2011. április 11., hétfő

Anno Domini 1977

A) 1977-ben a Népművészeti és Háziipari Sz. V. (Szövetkezeti Vállalat) ellenőrzési osztályát vezettem. Nem én akartam ezt így, hanem az igazgató. Elődöm rengeteg szeszt nyelt le, melyet nem fedezett keresete. Embereket „megfejt”, de eme tetteket rendre elfelejtette. Ezt kellett befejezze. Engem neveztek helyette. Na szóval jártuk a Bp.-i és vidéki üzleteket, nyári időszakos pavilonokat, abból a célból, hogy a szabályos működésüket macerálásunk révén biztosítsuk. Az ellenőrzések egyik legkedvesebb területének a Balaton-környéki pavilonok ellenőrzése számított. A bejáráshoz két napra volt szükség. A vállalati Volga gk. állt rendelkezésünkre sofőröstül. Sok szép emléket őrzök ezekről az utakról. A Balaton-menti olajfák illatát, a szállodák hangulatát. (31 Ft volt a napidíjunk, de a szállodai kötelező reggeli miatt levontak belőle 20%-ot. Így csak 24,80-at számoltak el. A kötelező reggeli a mi esetünkben mindig így szólt: Citromos tea alpakka kannából, és ham and eggs.) Az ellenőrzés rutin feladat volt. Szerintem az első ellenőrzött pavilon távozásunkkor felhívta a következőt, hogy indul a kontroll, így általában nagyobb hibákat nem találtunk.
B. bácsi volt a vállalati sofőr, egy karakteres, tagbaszakadt magyar. Mindenről megvolt a véleménye. Nem szerette a rock-zenét, se a „hosszú hajú hiplihuplikat”. Egyszer egy stopposnak kikiabált: Nem veszlek fel! Nagy a hajad, hosszú a szakállad. Egy elélépett idős nőre is rákiáltott idegességében, miközben a féket taposta: Vénasszony!!!
Nem szerette a kötöttségeket. Egyszer megállt egy elég szemetes helyen az országút mentén. Hátrament a csomagtartóhoz, kiszedett valamit, és behajította a többi szemét közé. Láttad, mit csináltam? – kérdezte tőlem. Láttam: eldobott két lámpát. Na, ez az – mondta. Majd év végén megírod a selejtezési jegyzőkönyvet. A búrák megsemmisítése most megtörtént. Aztán bevágta a kocsiajtót és továbbhajtott.
Egy ízben a keszthelyi pavilonhoz érve a fák között félárnyékos helyen parkolt le a Volgával, és amíg mi ellenőrzést tartottunk, ő elbóbiskolt a kánikulai melegben. Dolgunk végeztével a kocsihoz érve láttuk, hogy mélyen alszik. Én – hogy tapintatosan ébresszem fel –, lenyomtam a Volga elejét. Ez a tapintat elég őrültségnek bizonyult. Nem számoltam vele, hogy a mozgó kocsi az alvó sofőr rémálmai közé tartozik. Azonnal felébredt, s mivel látta, hogy mozog a kocsi, és fák veszik körül, első gondolata nyilván az volt, hogy letért az útról s menten fának ütközik. Hirtelen jobbra-balra rángatta a kormányt és igen meg volt rémülve. Nagyon zokon vette csínyemet. Alig várta, hogy elaludjak az anyósülésen. (Kora délután mindig elnyomott a buzgóság egy rövid időre. Egyszerűen nem tudtam nyitva tartani a szememet.) Tehát én elaludtam, ő meg úgy rálépett a fékre, hogy a szélvédőnek ütköző fejem ébresztett fel. Így adott revánsot. Nem haragudtam érte. Együtt röhögtem a többiekkel B. csínyén.
B) 1977 még arról nevezetes, hogy öcsém ekkor hagyta el az országot. Talán Keruac hatására kereste azt a helyet a világon, ahol egész évben kellemes a klíma – és találta meg Kaliforniában. Máig ott él családostul. 1977-ben persze csak Svédországban élő haverját akarta felkeresni. De nem sikerült ott „megtapadnia”, a határőrök Bécsig toloncolták vissza. Traiskirchenben kötött ki, s töltött ott egy harmad évet. Onnan küldött egy segítségkérő levelet 56-os amerikás rokonainknak, akik kihívták, és tán még a repülőjegye árát is megfizették. Rövid időt töltött New Jerseyben, hogy majd továbbutazzon Los Angelesig.
Tettének itthoni vetülete nem volt túlságosan békés. Persze hazatelefonált, amikor kiderült, hogy távozását véglegesnek tekinti. Az adminisztrációs cirkuszt az itthonmaradottaknak kellett végigcsinálni. Nem örült annak a helyhatóság, hogy egy felnőtt magyar másképp látja élete sorsának alakítását, mint a szocializmus építése. Megkereste az evezős sportklub is anyánkat, és feltűnően sok tételt terhelt öcsémre. Soha nem használt annyi tréningfelszerelést, mint amennyinek az ellenértékét bevasalták a családon. (Persze öcsénk utóbb bőven megtérítette a méltánytalanul felszámolt összeget.)
Mivel a világútlevél akkoriban még nem volt divatban, öcsénk disszidensnek számított. Az meg a politikai köznyelvben-szóhasználatban 1977-ben még egyértelműen pejoratív kicsengésű fogalom volt.
C) Abban az évben feleségem otthon volt három pici gyermekünkkel. Pontosabban eggyel, mert kettőt bölcsődébe és óvodába vittem. A bölcsődés ült a biciklivázra szerelt ülésre, az ovis pedig a hátsó csomagtartóra. Amikor végeztem leadásukkal, hazabicikliztem, s irány a munkahely.
Szállításuk roppant egyszerű volt akkor is, ha a játszótérre igyekeztünk. Volt egy „pille”-kocsink. Ez egy csakugyan néhány kilós babakocsi volt. Ülése a legkisebbik szállítását szolgálta, az általam elé szerelt lapra ült a következő, majd a nagyobbja a lábtámaszon állt. Én meg toltam őket boldogan.

