Ó, de boldog is vagyok, hogy irhatok róluk, csak azt nem tudom, hogy tömöritsek, annyi a mondanivalóm róluk...
Bár nagyapáimat nem is ismertem, de róluk is sokat tudok ...
nem véletlenül: Anyai nagyapám : Löwinger Miksa
Itt a Löwinger familia, nagyapám jobbról a második a felső sorban (szülei, testvérei és azok családja közt , itt még első feleségével (aki fiatalon elhúnyt) és kislányukkal..)
jeles ember volt, foglalkozását tekintve fanagykereskedő, egyébként hitközségi elnök, a makói zsinagóga egyik alapitója, sőt a makói felsőkereskedelmi iskola alapítója is... kereskedelmi kamarai elnökként... virilista (városi képviselő) az iskolaszék elnöke...és drága apja hat gyermekének, ahogy anyukám gyakori szeretetteli elbeszéléseiből tudom...
(a demokráciáért harcolt, a Belvárosi Szabadelvű Demokrata Kör igazgatósági tagjaként is, demokratikus szabad és titkos, általános választójogért, részt vett a Radikális Polgári Párt szervezésében is - már korábban - (később ügyésze) - (ezt a sajtófotót is az ADT-n találtam róla)
anyai nagyanyám kb 4 éves koromig ismerhettem, de már betegen jött vissza a deportálásból, igy többnyire csak az ágyában... fél karjára dőlve, egy kis fekete háromlábú asztalnál, s olykor cigarettázva...
gyönyörű nő volt... 5 gyereket szült...
(h.I. mind hazaért a deportálásból, csak vejei nem!)
Csacsa gyeröknek hivott (A Julcsából kiindulva)
Emlékszem, mikor meghalt, még megpusziltam a homlokát...arra is emlékszem, az előszoba üvegajtóján leselkedve, amikor elvitték... örökre...
Maradt az éjjelszekrény fiókjában egy notesze, nem volt semmi bele irva, csak ez
ÉLNI BETEGEN IS,NYOMORULTAN IS JÓ! (Kosztolányi)
apai nagyanyám Barber Franciska (Dr Gonda Jenőné)
fiatal koráról (zongoraművész volt meg énekművész, később tanár) rengeteg cikket találtam az elmúlt évben az ADT-n (hála számtalan koncertjének)
ez a cimlapkép is innen van:
a háború után közvetlenül Pesten vártuk (hiába) apámat a munkaszolgálatból.).ebből az időből vannak kezdeti emlékeim (két és fél éves koromtól)... emlékszem ahogy zongorázott, tükörtojást sütött, fésülte koszorúba bokáig érő haját, elvitt a Dohány utcai zsinagógába, az emeleti karzatra, mutatta apukám gyerekkori rajzait egy nagy kerek asztalnál, egy albumból, a széken térdelve néztem...
aztán apukám öccse kivitette magához külföldre..Igy Hollandiában élt, és leveleztünk meg képeslapokat, csomagokat küldött, és a távolság ellenére éreztem jelenlétét meg szeretetét...
sajnos megvakult és nyomtatott nagy betűkkel irtam leveleimet neki: DRÁGA NAGYMAMÁM! (késöbb valaki megirta, egy barát, hogy feleslegesen, mert semmit nem lát, csak felolvassák neki a leveleimet, ő is sokszor úgy irt, hogy a sorokat egymásra :(
18 éves voltam, amikor meghalt (egy autóbaleset következtében, 85 éves korában) (nem volt nála fehér bot és fellökték a járdán)
a nagybátyám megvárta mig leérettségiztem, s akkor küldte el gyászkeretes levelét...
igy maradtam teljesen nagyszülők nélkül nagykorúságomra...
8 megjegyzés:
Milyen szép arcúak a nagymamáid. Finomak a vonásaik, okos és kedves a tekintetük.:)
A papák bajusza meg igazán különleges, mai szemmel mindenképpen.:)
rhumel
Azzal is -akkori divat szerint - konstatàltàk magyarsàgukat I (is)..a jövő megmutatta: hiàba!
A nagymamák tényleg szépek, igazán nőiesek a ruháik is, és milyen fontos pozíciókban voltak a nagyapák! Jó, hogy ennyi kép megmaradt a nagyszülőkről.
még vannak... csak mértéktartásra intettem magam
Kár volt mértéktartásra inteni magad.
Szerencsére a blogodban már sokszor olvashattunk - részletekben - a nagyszüleidről, de így egyben képekkel együtt újra érdekes volt betekinteni a családi történelembe.
Unokád biztosan nagyon büszke lesz az anyai ági őseire (apaira is bizonyára). Nagyon sok értéket örökíthettek át genetikusan az utódokra. A zeneit, és a művészhajlamot egészen biztosan.
én sokáig az apaira voltam büszke, (büszkébb), de mindkét ág annyira szerény volt, hogy csak kutatással derült ki igazán jelentőségük!!!
lányom igen, de unokám nem örökölte a művészi hajlamokat, ő inkább "tudományos" meg műszaki irányultságú, (kis matematikus!) már amennyire tudni lehet ilyenkor...de hogy nem "büszkék", az szinte biztos!
Nagyon értékes és szép emberek, asszonyok voltak a nagyszüleid. Volt kitől örökölni sok jó tulajdonságot.
Tulajdonképp nem tudok újat mondani, előttem akik írtak, már leírták a lényeget.
És igenis, van miért büszkének lenni, nem csak neked, hanem a lányodnak és a kis unokádnak is. Ilyen felmenők csak keveseknek adatott meg, kivételes család, őrizni kell az emléküket!
Igen, persze, volna mire büszkéknek lenni, de mennyire ! Csak ők nem "olyanok"...(és úgy látom ezzel nem vannak egyedül) valóban én vagyok (lettem) az "őrző" a családban ...
(köszönöm, hogy ti is igy látjátok)
Megjegyzés küldése