Mi is az a kikapcsolódás? Valóban, ahogy Ági a felvezetőben is utalt erre, a korral, a saját életkorunkkal és a körülöttünk zajló világ adott korszakával változik, mi az ami kikapcsolódást jelent. Vagy amire vágynánk, hogy kikapcsoljon. Mert adódott ugye mindenféle élethelyzet, amikor aztán hiába a lazítás iránt az igényünk, a gondokat, a gondolatainkat képtelenek voltunk kizárni. A külvilágot még csak-csak (nekem ez régen a mosogatás közben működött, a régi lakásban háttal voltam mindennek, és a rutinból végzett feladatok közben belefeledkezhettem a "semmibe".) Mert az is kell néha. Ráadásul szeretek mosogatni, egy kedves kis ismerősöm szerint ez az, ami nagyon furcsa és ijesztő bennem. 😂. Egy másik volt munkatársam szerint pedig, hogy egyetlen hibám van, de az nagy, hogy mindenkivel jó vagyok. De ez nem tartozik a kikapcsolódáshoz, maximum annyiban, hogy az állítólagos jóságom miatt inkább a mások, a környezetem, a szeretteim kikapcsolódása az előbbre való, a fontosabb, mint a magamé. Ja, és hogy szerintem az az egyik nagy hibám: össze-vissza képes vagyok fecsegni, ahelyett, hogy végre az adott témáról írnék végre. 😀.
Kigyűjtöttem - a kikapcsolódás szinonimái: üdülés, vakáció, szabadság, nyaralás, lustálkodás, lazítás, pihenés, relaxálás, szieszta, lazulás, szórakozás, partizás, bulizás, móka, mulatság, felüdülés, felfrissülés, időtöltés. No, hát nem is tudom, nem mind jelent - nekem - kikapcsolódást. (A punnyadást eleve ki is hagytam. Maga a szó se cseng szépen, de az se illik ide igazán, amit jelent)
Szóval:
Ha belegondolok, az egész kisgyermek korom egy nagy-nagy kikapcsolódás volt. Végigjárni a kertet, gyümölcséréskor csipegetni egy kis májusi cseresnyét, szemezgetni a ribizlibokrokról, sóskalevelet sodorni a kert végében és elrágcsálni, felmászni a kedvenc fáimra, hintázni, a kövek alatt meglesni a megbúvó bogarakat, szomszédolni és kíváncsiskodni, kinél mi fő a fazekakban, leszaladni a kamilláson át Zsuzsihoz játszani, vadvirágot szedni, és sorolhatnám vég nélkül, mi mindentől volt csupa móka az az időszak.
Aztán iskolás lettem. Megtanultam olvasni. Attól kezdve eldőlt, mi lett nekem örökre a kikapcsolódás. Ahogy a címben is írtam, a betűk. Sosem felejtem el azt a karácsonyt, amire semmi mást nem kértem, csak könyvet. És egy nagy halommal volt a fa alatt. Alig bírtam becipelni a szobámba az egymásra halmozott köteget, az állammal támasztva a tetejét.
Állítólag az úton Algériába, a repülőn is végig olvastam belefeledkezve a történetbe. Úgy rémlik, mintha az Egri csillagok lett volna, biztosan már nem emlékszem rá. A nagy fotelre annál inkább, ősszel, meg télen abban szerettem olvasni. Nyáron a diófa karosszéket formázó két ágán. Meg a nyugágyban, a gumimatracon, a fonott kisszéken, a sámlin, a lépcsőn, mindegy is volt, hol is, a könyv volt a lényeges. A letehetetlen.
Mert letenni olyan nehéz, nem? (Kivéve mostanra már, ha olyan olvasnivaló kerül a kezembe, ami nem "jön be" igazán, arra már nem pocsékolom a drága időt)
A halhatatlan kedvest legszívesebben egy ültő helyemből elolvastam volna. Hirtelen a letehetetlen jelzőről ez jutott eszembe és ugrott be egy réges-régi kép a kis copfos önmagamról. Pedig több mint fél évszázada ültem ott a fotelben ezzel a kötettel. Kiszámíthatatlan, mit dob fel éppen az ember agya az emlékei közül. Ilyen letehetetlen regény volt a Hőhullám Berlinben is, kisgyermekes anyaként, ráadásul várandósan, lázas kétévesünket őriztem és hajnalra olvastam ki, mire a kicsi lány jobban lett.
Volt aztán olyan könyv is, ami annyira felzaklatott és annyira fojtogatott a sírás, hogy dobogó szívvel, de le kellett mégis tennem az éjszaka közepén, s csak másnap vettem elő az utolsó kb. 50 oldalt. A Sorstalanság volt ez a könyv.
