Eltűn előlem a világ, eltűn előlem az idő

Igaz, hogy ezt Petőfi egy szerelmes versében írta, de ahhoz, hogy én kikapcsolódást érezzek, nagyjából ugyanezt kell átélnem: megszűnik minden, ami körülvesz, nem érzékelem az idő múlását, nem foglalkoztat semmi más, csak amit éppen csinálok, legyen az bármi. És akkor valóban teljes mértékben – Mézgáékkal szólva – kikapcs.

Elég régen volt már, amikor időnként valami hasonlót utoljára átéltem. Pár éve egy-egy kép rajzolása közben néha még előfordult, vagy egy-egy igazán érdekes témában való kutatás folyamán is tapasztaltam ilyent. De huszonvalahány éve még a nagy Világatlasz (nem internet, hanem igazi könyv, papírból!) nézegetése közepette is, amikor fél éjszaka képes voltam bújni a térképen mindenféle országok útjait, városait, hegy- és vízrajzát, városok utcáit és a világ minden létező, térképen tanulmányozható látványát. És mindezt az ágyban ülve, betakarózva, térdemen tartva azt a nagy könyvet, miközben fogalmam sem volt, hány óra, de nem is érdekelt.

Még ennél is régebben sok évig rengeteget horgoltam. A kötést nem műveltem igazán szépen, de horgolni nagyon szerettem és jól tudtam is gyerekkoromtól kezdve, és harmincas éveimben magamnak is, meg ajándékképpen másoknak is mindenféle kiegészítőket, ruhadarabokat horgoltam nagy élvezettel. Ebbe valóban bele tudtam feledkezni, ámbár horgolás közben nem kell kizárni a világot, tehát ha úgy nézzük, nem kíván teljes, mindenből való kikapcsolódást. De az tény, hogy akkoriban folyóméterszámra halmoztam fel a kézimunkaújság számait, valamint a horgolós-kötős könyveket, meggyőződésem volt, hogy ha majd nyugdíjas leszek, végre annyit horgolok, amennyit csak akarok. Mondanom sem kell, az a felhalmozott „szakirodalom” rég nincs sehol, de ma már szükségem sem lenne rá.

Persze valamikor régen tökéletes kikapcsolódást nyújtott az olvasás, és ez így volt kicsi gyerekkoromtól kezdve évtizedeken át mindaddig, amíg még olvastam szépirodalmat, bármilyen műfajú fiktív történeteket. Aztán maradtak a dokumentarista könyvek, a valóságalapú írások, amelyeket mindig szívesen olvastam, de ezekbe a szépirodalomhoz képest kevésbé tudtam teljesen belefeledkezni, talán mert a valóság talajáról egy percig sem elrugaszkodva – hogy visszanyúljak Petőfihez – nem tűnt el előlem igazán sem a világ, sem az idő. Élmény és élvezet, de nem önfeledt kikapcsolódás.

Tehát ezek szerint a kikapcsolódáshoz kulcsszavak köthetők: kikapcsolás, önfeledtség, megfeledkezés, belefeledkezés, leegyszerűsítve tehát mi kell hozzá? Kikapcsolás és felejtés. Ki kell kapcsolni magamat és mindent, ami körülvesz térben és időben, erre ma már képtelen vagyok. A valóság mindig, minden körülmények között ott motoszkál valahol a háttérben, az bezzeg sose kapcsol ki, nesze neked kikapcsolódás.