Azt hiszem, ideje lesz megtennem a magam részét, hogy táplálódjon kicsit közös blogunk, melyhez, biztos vagyok benne, mindannyian ragaszkodunk! Nemcsak korok dokumentuma, hanem életeké is!
Mi is jelenti számomra a kikapcsolódást? Most épp olyan helyzetben vagyok, hogy nehezen tudok kikapcsolódni, pedig lehetőség lenne rá, szinte csak tőlem függ. Azt hiszem, a végén szót ejtek róla az orvosomnak: állandóan nagy stressz-hullámok gyötörnek, mióta vége a vakációnak! (Akárcsak előtte...) Pedig már majd két hónapja nyugalomban teltek napjaim, félretehettem az ilyen-olyan időpontok gondját, nem kellett a házban előforduló javítanivalók után se járni, elég volt a heti egyszeri bevásárlás, ami legfeljebb fárasztó, de nem stresszelő hatású. Már régóta gyanakszom a mellékvesék termelte "cortisol"-ra, az ún. stressz-hormon túltengésre.
E kis orvosi kitérő után térjünk a tárgyra. Mitől is kapcsolódhatnék ki, ha tudnék?... Mióta olvasni tudok, ez kötötte le a figyelmemet leginkább, jótékony és hatásos burkot képezve körülöttem, amely mögött eltűnt a külvilág. Hamarosan legkedvesebb ajándékom lett a könyv. Soha nem élhettem ki ezt a szenvedélyt maradéktalanul gyerekkoromban, hiszen nagyanyám szemében az igazán fontos teendőktől "loptam el" vele a drága időt...
Jött hozzá tíz éves koromtól a rajzolás, miután rajztanárnőm nagy lelkesen "felfedezett". A rajzórákon kívül szakkört vezetett, ahol is összegyűjtötte azokat a felsőtagozatos diákokat, akikben némi tehetségre vélt bukkanni. Számomra igazi szenvedéllyé vált, és hát ugye, ahogy a francia mondja: "C'est en forgeant qu'on devient forgeron" - vagyis : "Kovácsolás közben lesz belőlünk kovács"... A naponta bejáró vonatban, a nyári vakáció alatt se hagyott alább ez a "hobby", amiből nem lett hivatás... Már megírtam, hogy miért. Kis betört tüske maradt.
Szerettem a kézimunkákat is, szinte kihívásként 7-8 éves koromtól megtanultam kötni, méghozzá 2-3 színű fonalból ötujjú norvégmintás kesztyűket! Anya jövedelem kiegészítőnek ezeket kötötte a helyi háziipar számára és én besegítettem. Hímezni is megtanultam kb. abban az időben és szintén nagyon lekötött a kezem munkája nyomán "életre kelő" nyersanyag! Ha nem akartak megtanítani valamire (pl. halászháló kötés vagy vesszőkosár fonás titkaira), "ellestem"... Azt hiszem, ezt is apától örököltem.
Gyerekkoromból hiányzott a TV, de 21 hónappal fiatalabb öcsémmel jól elfoglaltuk magunkat, nem unatkoztunk szinte sosem. Játszottunk, hallgattuk a felnőttek kifogyhatatlan meséit.
És most, miután már elvileg korlátlan idő jut a kikapcsolódásra?... Irás, olvasás az, ami leginkább megengedi, hogy kizárjam a külvilágot, legalábbis arra az időre, amíg bezárkózhatom a magam teremtette burokba. Este szívesen helyezkedek kényelembe a TV előtt rám váró IKEA fotelembe, hogy egy-egy film kibillentsen a magányból, a hétköznapokból. Hogy ki ne felejtsem az egyik legfontosabbat (innen az utólagos rövid betoldás): a játékokat! Mindig rá lehet venni egy kis társasjátékos kitérőre, kártyapartira, de a pasziánsz egymagamban is nagyon kellemes idegnyugtató!
A kikapcsolódás egyik kedvenc formája még számomra a beszélgetés. Nem az üres fecsegés, ami után éhen marad az ember, hanem az igazi gondolat-, emóció- és élménycsere, amely felrázza az embert és úgy érzi, hogy gazdagabb lett általa.
6 megjegyzés:
Sok azonosságunk van, a kapcsolódási pontok nem véletlenek. A beszélgetés bizony, nekem is nagyon fontos. A könyv, ami kizárja a külvilágot. Gyerekként teljesen belemerültem az olvasàsba, néha még most is. A nagymamám ugyan pártolta, ha olvasok, de csak pl földrajz tanulás után. Így az atlasz kék borítójába rejtetten olvastam. Nehézkes volt kicsit lapozni, meg hirtelen vissza kellett csúsztatni, ha jött a Nagyanyikám. 🤭. Már felnőttként derült ki, Anya is pont így "olvasott" titkon, gyerekkoràban. (A különbözőség? rajzolni nagyon nem tudok.
Nekem is ismerős a matematika, fizika könyv alá rejtett regény, esetleg a pulóver alatt W.C-re kicsempészett könyv, míg nagyanyámnak szemet nem szúrt a hosszú időre eltűnés... Szegény, nem haragszom rá, hiszen ő alig végezhetett el 2-3 osztályt, a gyerekeknek is dolgozniok kellett... (Rózsa)
Rózsa, nem hallottam még a stressz-hormonról, pedig a hajlamom megvan hozzá. "Ne hagyd magad, Pitkin!" - mondta néném, és jól jött az olvasás világot kizáró lehetősége, ha serdülők bánata uralkodott rajtam. A rajzoláshoz, kézimunkázáshoz nemcsak ügyes kéz, okosság is kell, tehát ezeket meg se próbáltam. Viszont ha megtetszett egy író stílusa, csodásan tudtam utánozni, írtam a modorukban rövid sztorikat, megmutattam a magyartanáromnak, aki csak legyintett és azt kérdezte, most mit akarsz ezzel... Így kaptam batyut az életre.
"A rajzoláshoz, kézimunkázáshoz nemcsak ügyes kéz, okosság is kell, tehát ezeket meg se próbáltam."
Azt hiszem, túl szigorú vagy magadhoz, Klári!
A magyar tanárodnak pedig, úgy tűnik, nem sok érzéke volt az egyik irodalmi műfajhoz, amit pedig Karinthy is brilliánsan végzett. Pedig egy tanári biztatás szárnyakat ad!
Viszont az irodalom berkeiben dolgoztál végig, s ez is egyfajta elégtétel...
Azt hiszem, nem véletlen, Rózsa. Ez még általánosban történt, ahol nem voltak hozzászokva a tanárok, hogy vannak gyerekek, akik tudnak olvasni. Ötvenes évek eleje!
Valóban, Klári, nem nagyon lehetett eltérni a megszabott "vonaltól, az igaz...
Megjegyzés küldése