Gondolom, amíg időben kellett aludni menni, korlátozták a szüleim az esti olvasást. Gimis koromban már sokszor éjszakába nyúlt, mire muszájból abbahagytam, hisz reggel iskola. 20 éves korom előtt rengeteg verset olvastam, az más, mint egy sodró történet, mégis, nekem ugyanúgy letehetetlen volt a József Attila kötet, és megannyi antológia, a Száz vers, a Szép versek éves kiadásai, Kavafisz, Éluard, Apollinaire. Neruda - néha jó lenne elővenni őket megint.
Aztán a sors úgy hozta, se időm, se energiám nem volt eleget vagyis sokat olvasni. Más, ezerszer fontosabb dolgom akadt: játszani, mesélni, beszélgetni a gyerekeinkkel. Hogy ez kikapcsolódás volt-e? De még mennyire!
Nálunk könyv-ajándék nélkül nem múlt el karácsony, se születésnap. (Hát a ház telítődött, befogadóképességét kimerítettük....)
A legcsodálatosabb évek úgy szálltak el, hogy keveset olvastam, pontosabban, jóval kevesebbet, mint amennyire igényem lett volna. (Azért volt abban az időben is olyan, muszáj volt magamra parancsolni éjnek évadján, hogy tegyem le Spiró Fogságát, mert pár óra múlva dolgozni kell mennem 😋)
Most viszont megint rengeteg időm van, s ahogy nyugdíjas lettem, első dolgom volt beiratkozni a pár háznyira lévő könyvtárba. Sok a pótolnivalóm, főleg a kortárs irodalom "maradt ki", bár nem teljesen, és jópár egyéb pótolandó olvasmány (A Sötétség délben, A lét elviselhetetlen könnyűsége, és végre elolvastam Faludy Pokolbéli víg napjait meg a folytatást, ha nem is együltében, de hamar.)
Vegyes tapasztalatokat gyűjtöttem eddig. (A negatívakat nem említeném) Borbély Szilárd Nincstelenek-je óriási élmény volt, az a bizonyos szívszorítóan letehetetlen írás. D.Tóth Kriszta Jöttem, hadd lássalak kedves kis olvasmánynak tűnő könyve szíven ütött, Konrád Györgyhöz is vissza fogok térni még. Nos, előttem még jópár ezer oldalnyi kikapcsolódás, remélem.
A betűkön túl azért nem szabad kihagynom a tengert. Örök barátomat, a Földközit. Ha elérhetetlen, mert járvány van, vagy egyéb gyakorlati akadály miatt nem utazhatunk, a Balaton kárpótol.
Az úszás nemcsak felfrissít, de végtelen szabadságot ad. Nincs annál csodálatosabb érzés, mint hajnalban lemenni a tükörsima vízhez, beúszni és nézni a túlparton az apátságot, meg a végtelen eget, a felhőket.
A kavicsok, kagylók gyűjtése, keresgélése a tengerparton, hasalva a vízben hasonló szabadságérzést ad.
A vízhez kapcsolódik, hogy mire középkorú lettem, megdöbbentő ugyan, de a gyógyvizeket is megszerettem. Fiatalabb korban érthetetlen volt, mi az élvezet ott ücsörögni a forró vízben egy csomó "vénség" között...Aztán később rájöttem, a közeli termálfürdőben, egy nehéz és stresszes munkanap után mennyire gyors és hatásos relaxálás lehet egy-két órás gyógyfürdőzés.
A főzést se szabad kihagynom, mert abban is megtalálom a szabadságot, a lazítást. Nekem ez nem házimunka. A kiürülő tányérokat, tálakat látva, sikerélményt ad és örülhetek, hogy a családomnak ízlik a főztöm. Bevallom, néha csak úgy a magam szórakoztatására kreatívkodok. 😀
Szép szép az olvasás, a vakáció, meg bármilyen kreatív tevékenykedés, ami kikapcsolja az embert.
De mi az, amit a legszívesebben csinálok kikapcsolódásként? Együtt lenni a szeretteimmel. A mi kis családunkkal, unokáinkkal körülvéve. Ez az, ami a legteljesebb felüdülés.
(Amíg kerestem pár fotót ide, rájöttem, mennyi minden kimaradt. A fotózás, a kártyázás, a tarokk, a römi, a póker, mikor mi volt soron, társasjátékozás, a hajnalig tartó világmegváltó beszélgetések, barátokkal, később a gyerekeinkkel, régi osztálytársakkal való találkozás, nem is lehet mindent felsorolni.)
