betegek, a kicsi gyorsan, a szülők nehezen gyógyultak ki a járványszerűen fellépő tüszős mandulagyulladásból. Huhh, de sok volt az éjszakai ébrenlét, forgolódás.Közben "Mikulás"-ajándékként egy szemműtéten is átestem, de ez egy vicc a többi izgalomhoz, aggódáshoz képest. Kicsit megnehezítette ugyan a karácsonyi előkészületeket 😂, de szerencsére a sütőm szemmagasságban van, se hajolni, se emelgetni nem kellett, így minden "tradíció" elkészült. Az ünnepek már nyugalomban, csendben teltek, kicsit itthon, kicsit a gyerekeknél. December elején volt csak együtt a teljes nagy család, olyan elő-karácsony félén, idén - több okból is - így tudtuk megszervezni.

M., legidősebb unokánk karácsony után jött velünk, csodás hetünk volt együtt, sok nevetéssel, beszélgetéssel, nagy sétákkal, játszótérrel, játszóparkkal, mozizással. (négyen voltunk összesen, pedig remek filmet láttunk: A tölgy címűt). Az újesztendőt idén kivételesen nem kettesben vártuk, mert jöttek a gyerekek, társasoztunk éjfél utánig. (A legkisebb azért persze kidőlt korábban 😉.) Egyszóval év végére összerendeződtek a dolgok, jó hangulatban, egészségben, örömökkel gazdagodva kezdtük ezt az évet. Na, nem tartott sokáig... Épp csak elbúcsúztunk január másodikán, s délután, mire a gyerekek hazaértek tőlünk, már rázott a hideg és jött a láz, a köhögés, férjem alig maradt le pár órányira tőlem ugyanezekkel a tünetekkel. A tesztünk ugyan negatív. A nemtudommilyen vírusos betegség viszont makacs és hosszan tartó volt, épp csak kilábalóban vagyunk belőle. Mielőbb jó formába kell lendülni, hisz jön a tavasz, alig várom. És előtte még egy újabb szemműtét. De az, mint az előbb is írtam, egy kis semmiség. 😉

 Azt kihagytam, hogy nyáron majdnem leégett a szomszédban keletkezett tűz miatt a kert, a garázs. 8-10 méteres lángok csaptak fel pillanatokon belül a közös kerítésünk vonalában, a tiszafánk lobogó fáklyaként égett a magasban, isteni szerencse, hogy szélcsend volt és a fenyők nem gyulladtak meg mellette, hogy a tűz nem a lakóház felé terjedt, hogy a tűzoltóság egész közel van, s hogy a férjem azonnal hívta őket.(előbb vettük észre, mint a szomszéd, aki aztán pánikba esett, szerencsétlen lefagyott, mesélte utólag, hogy képtelen volt telefonálni) Volt egy kis katasztrófaturizmus az utcában, szombat délután lévén mindenki kitódult. 😂
Hogy a szilveszteri malacsült se pirult meg, mert egy pukkanással befejezte földi pályafutását a beépített sütő (kedves volt tőle, hogy a vaníliás kifliket, kranczlikat és társait még megcsinálta karácsonyra, nem?), és hogy ugyanekkor a fürdőben  szivárgott a víz, ki tudja honnan. (megoldódott mindkét probléma, szerelő és pénzkérdés csupán, igaz közben lázas betegek voltunk, de utólag inkább vicces, mint problémás.)
Azt is kihagytam, hogy az ősszel 4-5 napot az unokákkal töltöttünk, amíg a szüleik egy irdatlanul hosszú autóútra vállalkoztak segítő szándékból, át/keresztül Európán. Szerencsésen oda-vissza megtették az utat, így már könnyen mesélem, hogy egy hatalmas kőszikla gördült le a szívemről, mikor befordultak a házuk udvarába éjjel.
Volt még más izgalom, és esemény? Tulajdonképpen egyforma, szürke hétköznapokból áll az életünk, nagyrészt. Csak a tarka színfoltok kontrasztosítják. 🤣

Jó értelemben vett irigységgel olvasom mindig Rózsa és Aliz kulturális híreit, a beszámolóikat sok érdekes és értékes programról, eseményről, kiállításokról. Magam nem tudok hasonlókról mesélni. Lefoglalnak a napi feladatok, az egyszerű teendőim, ház, kert, főzés. De rengeteget olvasok. Újra. Tavalyi olvasmányélményeim közül most elsőre Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors c. könyve jut eszembe. Az olvasás még mindig, vagyis megint és újra segít, ha fáj a világ. Mert ezért is olyan vegyes a tavalyi év. Tele volt a saját kis életem örömmel és boldogsággal. De kívül...Amire asszociálok, ha pár szóba sűríteném  2022-őt:

"Könnyű emlékek, hová tüntetek?

Nehéz a szívem, majdnem zokogok."

Február 24-e réme, a háború, a menekülők, a napi hírek és a kilátástalanság, a tanácstalanság.
(tudom, itt nem szokásunk politizálni, de engem az április is nyomasztott hosszú ideig).
A gyűlölködés és az agresszív, türelmetlen, zaklatott emberek. Olyan szomorúvá tesz. A döbbent arcok a boltokban, ahogy jól szituáltnak tűnő, csinos hölgyek vissza-visszateszik a sajtot, a gyümölcsöt, látva az árát, ahogy idegenek összenéznek: ez lehetetlen, hogy ennyibe kerüljön egy tejföl. Olvastam a napokban egy cikket. Többdiplomás három gyermekes nő írta, okosan, jó stílusban. Reálisan látva és elemezve az élethelyzetet, amibe épp kerülnek lassacskán. A lecsúszást. Hogy nem nyomorognak ugyan, mint annyian, boldog családban élnek, van munkájuk, otthonuk, jó, jó erről-arról, kultúráról, színházjegyről, baráti találkozókról, utazásról lemondogattak már, de megvannak, jól vannak. Mégis, ijedten kell felismernie, már nem vesznek sajtot, vajat, és ruhát csak ha muszáj és csak a gyerekeknek, mindent át/meggondolnak, mire adnak ki pénzt,. 

Mit éreztem, ahogy olvastam.?!...Szégyent. (Pedig nem nekem kellene szégyellnem magam, mégis) És lelkiismeretfurdalást. Mielőtt nyugdíjba kerültem, évekig hátrányos helyzetűekkel foglalkoztunk. Halmozottan hátrányos helyzetűekkel. Édes istenem, manapság mi lehet velük. Összeszorul a szívem... 

Hogy jövök én ahhoz, hogy éves összefoglalót írok és örömködök. Mert körülöttem, bennem minden jól van, minden és mindenki rendben van. Hogy derűsen nézek előre, a tavaszi időszakra, tervezem a közelgő kerek születésnapokat, ha egészség lesz, a Londonba utazást, a balcsis rendezkedést, nyár-előkészítést.. 
Hogy a szebbnél szebb úti fotóim közül válogatok ide?! 
Napokig őrlődtem ezen. Tudom, a világ minden baját nem kell magunkra venni. Mégis, olyan nehéz....

Képekkel szoktam itt illusztrálni az elmúlt évet. Általában kevés szöveggel. Most túl személyesre, túl hosszúra nyúlt ez az összefoglaló. Jöjjenek a fotók, napfényesek, baljós felhők nélkül.

A Balatonnál télen nyáron, ősszel, tavasszal. Bármikor jó ott lenni.

        

Végezetül egy kis tavaszt idéző csokor:  

Visszapillantás 2022-re

    Ideje megírnom a 2022-es év összegzését, mielőtt még jobban belemerülnénk az újba. Ahogy Klári is említette, 2023 a tavalyi év szerves folytatásaként kezdődött : nem tudom, mikor lélegezhetünk fel majd egy kicsit. Talán... Ezt nevezik egyesek félénken reménynek, mások (pl. én) meg se merik nevezni, s csak úgy "fedő alatt" lélegeznek, nehogy észrevegye őket a sors keze s kedvenc szokása szerint ismét lecsapjon rájuk... Igen, bevallom, szorongva élek immár, ha többnyire nem is magamért, hanem életem legfontosabb elemei: gyerekeim, unokáim miatt. Persze, a közeli-távolabbi jövőm, sőt, a világ sorsa se hagy nyugodni. Milyen messze van boldogult fiatalságom, legendás gondtalanságom, pedig objektíven megítélve, sokkal, de sokkal több okom lehetett volna az aggodalomra, mint most. Igaz, átmentem azóta egynéhány éven, melyek alaposan megtépázták született optimizmusomat. 

