Nagyszüleim közül igazából csak az anyai nagymamámat ismerhettem. Az anyai nagyapám még a 2. Világháborúban halt meg, mikor anyu is még egy 11 éves kislány volt. Róla tőle hallhattam, ő mesélte, hogy milyen jó ember volt. Volt egy tanyájuk Kétsopronyban, Békéscsabán egy házuk, ott dolgozott szorgalmasan, és imádkozott a családjáért és a mindennapi kenyérért. Vallásos volt, a bibiliája most nálam van. Anyu az édesapja korai halálát még idős korában is fájlalta. Anyu könyvespolcán az ő szüleinek a képe látható: a nagyapám és a nagymamám fiatatalkori képe.
Nagymamámnál laktam kiskoromban 2 évig. Ő főzött rám, ő látott el több 100 km-re a szüleimtől. Így alakult az életünk. Együtt mentünk a piacra, mindig kaptam valamit. Nem csak ennivalót, hanem valamilyen apró játékot is, vagy ha mást nem, egy piros, kakasos nyalókát. Dinnye is volt nyáron lehűtve a gémeskútban vagy a kamrában szintén a piacról.
Volt az udvaron a sárgabarackfa alatt egy homokozóm, ott építettem várat, sütöttem homokból süteményt. Hintám is volt. Törődött velem Mami(ka), mert így hívtam. A nyárikonyhában főzött, sütötte nekem a palacsintát, főzött kukoricát, bablevest, mindig azt, amit kértem.
Nála tanultam meg írni, olvasni, mert első osztályban ott jártam Békéscsabán.
Az apai nagyszüleim, még édesapám gyerekkorában elváltak. Nagyapám újra megnősült, nem tartották vele a kapcsolatot, így én nem ismerhettem. Felnőtt koromban kerestem meg a sírját Gödöllőn. Személyesen soha nem találkoztam vele.
Apai nagyanyámat évente egyszer láttuk, mikor a másik nagymamámhoz mentünk, hozzá is ellátogattunk Mezőtúrra. Ez kevés volt egy igazi nagymama-unoka kapcsolat kialakításához.
Mamikának vagyok hálás a velem való törődésért. Mikor már a szüleimmel laktam, a nyári szünetekben elmentem hozzá, az volt a nyaralásom. Az első önálló utazásom vonattal 14 évesen Sopron és Békéscsaba között hozzá vezetett. Elengedtek egy budapesti Keleti pályaudvaros átszállással, és én nagyon büszke voltam, hogy egyedül meg tudtam tenni az utat.
7 megjegyzés:
Éva, látom, neked is szép emlékeid vannak a Mamikádról. Jó, hogy ilyen nagymamák voltak, vannak.
Arra a piros, kakasos nyalókára én is emlékszem! :)
Büszke is lehettél magadra, ekkora távolságot megtenni egyedül..., 14 évesen! Én biztos eltévedtem volna. Nagyon rosszul tájékozódom. Külföldön nem, mert ott nagyon figyelek. :)
Szép az a polc, nagyon becses emlékeket őriz.
Borka! Képzelem, hogy Mamika és a szüleim, hogy izgultak értem. Előtte persze sokszor megtettem az utat együtt anyuékkal, és figyeltem közben.
A nyalókától piros lett a nyelvem, és pirosra festettem a számat is. Az volt a "rúzsom".:) Jó játék volt felnőtteset játszani.
Éva, nagyon szép, érdekes gyerekkori emlékeid lehetnek Békéscsabáról (és környékéről) is. Egyszer, ha kedved lesz, idézz föl valamit ezekből az időkből.Nekem, mint Dél-Alföld szülöttének - és többeknek, akik onnan valóak vagy ott ismerősek vagyunk - örömet szereznél. Köszönettel: Klári
Klári, ott születtem Békéscsabán, de mikor 2 éves voltam elkerültünk ide a nyugati határszélre. Nyaranta visszajártam Mamikához. Az óvodát és az első osztályt ott jártam, mert a szüleim olyan helyen laktak, hogy lovaskocsival kellett volna 5 km-t megtennem az óvodába és az iskolába. Nem tettek ki ennek.Aztán olyan helyre költöztek, ahol közel volt az iskola, így elszakadtam Békéscsabától a nyarakat leszámítva.
Majd egyszer írok a blogomba az élményeimről.
Várjuk, Éva! :)
Valóban, Éva, ismerőseink (blogos ismerőseink is!) emlékei bennünk is visszhangot keltenek: nyilván ezért is kedveljük őket annyira.
Pl. eszembe juttattad, amikor először engedtek egyedül Dunántúlra anyai nagyszüleimhez, Csongrád megyéből Veszprém megyébe, ugyancsak átszállással a Nyugatiból busszal a Kelenföldi p.u-ra... Izgultam én is először, ment Borkához hasonlóan rosszul tájékozódom...
Rózsa, én sem vagyok egy nagy tájékozódó, de jó volt, hogy előtte már a szüleimmel megtettem azt az utat többször is. Ez segített. Csak emlékezni kellett.
Egyetértek veled, másokat olvasva a saját emlékek is előjönnek. Ezért szeretek én is blogokat olvasni.
Megjegyzés küldése