Dombok, hegyek - iskolai táborok

Amikor én gyerek voltam, akkoriban már konszolidált világ volt. A hatvanas évek kezdtek kiegyensúlyozottak lenni, élénk közösségi élet volt, munkahelyeken, iskolákban.

A gyerekeket nyári iskolai táborba is vitték az iskolák ez  kéthetes nyári program volt. Minden évben mentünk táborozni.
Ez nyári iskolai táborozás volt  a nyár egyik főattrakciója. Katonai sátrakban, amit  a honvédség biztosított, amit felvittek a hegyekbe, felverték a sátrakat, kialakították a tábort, a szülőkből álló konyhai részleg pár nappal tábor nyitás előtt  az egyik helyi Tsz teherautójával a két hétre való élelemmel felszerelkezve berendezkedett és felkészült a táborlakók ellátására, napi háromszori étkezésre, és a tízórai sőt uzsonna esélyét is megadva.No nem nagy dolgokra kell gondolni, reggelre tea, vagy tej, rántotta, egy szelet parizeres  vajas kenyér, vagy lekváros kenyér, ebédre paprikáskrumpli, tarhonyás hús, öreglebbencs, meg egyéb alföldi pásztorétel, pörkölt krumplival,  gulyásleves túrós tésztával, lecsó, fasírt hagymás krumplival meg ilyesmi. Tízórai és uzsonna tipikusan zsíros kenyér vagy lekváros kenyér, vacsorára  szalonnát sütöttünk,  tábortűz körül ültünk.

Na szóval hegyek. Sokunk azért egy ilyen tábor alkalmával látott először mást, mint sík vidék. El se tudtuk képzelni, milyen az, amikor nem látunk el messzire, amikor fáradtságos lábmunkával kell eljutni egyik helyről a másikra.
Tanultunk róla persze, de volt akinek nem volt lehetősége ezt természetben is látni.

Nos hát itt megláttuk. Bár itthon nincsenek égeb nyúló hegyek, de azért a pár száz méteres szintkülönbség megvan, ami nekünk nagy újság volt. Pláne meg a hegy tetejéről a kilátás. Az Alföldön nincsenek kilátók, ahonnan messze lehetne látni, de bezzeg a hegytetőn.  Messzire láttunk, túl a kisebb hegyeken, sőt átláttunk a szomszéd országba!

Még az alföldön sem volt mindennapos, hogy minden portára be volt vezetve a vezetékes víz, még otthon is sokan jártak a közkutakra vízért zománcos, vagy bádog vizeskannákkal, fürdéshez, mosdáshoz, mosáshoz  meg az udvaron ásott kútból felhúzott víz szolgált. A táborban sem volt víz a hegyekben, de azért úgy választották meg a tábor helyét, hogy egy kilométeren belül volt forrás, ahova eljártunk kulacsainkkal vízért, meg a konyhára  vízért. A patak meg még közelebb folyt, mosdani, fürdeni odajártunk. Mosogatni egy nagy közös mosogató dézsában ki-ki maga mosogatta el az otthonról hozott műanyag tálkáját, műanyag bögréjét, evőeszközét.
Szokva voltunk mindehhez, senki sem lett beteg, persze a források vize tiszta, iható volt otthon is hasonló körülmények voltak, csak itt hegyek voltak.
Néztük, hogy  hogy kel fel a hegy mögül a nap, pedig már világos van, csak a hegy eltakarja előlünk a napot. És a levegő, az is olyan más volt. Éles volt, tiszta volt, friss volt.

Mégis sokunkban megfogalmazódott, hogy nem lenne jó dolog hegyre fel völgybe le menni, csak azért, hogy eljussunk egyik utcából a másikra, nem lenne jó kifáradva, sajgó vádlival megérkezni a másik hegy tetején álló iskolába, boltba.

De a varázslat az megtörtént. A felgyűrődött alföldi síkság heggyé formálódott.

Évekkel később a környező országok sokkal magasabb hegyei között járva, a sziklás bércek, meredek leszakadások, vízesések, égigérő fenyőfák között kis darabon látszó égbolt csodás volt, de a biztonság csak a bércek tetején fogott el, amikor messzire láttam, de akkor meg a szédítő mélység riasztott.
Menthetetlenül alföldi gyereke voltam és maradtam.

Amikor megtanultam búvárkodni, akkor a víz alatti hegyek is csodálattal töltöttek el, de egy leszakadás előtt, amikor az addig viszonylag sík víz alatti rész végetért, és több tízméterrel lejjebb volt az aljzat, akkor bizony engem megriasztott a mélység, és búvártársamnak kellett nyújtani a kezét, hogy ki merjek úszni a leszakadás fölé. Aztán persze megszoktam, ma már nem okoz gondot, elhiszem, hogy nem fogok leesni.