   A tavalyi évben  -  minden bizonnyal az oltásoknak köszönhetően  -  kezdtünk kilábalni a Covidból, kisebb-nagyobb variánsaiból, s a maszkot is kezdjük felejteni, bár a táskámban mindig lapul belőlük egy borítékban. A rossz előérzetekkel kezdődő új évre a február 24-e nyomta rá a bélyegét : Putyin hadserege lerohanta Ukrajnát. Bár nem sikerült a pár napra tervezett "speciális expedíció az ukrán fasiszták megsemmisitésére", nem számítottak az ország ellenállására a lesajnáló, megvető jelzőkkel illetett (demokratikus úton megválasztott) elnökkel az élen  -  bár a demokrácia fogalmát ugyebár Putyin nem ismeri, nem is várható el tőle a gyakorlása  -  ürügyért pedig nem kell a szomszédba mennie. Még majd egy év után is alaposan benne vagyunk a háborúban, sokba kerül mindenkinek, főleg az ukránoknak, de az oroszoknak is, akik  legalább egy lakást vagy egy szép autót kapnak halott fiukért, férjükért cserébe, s még örülnek is neki a kamerák előtt... Az ő házaikat legalább nem bombázza senki...

   Hogy az elmúlt év néhány kellemes eseményét is megemlítsem : elsősorban persze a családdal, barátokkal kapcsolatosak. Kezdve Lucie unokám 16. születésnapjával, anyák napja, valamint a többi születésnap is sorban, náluk vagy nálam. Na és a Karácsony! Kellenek ezek a családi rituálék, hogy ne csak lakodalomkor vagy temetéskor számláljuk meg magunkat. Nekem nagyon fontosak. Közéjük sorolom unokahúgom és férje 10 napos látogatását július elején,  valamint a mi nem egészen egy hetünket Magyarországon április végén, amely szintén nagyon jólesett. Itt említem meg Porcsalmy Éva (egyetemi csoporttársam volt moszkvai évünk alatt, s azóta nem láttuk egymást) két látogatását Brüsszelből jövet lánya és unokája társaságában. Külöböző fájdalmainkat leszámítva, visszafiatalodtunk huszas éveinbe...

    Néhány kiállítást is megnéztem, ha nem is eleget. Mindjárt év elején a feledhetetlen Morozov-gyűjteményt, két testvér egész életének munkáját, melyre persze a születő szovjet állam azonnal rátette a kezét, s a megmaradt testvér, kiűzve a képek számára épített palotából, kis faházikóban végezte életét. Morozov után egy Goya-kiállítás következett Lille-ben. Augusztusban pedig a közeli Cambrai-ban megnéztük a Marcoville-kiállítást, egy eredeti művész gondolat- és hangulatébresztő munkáit.

   Néha átfut rajtam a gonolat : mi is lennék barátaim nélkül? Valószínűleg nagyon rossz remete. Egy-egy rövidebb-hosszabb összejövetel, még ha egyre nehezebben mozdulok is ki (Covid-hagyaték!), mozi, vacsorával összekötve, irodalmi estek, melyek élni segítenek... Időnként muszáj erőt vennem magamon, míg tehetem. A többit a blogomon olvashatjátok. 

Boldog 2023-as évet kívánok Mindnyájunknak!

