Közben fagyoskodtunk a Szállodában, és a szállásomon is.
Az 1 emeletes háznak ugyanis csak az alsó szintje volt fűthető. A szobákat kiadó házaspár a férj anyjának szigorú ellenőrzése alatt állt. Még csak 1 teát sem főzhettünk magunknak a lenti konyhában. A szobák egyikében sem volt konektor, de a fürdőszobában, amit 5-en használtunk, persze volt. Így, mivel anyós este 10-és reggel 6 között sosem jött ellenőrízni, jobb híján, míg a szállodáink éttermei nem üzemeltek, ott főzőcskéztünk egy ócska rezsón. A merülőforralót persze tudtuk nap közben is használni. Egyszerűen magunkra zártuk az ajtót, míg a veszély el nem múlt. De többnyire nem is kellett ehhez a fortélyhoz folyamodni, mert egyikünk az ablakból leste, mikor jön a " vén (talén 40 éves)"boszorka. Egyébként ötünkre egy 120 literes éjszakai árammal üzemelő boyler szolgált volna mosakodásra, fürdésre, mosásra. Nem is volt ezzel gond, mikor már üzemeltek a szállodák. Épp, csak a fehérneműinket lötyböltük ki "otthon", minden mást a Szállodák mosodái mostak, vasaltak néhány rágógumi, doboz sör, vagy tábla csoki ellenében. ekkor már a fürdést is megoldottuk a személyzeti tusolókban. Otthon csak épp cicamosdás, és fogmosás, de reggel csak azértis kifolyattuk az összes forró vizet. Mivel egyikünk sem ért éjfél előtt haza... addigra újra volt meleg víz. Persze azt is mind kifolyattuk. Reggelre újra volt. Kicsinyes bosszú, de nekünk jól esett. De azért a pici lányt kényeztettük. Aki véletlenül nap közben hazajött, mindig vitt neki nyalánkságot, hiszen ő nem tehetett semmiről.
Fiatalok voltunk, és élveztük, hogy kijátszhatjuk a háziakat. (Mostani eszemmel bizony reklamáltam volna az IBUSZ-nál. De akkor ez föl sem merült bennünk.)
Tudtam, hogy ez lesz az utolsó vidéken töltött nyaram. És azt is, hogy pénzt kell keresnem, méghozzá sokat...
Húsvétig csak 8 óráztunk. Minden nap elindultak a Barkasok, hogy feltöltsék a balaton körüli idényboltokat. Nyugodtan takaríthattunk, rendezkedhettünk. Volt rá több, mint 20 napunk.
Á-val már a Gellértből ismertük egymást, és jó barátnők voltunk. Ő volt a rangidős, már induláskor jött a céghez. Ő lett a boltvezető, bár ez csak a fizuban jelent meg.: Az övé 100 forinttal több volt:))) 3500; 3400. +a 3 vasárnap 100-100 forintja.
Ezen jókat röhögtünk a nyáron, és csak amolyan elkölthető borravaló-félének tekintettük. Az igazin (ami borravalóból jött össze) egyenlően osztoztunk, kivéve az 50, és 100Schilinges, és egyéb ezüst emlékérméket, mert azokat kisorsoltuk egymás között. De a nagy számok törvénye- kb. kiegyenlítiette egymást. Ősszel meg jó játék volt, hogy csereberéltük, értékre való tekintet nélkül. Mert november közepéig ott vacogtunk pokrócba burkolódzva.
A nyár 10 órázással telt. Á. jött fél 8-ra, én 9-re. Ettől fogva elég változatosan alakult. Hol én mentem le a strandra, hol ő a dolgára. Ha befutott egy csoport a londíner riasztott, akkor futás közben kapkodta föl az ember a fürdőruhára az egyenruhát.
Á. férje a Marina Szálló igazgatója volt,(ott is laktak egy lakosztályban) így már júniusban tudtuk, hogy ő a következő évtől nem dolgozhat abban a szállodában. Július végére már meg volt az azévi terv, így csak az volt a kérdés, mennyivel tudjuk túl teljesíteni. Zárásra már csak alig 1000 dollár hiányzott a bázisév 200%-ához. Azon voltunk, (mi gonoszok, hogy az utánunk következőknek minél nehezebb, sőt lehetetlen legyen minket űberelni.
