Kikapcs – bekapcs avagy a kikapcsolódás metamorfózisa

Amíg gyerek voltam, a kikapcsolódás számomra az olvasás volt. Ha belebújtam egy könyvbe - és sok ilyen könyv akadt a kezembe - akkor megszűnt körülöttem a világ.

Amikor a főiskolán tanultam, aztán már dolgoztam, de még fiatal(abb) voltam, a kikapcsolódást elsősorban az jelentette, ha a baráti társasággal elmentünk valahova: kirándulni, moziba, színházba, hangversenyre vagy egyéb összejövetelre. Ez természetes volt és egy belső igény, együtt lenni, közösen tenni valamit. 

Aztán, ahogy emberesedtünk, egyre többen családot alapítottak, innentől a kikapcsolódásról önállóan kellett gondoskodni. Érdekes, hogy számomra sem ebben az időben, sem a korábbiakban vagy a későbbiekben föl se merült, hogy kézműveskedéssel próbáljak kis időre kiszakadni a világból. Ez alatt értem a kötés-horgolás-varrást. Nyilván azért alakult így, mert egyikben se bizonyultam ügyesnek, így nem jelentettek örömet. A ma ismert sok ágazatát az igazi kézművességnek pedig hírből se ismertük még!
Kezdetben a számítógép is inkább csak munkaeszköz volt, mintsem a végtelen lehetőségek terepe...
Kikapcsolódás a szó szoros értelmében? Nem is tudom. Én szerettem úgy élni, ahogyan éltem.

Aztán eljöve a nyugdíj, ez a szokatlan, furcsa időszak. Dehát most az egész élet egy kikapcsolódás!
És akkor úgy adódott, hogy heti egy napra elhívtak dolgozni. Bekapcsolódhattam újra a rendbe, a feladatokba, a felelősségbe - vagyis a bekapcsolódásból lett most a kikapcsolódás és jó ez így. 

Ráadásul bónuszként föléledt bennem a vágy az alkotásra is, erre most már idő is jut. A tehetség nem biztos, hogy több lett, viszont élvezem :)
Rajzolok, festek, mindenféle technikával próbálkozom. Kiállításom nem lesz, de itthon a falra már tettem ki közülük.

Szóval, kapcsolgatok ki-be, még ha kicsit fékezett habzással is, de egyre inkább ráérezve mindkettőnek az örömére.