 

Elmúlt megint egy év

 

2022-ben is elég sok kellemetlenséget viseltünk el. Most, hogy a vége felé járunk, több probléma megoldódott, bár ezek nem is egy évhez kapcsolódnak. Valamikor elkezdődött, a mostani óévben véget ért, miközben újabb beszámolni valók keletkeztek az előttünk álló évet illetően, és lehet, hogy jövőre ismét szóba kerülnek  a most nehezen átlátható ügyeink. Például, hogy mennyi lesz a gázszámla, és miből fogjuk kifizetni. Ha marad minden, a napjainkban érvényes rendelkezés, spórolunk, talán meglesz. De ha nem?
Ó, ez a bizonytalanság saját életünk minden szegletében előjön. A lezáruló év minden hónapjában kellett orvoshoz mennünk a legkevésbé sem előre látható bajok miatt. A bőrgyógyászaton több hétig kezeltek, csak úgy, mint a szemészeten. A reumatológia szorgalmas látogatója voltam ebben az évben is. Háromszor estem el, mindannyiszor gyógytorna hozott helyre, előtte gipszelés és a többi, szórakoztató panasz, időpontkérés, utazás, várakozás, miközben a rákra is kaptam tovább a gyógyszert, napi egy tablettát. Szerencse, hogy nem kellett az onkológiára is bejárni. Na, csak egyszer-kétszer, meg a kapcsolódó vizsgálatokra. A jószívű főorvos a beutalókat az esztergomi kórház megfelelő osztályára állította ki, óriási könnyebbség, ha nem kell Pestre menni!

*

Meg is mutatom, mit mond erről a bejegyzésem borítóképe. Lányom a járvány miatti bezártság óta rajzolni-festeni tanul. Örömmel és eredményesen dolgozik, a fenti képet is tőle kaptam 2022 áprilisában, előbb mint levélmellékletet, majd annyira jó és egyedi műnek találtam, hogy bekeretezve egyik orvos kapta meg ajándékképpen.
Az esztergomi kórház hátsó bejárata néz erre az utcára. Följebb sétálva a Babits-múzeum elé jutunk. Nekem annyi minden jut eszembe erről az utcáról, és persze a kórházról, hogy novellát írhatnék (ha tudnék), ki mindenki találkozott sétái közben a proszektúráról kiszabadult árnyak élő változataival. Az árnyak szeme, a tekintetnek látszó levélformák színei, a kis felvilágló fények megnyugtatóak.
*
Utoljára - egy novemberi epizód után -, december elején voltam az esztergomi kórházban. Kalandos orvosi vizsgálatot kellett elviselnem, nem is Esztergomban, hanem Tatabányán, mert az egész megyében csak azon az egy helyen végeznek csontritkulás mérést. Betegszállítóval vittek egyik helyről a másikra, több más beteggel együtt. Mindenkit másik rendelőbe, meg is vártuk őket, én ültem legtovább a kényelmetlen furgon ülőpadján, mert Tatabánya volt a legmesszibb úti cél a lakóhelyemtől. Egy néni, fektetve a hátam mögött egy szállító-ágyon, nyögdécselt egész úton, más hangokat nem idézek... Kiderült, hogy rossz címre vitte a szállító, nem is ismerték abban az öregek házában a kórháztól jó huszonöt kilométerre, ahová be akarták adni. Hosszú lenne tovább mondani. A vizsgálaton túlestem, elindultunk vissza Egomba, a néni még élt, amikor kiszálltam. Jó lenne megtudni, mi lett vele szegénnyel.
*
Az évből ekkor hátra volt még a karácsony. Vásároltunk, terveket kovácsoltunk, ki minek örülne. Novemberi élmény, hogy vidáman, botra támaszkodva helyi boltokban szedegettem össze az apróságokat, amikor elestem az utcán, át a kocsiúton, keresztbe. Az orromat és a mellkasomat a két térdemmel együtt annyira megütöttem, hogy még most is fáj főleg az orrom. Egy orrfúvás kész nyavalyatörés. Kihívták a mentőket a körém csoportosult járókelők, egy fiatalember felugrott a kocsijára és vitte a hírt a férjemnek, hogy megtalál Egomban a sürgősségin. Ott röntgeneztek, nem tört el semmim, csak a zúzódások kínoztak.  
Egy héttel karácsony előtt kaptuk a hírt, hogy meghalt a vejem édesapja. 89 éves volt. Annyira elszomorodtunk mindannyian, szinte kedvünk se volt karácsonyozni. Összejöttünk mégis, de emlékezetes karácsony marad, ahogy az én édesapám elvesztése is karácsonykor történt.  Régebben, még 1995-ben.