Miután bezárt a szálloda, mindenkit mozgósítottunk vásárlásra, de sajnos csak 199,21% jött össze. Soha nem felejtem el azt a bánatot. A kálóból nem használtunk föl semmit. 12 dollárt még bent is hagytunk. 3 hét alatt bőven volt időnk többször is "kisleltározni".
Mikor bezártunk, a központi könyvelés "megsúgta" az állásunkat. No, persze bőségesen vittünk nekik ajándékot, év közben is, ahányszor be kellett menni a "Szép utcába". A gyümölcsszappanok, Fa dezodorok, gyerekeseknek match boxok, barbie babák, férfiaknak az 5 dolláros brandyk voltak akkor a menők.
Mindezt csak azért írtam le, mert a fiatalabbak el sem tudják képzelni az akkori időket.
Csak valutás boltban voltak beszerezhetők. Magyarok csak 9,90dollárig vásárolhattak volna. De azért persze mindent meg lehetett oldani.
És ha ezek a turpisságok bűncselekmények lettek volna is, már réges-rég elévültek volna.
De hogy egyről a kettőre jusson az ember, belekényszerült ezekbe a dolgok.
Június közepétől este 11-re fölmentem a tetőbárba is dolgozni, csak a fele borravalóért, kamu italok áráért szolgáltam föl, mert M. nem bírta egyedül. De abból is szép summa jött össze havonta.
Hajnali 2-3 körül zártunk forgalomtól függően. Aztán napi leltár, osztozás, és Mara kocsival majdnem hazáig szállított.
A boltban napi 50-150 márka között kerestem. A válogatott vizilabdázó osztálytársam 2 hetenként jött, és vitte 13Ft/márka áron.(9 volt a hivatalos, de így is jól kerestek a behozott cuccokon - mert persze mindent márkára váltottunk- ha schiling kellett, az átváltáson is kerestünk.) Á.pénzének nagy részét is átvette. Ő gyűjtött a telenkénti kubai nyaralásra is. ( Érdekesség képpen: Gy-nak csak a fizetése volt. Mi, a portások, londínerek tízszer többet kerestünk nála. Ő meggyőződéses, becsületes kommunistaként egyetlen márkát sem fogadott el senkitől. Kubába is "Ági szülei - nyugati rokonokon keresztül - fizették be őket minden második évben".
A folyosón ahol az üzletek voltak, olykor 40-50 fok is volt. Mi az ablak elé mellényeket, blúzokat, stb akasztgattunk, ezzel árnyékolva, így ha nehezen is, de bírtuk a déli hőséget. Nem úgy a melletünk levő trafik, és fodrászüzlet dolgozói. szinte naponta ájultak el egymás után. A nyári munkára fölvett diákok egyik feladata volt, hogy ilyenkor fellocsolják, vizet adjanak, ...
************************************************************************************
November közepén aztán eljegyeztük egymást Péterrel, akit Istvánnak hívnak.:
Ebből az esküvő előtt elkkeseredett vita alakult ki köztem, és a leendő anyósom között: Nem akartam Kocsis Istvánné lenni.
Kompromisszunként fölvettem a lánynevem elé a Kocsis nevet, de kezdettől fogva gyűlöltem, és csak hivatalos aláírásnál használom ma is. A névjegyem sem szerepel.
A legfölső, orosz krémtortát a Royal szálló dolgozóitól kaptuk.
A középsőt Péter keresztanyja, és a Marina cukrászai alkották mogyoró, és mandula lisztből, gyönyörű átlátszó , színes cukorvirágokkal díszítve.
A legalsót talán anyám csináltatta az akkor még életben levő Hauer bácsi cukrászdájával.
Jaj, és a blúzomról is kéne pár szót ejteni: széki menyasszonyblúz, igaz, rendszerint kékkel , és fehérrel hímezték - ez piros-fehér.
Bugacon, az erdélyi származású házigazdám varrta, hímezte, azsúrozta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése