2023. május 4., csütörtök

Szivárványos évek

 

2008-ban szeretett nagynéném kórházi ágya mellett ülve nehezen indult meg kettőnk között a beszélgetés. Mintha mindketten éreztük volna, hogy ez már az utolsó találkozásunk lehet. Aztán csöndesen ezzel a mondattal kezdte: Évikém, harminchat éve vagyok nyugdíjas, de mintha egy szempillantás lett volna az egész. (Akkoriban a nők 55 évesen mehettek nyugdíjba.)

Az idősíkok már keveredtek, hol a jelen, hol a régmúlt eseményei kerültek lassú visszaemlékezései előterébe. Egy biztos, hogy én a nyugdíjazásomig elkövetkező öt évben számtalanszor emlékeztem vissza utolsó beszélgetésünk számomra legfontosabb momentumára.

Most, hogy júliusban már 10 éve lesz, hogy én is nyugdíjas vagyok, csak ezt tudom megfogalmazni magamnak: mintha egy szempillantás lett volna az egész. Huss, elröpült, és bizonyára, a ki tudja még hány maradék év is ugyanígy fog elröppenni.

Tizenhat évesen már alig vártam, hogy felnőtt, dolgozó nő lehessek. Mindig is szerettem dolgozni, főleg életem első két évtizedében, amikor a legkedvesebb munkahelyemen dolgozhattam az Alföldi Nyomdában. Már sokszor megfogalmaztam, hogy ez a szedői munka sokunknak volt inkább egyfajta szórakozás, ahol a 8 órás műszakban csak olvastunk-olvastunk, és mellesleg jártak az ujjaink a fényszedőgép billentyűzetén. Már akkor tudtam, hogy egy-egy könyv teljes elolvasására valószínűleg csak nyugdíjas koromban lesz lehetőségem. És ezt még mindig nem lehet múltidőbe tenni, mert mai napig várakoznak könyveim a polcaimon a nyomdás éveimből az elmélyült, elejétől a végéig történő figyelmes elolvasásra várva. A kolléganőimmel sokszor két könyvet is leszedtünk egy műszak alatt, és ha jó volt a történet, ki-ki elmesélte a többieknek, hogy mi történt az ő általa szedett részben. Arra soha nem volt lehetőség, hogy egy teljes könyvet egy ember készítsen el egyedül, legfeljebb bonyolult tankönyveknél, amihez adott esetben maximális figyelem és alaposság kellett. Kötött bennünket a szűk elkészítési határidő, hogy a könyv a kötéssel bezárólag minél hamarabb elkészülhessen. Azért a legkiválóbb szerzők egyes remekét a kétműszakos élet és gyermekek mellett is igyekeztünk szabadidőnkben otthon elolvasni. (Nőnapra, karácsonyra és évi két alkalommal még pluszban egy külön raktárban polcokra helyezett könyvállományból minden dolgozó választhatott alkalmanként 8-8 könyvet. Ez a dolgozók egyfajta jutalmazása volt akkoriban.)

Édesanyám is 55 éves korában ment nyugdíjba, bár még hosszú évekig vállalt hétvégi ügyeletet a Hajdú-Bihar megyei Lapkiadó Vállalatnál, főleg a hétvégi hirdetésfelvételek miatt. Kicsit sóvárogva figyeltem akkoriban, hogy „milyen jó neki”, hisz hétközben szabad mint a madár, a hétvégi házunkban tökéletes nyugalomban telhetnek a napjai, és örömmel sütögethet az unokáinak, bogarászhat a kertben, komótosan moshat-vasalhat, hisz „nem hajtja a tatár” – ahogyan sokszor hallottam is tőle a közmondást.

A munkás éveim hihetetlen gyorsan folytak le a homokórámon, ma már nekem mondja a fiam: De jó neked anya, hogy van időd könyvtárba járni. Gyorsan szoktam is rá válaszolni, hogy nagyon remélem, hogy majd neked is ugyanilyen jó lesz, és majd elérkezik az az idő, amikor te is kényelmesen válogathatsz kedvedre egy könyvtár teljes állományából.

Barátnőimmel gyakran beszélgetünk arról, milyen gyorsan forognak az évszakok, múlnak az évek. A szinte „ma született” unokáink gyorsan elballagnak nem csak az óvodából, de az iskolából is, és mi magunk már csak azt vesszük észre, hogy szívünkben ugyan fiatalon, de testileg már elérkezünk az itt fáj, ott fáj állapotához, és szinte magunknak kell megálljt parancsolni, hogy jobban és gyakrabban ráfeledkezhessünk a mindennapi élet apró csodáira, a fák leveleinek naponkénti növekedésére, a virágok nyílására. Én már szinte sportot űzök belőle, hogy mindennap elkerékpározok a házam szomszédságában bimbózó rózsatövek, hortenzia bokrok mellett, hogy nyomon követhessem a napi növekedésüket. Megállítani úgysem tudjuk az időt, de egy icipicit lassítani talán igen.

Nyugdíjas napjaimra minden reggel úgy tekintek, mint akinek az élet ajándékozott egy újabb üres lapot, és várja, hogy valami új szín kerüljön rá.

Ez aztán hol így, hol úgy sikerül, egy biztos, soha nem marad üres és színtelen egyetlen lap sem.

 

7 megjegyzés:

mick írta...

A 102 éves jezsuita, Őrsy László említette, hogy élete egy pillanat alatt eltelt.
Igen. Aztán jönnek a de fiatalos vagy! - felkiáltások. Mire a válasz talán hang nélkül: Kívül piros alma, de...
Weöres Sándor verse a Prédikátor könyvére hajaz: „Gondolj Teremtődre mielőtt elközelegnek az évek, amelyekre azt mondod majd: nem tetszenek nekem; mielőtt elsötétül a nap és a világosság, a hold és a csillagok, és mielőtt az eső után visszatérnek a felhők; amikor megremegnek a ház őrzői, és megrokkannak az erős férfiak; amikor az őrlőlányok kevesen lévén már nem dolgoznak, és az ablakokban kinézők homályba borulnak; mikor bezárják a külső kapukat, és halkabbá válik a malom zaja; amikor elcsitul a madarak hangja, és minden dal elhallgat; amikor félnek a magaslatoktól, és ijedten járnak az úton ... az ember meg örök hajlékába tér...”

klaribodo írta...

Elszállt, elröppent, nem is tudom, hogyan sikerült annyi mindent megcsinálni, hogyan talált rám egy olyan könnyű, érdekes munkakör, amelyben olvasni volt kötelező, majd gyorsan és értelmesen beszámolni róla, majd dolgozni rajta könnyen átlátható szabályok és követelmények alkalmazásával, hogy elmehessen minél hamarabb a végeredmény a nyomdába. Igen, Éva, oda a nyomdába, ahol jó eszű és segítőkész nyomdászok ab ovo kijavították a hibákat, amiket benne hagytam a szövegben, ill. eleve helyesen szedték, amint kiderült a levonatból. A kezdő szerkesztő a mű, a gondolat tiszteletét tanulta így, nem szégyellem.
A könyv ma is központi helyen van nálam (nálunk). Mint olvasó, nem vagyok nyugdíjas. Még nem fáradtam el az új ismeretszerző körutaimon, és még mindig meg tudom különböztetni a jót az elfogadhatótól.
Szivárványos éveid történetét többször elolvastam. Majd jövök megint.

Rozsa T. (alias flora) írta...

Azt hiszem, kedves Éva, mindannyiunk megérzései összecsengenek legalább egy ponton : egyre gyorsabban száguld az idő... S az utolsó mondatod szépen, pozitívan összefolalja.

Ami engem illet, legalábbis műtétem óta (de nem előtte!) még egyszer sem vágytam elköszönni...

Névtelen írta...

Ahogy Klári, én is olvastalak többször, itt, meg a Fb-on is.
Hogy a mostanában divatos kifejezéssel foglaljam össze: ez aztán az igazi pozitív hozzáállás.🥰
Aki így látja az életet, annak valóban biztos, hogy színek kerülnek minden újabb lapjára.
rhumel

Kósa Márta írta...

Tizenegyedik év... boldog nyuggerségem kezdete 2012.
Nem a munkahely hiányzik, hanem a gyerekek. Az a félrehúzott asztal, ahol kupacban álltak a krea cuccok és rajzoltak, ragasztottak, festettek a kölkeim. Meg a mesék, dunai séták, amikor lerohantunk a partra, lestoppoltam a kompot és átvitt a zsizsegő csapatot a túlpartra... Az átadás öröme - no azt jó lenne újra megélni.

Kelemen Éva írta...

Mind az ötőtöknek köszönöm külön-külön is, mégis egyben, hogy hoztátok a saját gondolataitokat, amelyeket úgy szeretek. Nagyon sűrű volt a hetem, és estére már annyira elfáradtam, hogy csak "beájultam" a fotelbe, és erőm sem volt a válaszadásra.
Túl az anyáknapi vendéglátáson most kicsit jó lazulni, és immár nyugodtan újraolvasni a soraitokat.
Annyit tanulok Tőletek. Mick hozta Weöres Sándor különleges hangulatú versét, amit még nem is ismertem. Ilyenkor látom, hogy mennyi mindent kellene még belepréselni az egyre karcsúsodó időbe. Hát majd igyekszem a pótolandó dolgokra jobban odafigyelni.

klaribodo írta...

Most még a nyomdához egy kicsit mondok valamit. Idén anyák napjára lányomtól kaptam egy könyvet, a tények és tanuk sorozatból a Kner nyomdászcsalád levelezését a háború előtt és után Amerikából Magyarországra és viszont. 750 oldal, még csak a felénél tartok.Lehet, hogy írok róla egy élménybeszámolót. Kaptam még Jutkától egy bekeretezett képet: vintage romos ház Philadelphiából, az ő "átköltésében".Keret nélkül is adott egy festményt: art deco lakóház Budán, a Pálvölgyi cseppkőbarlang bejáratának közelében. Amikor könyvtáros volt Jutka, rengeteg könyvet hozott haza, új megjelenéseket, versenyt olvastunk minden szabadidőnkben. Bocsánat, nem tudom hogyan is kapcsolódik ez a nyugdíjhoz, talán csak annyira, hogy van mit csinálni még a nyugdíj előtt álló, szabad gondolkodású illetőknek is.