Ma van anyák napja. Erre az alkalomra apai nagymamám mindig madártejet csinált, persze elképesztően finomat, mint azt a nagyik szokták. A "madarakra" néhány szem mazsolát szórt. (Otthon mazsola sose jutott a madártejre, spórolni kellett, ez így volt rendjén.) Lakner nagyapám kis késéssel érkezett az ünnepi ebédre, a misén orgonázott, a latin miseszövegekre ünnepélyes dallamokkal válaszolt latinul, nem túl erős, magas énekhangját kisérve. A késés nem zavarta, úgyis a madártejet szerette legjobban, akár csak mi, gyerekek.
*
Anyai nagymamámat nem ismertem. Meghalt, mielőtt
megszülettem volna, de sok minden maradt utána, amit a mai napig használok.
Például az Sz.I. monogramos damaszt törülközői
a kórházban is velem voltak. Kis
helyet foglaltak el, gyorsan töröltek szárazra.
Szekerke nagymamám tanítónő volt. A belvárosi elemi iskolából, az ő egyik első
osztályából négyen lettek később egyetemi tanárok. Egy matematikus közülük, Soós Juci
Kossuth-díjat kapott. Nagymamám unokahúga, (az a nagynéném, akiről régebben
írtam egy blog bejegyzésben), kémikus lett, rákkutatással foglalkozott. Szívből
és szeretettel bántak egykori tanító nénijükkel,
aki egyébként társaságbeli hölgy volt, vele felnőtt-életükben is kapcsolatban
maradtak.
Ez a nagymamám praktikus, jó háziasszony lehetett. Maradt
tőle egy kézzel írott szakácskönyv, benne könnyű pépes ételek receptjei. Nagyapám gyomorbeteg volt, az ő számára
gyűjtött könnyű fogásokat akár az ünnepi asztalokra. Vannak emlékezetes süteményei, pl. a mennyei "Suhajda",
a Bieberné féle mandulakrémes torta, meg persze a Madártej az ő vaníliás
illatfelhőjében.
Nagymamáim emlékére több évtizede minden anyák napján madártejet csinálok, sok
madárral és sok vaníliával. A lemenőim is kedvelik, szó se róla.
11 megjegyzés:
Klári, jó, hogy otthon ünnepelheted meg, úgy igazi madártejesen, vanilia-illattal ezt az emlékezetes napot!
Most már a mi generációnk tartja a védő frontvonalat a halál ellen: néha ez is erőt ad a elkövetkezendő küzdelemhez!
Köszönöm, Rózsa! Valahogy jobb periódusba jutottam.
Klári, nekem is maradtak az anyai nagymamám után monogramos damaszt törölközők, sőt saját szőttesek is. Én poharak törlésére használom, mert ahogy írod, gyorsan törölnek szárazra.
Jó olvasgatni és megcsinálni az ő receptjeik után a süteményeket.
Bár én keveset sütök, mert egyedül maradtam, és akkor nekem kellene egyedül megennem őket, és fogyni akarok, ami sikerült is. Másnak el is ajándékozhatnám a süteményt, de fárasztó megcsinálni, így inkább nem sütök. Viszont megmaradtak a receptek a nagymamám kézírásával, ahogy neked is.
Jó, hogy tudsz madártejet csinálni a lemenőidnek, és szeretik. Maradjon is ez így sokáig.
Kicsit beleborzong az ember, libabőrös lesz, ...mert már mi magunk vagyunk a nagyik, de az emlékek szárnya visszarepít a gyerekkorba.
A nagymamáinkra bizony sokszor az ízeken,illatokon keresztül is emlékezünk.Kézzel írt receptes füzetem nekem is van, anyai nagyanyámé, anyukám is írt bele, no és már én is.
Madártej... Egyik kedvencem volt gyerekkoromban. Később, amikor már anyuka voltam, hiába volt a kedvencem, épphogy ettem egy kicsi tálkával, a többit megették a gyerekek. :) A palacsintával is így jártam.
Emlékek, tárgyak, régi, kopott fényképek, őrizzük, mert nélkülük szegényebb volna az életünk.
Kedves Mindannyian! Nagyon boldog időszakot éltem, amikor unokáim lettek, és velük tölthettem egész napokat a házi teendők mellett. Nem volt nehéz cseppet sem, jókedvűek és meserajongók voltunk mindannyian. Azt gondolom, az én nagyikám anno pont úgy örült nekünk, mint mi a sajátjainknak. Jó kezdeményezés volt ez Ágitól, menjünk vissza néha a régi időkbe.
@Borka: a palacsintából a nagyik kevesebbet "tudnak" megenni, nem? És nem szeretik a csirkecombot se, csak a csontos részeket, esetleg a szárnyát...:)))
@Klaribodo: egy hete töltök napokat együtt a középső kisunokámmal. És tényleg, cseppet sem nehéz! A nevetés, a meseolvasás, játszás egyáltalán nem fárasztó. :)
rh.
Rhumel, pontosan! Már a gyerekeknél is előfordult, hogy csak azt a palacsintát "szerettem" ami elszakadt. :)
Csak az a finom madártej (nekem) ami anyu készített!
(az én unokámnál más a beosztás: a másik nagyanyja főz jókat, én csak jókat mondok...mint értékelt egyszer bennünket)
Az én anyai nagyszüleim elváltak, amikor édesanyám két éves volt. A nagymamámról fénykép sem maradt, nemhogy kézimunka, mely keze nyomát őrizte volna. Nagy hiányérzet maradt bennem emiatt.
K. Éva, ugye ritkán eszmélnek rá a felnőttek, akár idős korú, tapasztalt nagyik, hogyan, mikor tudnak akaratlanul sérülést okozni a gyerekeknek?
Nem mintha pont a te nagyszüleidre utalnék, inkább csak eszembe juttatta ezt a jelenséget.De a hiányérzetről majd máskor.
Megjegyzés küldése