7 megjegyzés:
Egész idő alatt úgy olvastam emlékeidet, hogy "jé, ebben is hasonlítunk!"
(Most már tényleg nekem is hozzá kell fognom!)
Ennél pl. jót mosolyogtam, ismerős tájon érezve magam: " Ja, és hogy szerintem az az egyik nagy hibám: össze-vissza képes vagyok fecsegni, ahelyett, hogy végre az adott témáról írnék végre. " :)) Inkább azt jelezném két szóban, mi a különbség köztünk: nem szeretek főzni és nem tudok úszni!...
Élmény volt másodjára is elmerülni az írásodban. Mindenhez tudnék hozzáfűzni valamit, helyette inkább kiragadom a számomra "majdnem" elképzelhetetlent. Hajnalban úszni a Balatonban. Hosszú évekig sok-sok időt töltöttem Bogláron, de sokszor még délután is csak nagy levegővételek után tudtam nyakig merülni a Tóban. Persze utána már imádja az ember az úszást, és alig tud kijönni a vízből. Tizenkétévesen úsztam versenyszerűen. Soha nem csobbantam be előtte megmártózni, mint mindenki más. Csoda, hogy nem történt velem soha nagyobb baj, amikor fejest ugrottam a számomra jéghideg medencébe.
A másik, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Az a két csodálatos copfod. Ilyet imádtam volna gyerekként magamnak, de a szüleim nem engedték, hogy megnövesszem a hajam. Tizenhárom évesen kezdtem táncolni a Hajdú Táncegyüttesben, és ott az első póthajam egy igazi hajból készült háromosztatú "póthaj" volt, de az enyémmel együtt sem volt olyan szép, mint a Te sajátod. Nagy adománya a természetnek az ilyen gyönyörű, sűrű haj.
@Rózsa, megleptél azzal, hogy nem szeretsz főzni. Nahát.😮 A vendéglátásról, barátokkal való vacsorákról, egyebekről írt bejegyzéseid a blogodban, a képekkel illusztrál csodás ételek azt sugallták nekem, hogy élvezed a főzést. Ezek szerint egy hős vagy, ha mégis időt, energiát fektetsz a konyhai dolgokba -a család és a barátok kedvéért.
@Éva, látod, tőlem meg a fejesugrás és a versenyszerű úszás áll távol. 😂. A hajam meg...Anyai nagymamámtól örököltem, mára bizony ritkább és vékonyabb szálú, de valóban, álszerénység lenne tiltakoznom, mert nagyon vastag copfjaim voltak, hajszálaim, mint a lószőr. :). Valahol fent vannak a levágott fürtök a padláson. Ja és másfél -két éves koromig tök kopasz voltam. :)))
A hajad behozta a lemaradást! Örömmel olvastam, hogy ugyanazokat az írókat olvassuk legszívesebben. Konrád Gy.-nek majdnem minden könyvét olvastam, kevesen vannak, akik rátaláltak.
Jó, hogy kiegészítetted: a fotózás, kártyázás, baráti találkozók stb.egyszeri és egyedi élményt is adhatnak.
Az olvasáshoz még hozzáteszem, hogy vannak újra és újra olvasott kedves könyveim, a versekről, bizonyos költők újraolvasásáról nem is beszélve.
🤗Klári, nem vagyok meglepve
hisz nem véletlen a hasonló érdeklődés az itteni társaságban. Csak kiragadtam pár nemrég olvasott könyvet, ahogy épp eszembe jutott,
a teljesség igénye nélkül. Ja igen, az újraolvasások... Rejtőt és Asimovot bármikor. Tavasszal újraolvastam A három bajtárs-t. Nem először. De azt hiszem Az ötödik pecsét a rekordom.🤭
Elég nehezen szánom rá magam egy hosszabb bejegyzésre, de nem is kell, hiszen csak ismétlése volna a Te bejegyzésednek. Mondjuk úszni én sem tudok, de olvasni nagyon szeretek. Amiket többször is elolvastam, hosszú lélegzetű könyvek, a Háború és béke, A Forsyte Saga, vagy a Csendes Don, de Rejtő Jenő könyvei is jöhetnek. :) Érdekes ellentét, hogy a versek, amiket nagyon szeretek, olyanok számomra, mint egy-egy regény, pedig mennyivel rövidebbek. :)
Nagyon ki tud még kapcsolni a számítógépes mindenféle, amin törni kell a fejemet. :)
Borka, te ideális versolvasó vagy!
Megjegyzés küldése