Könyvszag

A könyvről, a könyvekről, a mindenféle könyveinkről írni, hihetetlenül jó, de nagyon nehéz feladat. Lenne. Egyszerűbb megoldást választottam, kicsit bátortalanul ugyan, mert sokáig bizonytalan voltam, megosszam-e itt az alábbi sorokat. Aztán rájöttem, kedves ismerősök között és jó társaságban mégiscsak merészelem idetenni egy évekkel ezelőtt, magamnak leírt élményemet.

Még nem sírt, még csak belül érezte a fájdalommal vegyes, összetett örömöt, kínt, hiányt, emléket, amint újra és újra végigpörgette a könyv lapjait. Egész közel tartotta arcához, és mélyen beszívta-lélegezte a múltat. Olyan hihetetlenül jóleső érzés volt, biztonságot adó.

Tudta, meg fog hatódni, nincs mese, ez elkerülhetetlen, ő bizony nagyon is meghatódós, ezért igyekezett az első lassún csorduló langyos könnycseppekig teljes szívvel és lélekkel befogadni, átélni az élményt.

A könyv szagát.

Csak egy polcról leemelt, (ki tudja, oda hogy is került) kötet volt. Sietve kapta össze indulás előtt az olvasnivalókat, gyorsan be akart dobni a szatyrába valami mást, újat a két soron lévő mellé. Persze mindig újraolvasna inkább a kedvenceiből, de most erőt vett magán, belepillantott a fülszövegbe, Rembrandt, Arisztotelész, Homérosz, regény is meg nem is, jónevű író, de neki csupán a filmről ismerős, - ez jó lesz! – döntötte el, s ment tovább pakolni élelmet, ruhát, rendezni, amit kell.

Két napig el is felejtkezett a könyvről, volt minden más, babfejtés, főzés, újságok, madarak, bámulás a zöldbe.

De ha már ez szabadság, hát legyen benne szieszta is, kényelmesen elnyújtózott a teraszon, s régi szokása szerint először megszagolta a könyvet.(boltban keresgélve, az újak illata is meghatározó volt neki, képtelen lett volna "rossz szagút " venni!)

Abban a pillanatban tudta, bármilyen érdekes olvasmány is lesz, most már csak ez a pillanat marad meg felejthetetlenül…

Amit belélegzett, maga volt mindaz, ami szép, jó, boldogító volt egykoron. Ami hiányzik azóta is.

A könyvet 88-ban írta Heller, magyar fordítását 90-ben adták ki. Öt évvel később tehát, mint ahogy a bajok elkezdődtek a családban. Ráadásul még a cím is: "Képzeljétek el'"…

Talán nagybátyjától került hozzájuk, Hrabálok, Vonnegutok, Páralok, egyebek társaságában. Összesimult éveken át, anyánál, majd aztán náluk sajátokkal, öröklöttekkel, mígnem átvette azt a sajátos, félreismerhetetlen szagot. A cigarettafüstét, a gyapjú, a szőttesek, a dohányillatú arcszesz, arab szőnyegek, rezek, a bútorok, a régi otthon szagát. 

A kórházból kiadott zsákból (csak az érti, aki tudja, milyen is az) anyával kivettek pár holmit, törölközőt, pizsamát, kávésibriket talán, áttették, bebugyolálták zacskóba, szatyorba, elzárták, lezárták a felejtés elől menekítve az illatot. Majd' húsz éve már!

És most, váratlanul, ismeretlen lapokat pörgetve itt volt.

A könyvszag. Az otthona. A múltja.

Apa illata.