Egy hosszú élet

Nagymamáról, nagypapáról írtam már a Csalamádéban, de talán még tudok róluk újat "mondani". 

Nagymama picike asszony volt. Ahogy én emlékszem rá, ősz volt a haja, kedves az arca és jóságos a nézése. Hosszú, vékony copfját a tarkóján összetekerte és megtűzve, kontyban hordta. Nagypapa biztatására egy szép nap megvált ettől a hajviselettől, levágatta a haját és rövid, göndör haja lett ezután. Hogy mikor őszült meg teljesen, azt én nem tudom, de mesélték a családban, hogy mikor még Püspökladányban éltek, egy nap kint voltak a határban, a földeken dolgoztak és valaki szaladva hozta a hírt, hogy ég a házuk. Nagymama akkor még szőkés barna volt, de mire beértek a házukhoz, elöl, a homlokánál egy tincs hófehér lett. Azt hitte, hogy az édesanyja bent van a házban. Hála az égnek, nem így történt, de az ősz tincs megmaradt és az évek múlásával már nem lehetett látni, hiszen hófehér lett minden tincse.

Nehéz élete volt, mégsem hallottam panaszkodni. Sok gyermekét, még mielőtt megszülethettek volna, elvesztette. Aztán végre megmaradt egy kisfiú, akit a mai napig mindenki emleget, az Imruska. Imruska 3 évesen hagyta el a földi világot és elment a többi, meg nem született testvére után. Csodálom, hogy nagymama ebbe nem rokkant bele lelkileg. 

Aztán végre megszületett az idősebb nagybátyám, utána egész gyorsan jött az én drága mamám, majd jóval később a kisebbik nagybátyám. Közben nagymama elvált két gyermekének apjától, az én vér szerinti nagypapámtól, akit soha nem ismertem, csak fényképről. Hogy mi volt a válásuk oka, csak nagyjából tudom, de a teljes igazságot nem ismerem. 5 év különélés után válhattak el, akkor ez volt a törvény. Ezután ment hozzá ahhoz a nagypapámhoz, akit én ismertem és nagyon szerettem, mint ahogy ő is engem. 

Együtt nevelték fel a három gyereket és - ahogy a mamám mesélte - soha nem érezték, hogy különbséget tenne nagypapa a három gyerek között. Mikor én megszülettem, pár hónappal előtte halt meg a másik nagypapám. 

A gyerekek elég mozgalmas, kalandos életet éltek, volt miért izgulniuk a nagyszüleimnek. Mindhárman elváltak, újra házasodtak, igen, a mamám is, de ez egy más történet. 

Nagymamáék megéltek sok temetést, esküvőt, unokák, dédunokák születését. Nagymama megérhette volna az ükunokája születését is, hiszen már úton volt, de a legidősebb unokám, sajnos 3 hónapot késett.

Nagymama eltemette a 80 évet megélt nagypapát és eltemette az idősebb nagybátyámat, aki mindössze 56 éves volt. Azt, hogy a lánya is viszonylag fiatalon megy el, már nem tudta meg. Egy január elsejei napon, 96 éves korában, sok bánat és öröm, egy nagyon gazdag élet után,  örökre lehunyta a szemét. Lánya, az én mamám, akkor már nagyon beteg volt és júniusban, 65 évesen követte az édesanyját. 

Ez és a Csalamádéban leírtak talán képet adnak róluk, akiket én csak csodálni és nagyon szeretni tudok. Hogy hogyan nevelkedtem 8 éves koromig, főleg náluk, arról már írtam a saját blogomban, ismételni nincs értelme.