"Szerelöm, szerelöm, átkozott gyötrelöm"...

    Ági előző bejegyzée sok gondolatot felvet, azon kívül, hogy visszarepít boldogult szegedi diákkoromba. Nem is tudom, hol kezdjem, hát csak halogatom napok óta, gyűjtöm az ihletet.

   Az biztos, hogy a Móra tanulójában, többnyire éjszakai nagy dumáink egyik fő témája a szerelem volt. Mondhatni, az élet küszöbén álltunk és nem tudtuk, mi vár ránk (szerencsére?). Talán elképzelni is nehéz volt.

   A hatvanas évek végén a szabadság, mely később szinte egy generáció alatt valóságos szabadosságba ment át, fényévekre volt a maitól. Voltak flörtjeink, szerelmeink, melyek romantikus sétákban, egy-egy moziban vagy diákbuliban merültek ki és ritkán lépték túl egy lázas csókolózás határait. Még a szovjetúnióbeli másfél év alatt sem, legalábbis részemről, pedig kikerültünk minden szülői vagy tanári tekintet cenzúrájának hatásköréből. Huszonéveink elején jártunk.

   Azt hiszem, ha az "elbukásig" (ahogy ironikusan neveztük a szexuálissa "fajuló" kapcsolatot) többségünk nem ment el  -  bár akadt jónéhány kivétel is  -  annak oka elsősorban egy nem kívánt terhességtől való rettegés volt. Az ekképpen megzabolázott flörtök érzelmileg annál intenzívebbek voltak, melyekben nagy szerephez jutott a fantázia. Jóval később rájöttem, hogy inkább magába a szerelem érzésébe, mint tárgyába voltunk szerelmesek... Kerestük az igazit és eljátszottunk a gondolattal: vajon kire illene a szerep? Akkoriban biztosak voltunk benne, hogy létezik a fehér holló!

   Ami engem illet, jónéhányszor megtörtént velem, hogy az ún. villámként ható szerelem mintegy késleltetve csapott le rám. Az első találkozáskor a közeledés mindig a fiútól eredt, ami engem többnyire meglepett, s mitagadás, különösebben nem is vívta ki az érdeklődésemet. Langyos búcsúzás, a másnapi randevú megbeszélése, az igazak álmát elhozó éjszaka... S hogy milyen titokzatos biokémiai folyamatok mentek végbe bennem a néhány óra alatt, máig sem értem. Tény, hogy másnap lázasan, fülig szerelmesen, rózsaszín szemüveggel a szememen vártam az előző nap alig észrevett fiú látogatását! Több példát is említhetnék, de részletekbe nem bocsátkozhatok  -  nem is annyira az indiszkréció miatt, hanem inkább azért, mert regény lenne belőle!

   A moszkvai, leningrádi másfél év alatt sok alkalom adódott a "вечеринка" néven emlegetett bulikra. Engem és B. Mari nevű magyar szobatársamat nagyon vonzottak az egzotikus származasú partnerek; valahogy sokkal inkább, mint az oroszok, vagy netán a magyarok. Nekem az utóbbiakkal szemben az volt a fenntartásom, hogy szinte előre kiszámíthatók voltak a reakcióik, a szavaik, ami nem vonzott különösebben: kinek van kedve (unoka)testvérébe beleszeretni? Az "egzotikusok" viszont a felfedezések sorába tartoztak, akár az orosz tél, vagy a műemlékek... Ki tudja? Egy biztos, egyikünk se képzelte, hogy ezek az forró égövi flörtök messzebb is vezethetnének bennünket (B. Mari pl. egy Leningrádban megismert magyar mérnök felesége lett). Viszont kellemes emlékekként tovább élnek, annál is inkább, mert mindig kifogástalan modorban történtek. Nagy szerencsénk volt, de az is lehet, hogy más idők jártak akkoriban.
   Aztán jött a munkakezdés Szentesen. A második évben találkoztam Gilbert-rel és attól kezdve vége lett a felszínesen játékos flörtöknek: nem volt számukra hely az életemben, de szükség sem. Kettőnk együtt töltött 33 éve teljesen betöltötte, minden árnyalatával, ami természetesen nemcsak rózsaszín volt. Bizonyíték erre pl., hogy immár 13 éve lesz 3 hét múlva, hogy meghalt, s még most sem tudok mást elképzelni a helyén...