5 megjegyzés:

klaribodo írta...

A vállalati sofőrök elég nagyurak voltak. Beszereztek hiánycikkeket, kifülelték, mit beszélnek a főnökök a hátsó ülésen, mindennek ára volt.
B: A disszidens bizonyos körökben lehetett pejoratív jelző, én irigylésre méltónak találtam, hogy akad, akinek van bátorsága.
C: Hol van a fotó?

mick írta...

Akimoto: Nálunk a hátsó ülésen elég gyakori volt egy másik szokás. A kolléganők a vidéki piacon zöldborsót vettek és hazáig kényelmesen kifejtették, hogy otthon hamart elkészüljön a meleg vacsora. Persze csakugyan tájékozottak voltak a sofőrök, „vezető beosztás”-uk volt.
B Ma már teljesen idegenül hangzik ez a fogalom, amióta Európa-szerte cikázhatunk a tagállamok között a személyinkkel.
C. Dolgozom rajta.
Üdv Mick

mick írta...

Egyelőre a DVD-re másolt képekből egyet tettem saját blogomba az utolsó poszthoz. Majd holnap is odamásolok egyet. Igazán ez kb. megfelel a 77-es évnek, de lehget, hogy kicsit később készült. Rajta 3 lányunk.
A technika nem az én érdeklődési köröm.
Lelőhely tehát emmausz.freeblog.hu utolsó bejegyzés.

klaribodo írta...

Milyen csinosak a kislányaitok! És a szép ruháik! Mi is egyforma ruhát viseltünk egy ideig, de az ötvenes években már nem volt rávaló...
(Egyébként írnék az emmauszos blogodhoz is, csak nem enged. Feketével ki van húzva a név stb. helye.:( Bejelentkezni sem lehet, a freeblognál spamnek számítok valamiért.)

mick írta...

Köszi. Nem értem, mi az oka, samu pl. szokott kommntelni gond nélkül. Ennek is megpróbálok utánajárni.
Ég áldjon!
Mick