Sok mindennel jellemzik az emberi természetet. Pl. azzal, hogy egyedül az ember
képes a humorra, a szívből jövő kacagásra. A műfaj széles spektrumon helyezkedik
el. Az archaikus mosoly nyugalmat, egyfajta belső megelégedettséget áraszt. Még
nem biztos, hogy a rekeszizom emelkedésével jár, de afelé hajló magatartás. A
nevetés pedig egyértelműen a rekeszizom ütemes mozgásával jár. Ez a mozgás a
szívet jótékonyan masszírozza, ami kifejezetten infarktusgátló szer. Nem is
kellene gyógyszerpótló hatásán túlmenően foglalkozni a humor jó hatásával. Elégnek
kellene lennie a gyógyhatás komolyanvételének ahhoz, hogy a köztévé, közrádió
mindennap minden órájában megeresszen egy-két humoros szöveget, hogy az emberek
egészségi állapotát társadalmi méretekben javítsa. Ez kutyakötelessége is
volna. Legfeljebb a gyógyszer-biznisz szívná a fogát. Talán nem is volna baj. (Az
ebből fakadó kockázatokat és mellékhatásokat pedig elintézhetné kapun belül.)
A humor és a nevetés fokozódhat a röhögőgörcsig akár. Megírta Karinthy a Röhög az egész osztály c. krokijában
hogy milyen is az obligát nevetés. De felnőttek között is előfordul. Jó tehát a
mértékletesség.
Azt is írhatnám, hogy a humor az élet fűszere. Elég belőle egy csipetnyi, de súlyos
mulasztás a mellőzése. Gondoljunk a sótlan ételekre, vagy a sótlan fapofákra.
Joggal nem törekszem a teljességre, egy poszt terjedelmére való tekintettel.
Amit mégis fontosnak vélek megemlíteni, az a különféle nációk és a viccek,
humoros dolgok viszonya. Hiteles helyről hallottam, hogy Japánban nincsenek
viccek. Nem is értik, hogy mi nevetni való van a blődliken stb. Próbálom érteni
őket. Mindenen udvariasan mosolyognak, de nem a vicceken. Megint más a fanyar
angol humor, más a testesebb német humor, megint más a francia szellemesség, és
megint más a magyar. Meglepődve hallgattam valakit, aki azt fejtegette, hogy a
magyar viccek zöme a káröröm kifejezései. Van ebben valami. „Úgy kell néki, jól
megjárta, ha-ha-ha.”
Még a gyerekmesék közé is befészkelte magát. A három kismalac c. mese Disney feldolgozásában a malacok erre a
szövegre táncikálnak: „Orron ütjük,
gúzsba kötjük, letörjük a derekát, fejbe verjük és kilökjük, hogy kitöri a
nyakát.” Persze a farkasról van szó. Értelmes ember fogalmazta meg, hogy
utálja az egyes társadalmi csoportokat, vagy nemzeteket gúnyoló vicceket. Van abban
is valami. Hiszen tele vannak előítélettel. Azért ne öntsük ki a lavórból a
gyereket is. Vannak nagyon jó viccek és humorral átszőtt történetek, poénok.
A németek szeretik a hasznos kézikönyveket. Egy ilyen egyszer a kezembe akadt.
Hatalmas tömegeben ontotta a világ minden részéről összegyűjtött vicceket,
anekdotákat, humoros sztorikat.
Érdemes volna a magyarokat is megörvendeztetni egy efféle enciklopédiával. De
hogy mi számít jónak, humorosnak, nem is olyan egyszerű a határvonalát
megvonni. Találkoztam már olyan viccgyűjteménnyel, amelyet végig olvasva még
csak elmosolyodni sem tudtam. Szigorú tudomány a humor.
Ki nem bírom, hogy a végére valami konkrét történetet ne csatoljak. Én Mark
Twainnél olvastam, az itt álló pedig egy ’tegnapi’ változata.
„Tisztelt Területi Egyeztető Bizottság!
1962-ben nősültem. Özvegyasszonyt vettem
feleségül, akinek volt egy felnőtt leánya. Apám gyakran ellátogatott hozzánk,
minek az lett a vége, hogy feleségül vette mostohalányomat.
Ezek után természetesen mostohalányom lett a mostohaanyám, az
apám pedig a vejem.
Apám feleségének, illetőleg a mostohalányomnak, aki egyben az
anyám, született egy fia, akinek ezek szerint a mostohatestvére vagyok, mivel a
mostohalányom anyjának vagyok a férje, és így a feleségem lett a nagyanyám.
Időközben azonban a feleségemnek is született egy gyermeke,
aki apámnak a sógora lett, nekem pedig a nagybátyám egy személyben, mert ha a
mostohaanyám testvére a fiam, akkor magamnak az öreg apja vagyok. Kérem
megítélni családi pótlékot a gyerekemnek, illetőleg a nagybátyámnak.”
Aki végig tudta követni a leírást, annak kitűnő a
koncentrálókészsége.
4 megjegyzés:
Kimeríthetetlen téma, sokféle szempont szerint adagolható. Kifelejtettem tegnap a humoralista előadóművész szellemes megjegyzését: " Az embernek három korszaka van: ifjúság, felnőttkor és a "remekül nézel ki". Ez is valami, ha van hozzá jókedv. Legyen még sokáig!
Nos igen.
Két pszichológus beszélget.
Az egyik: Látom, te jól nézel ki! Hát én hogy vagyok?
Március 15-e, majdnem déli 12 órakor jöttem a blogoldalra kicsit újraolvasgatni az előttem már megszólalókat.
Az ünnepi hangulatból még nem ért el hozzám semmi, sem pro, sem kontra.
A jó hangulathoz viszont elég volt elolvasnom a Kettőtök bejegyzését.
Csatlakozom a témához is hamarosan, mert szeretem!
:)
Megjegyzés küldése