Könyvekről - őszintén

Azt hiszem, hogy kissé könnyelmű voltam, amikor október közepén – lazán – felvetettem, hogy írjunk a könyvekről. Sokáig ültem a babérjaimon, és vártam, hogy megint mások kezdjék a sort. Nem mintha arra vártam volna, hogy mások ötletéből merítsek akárcsak egy gondolatot is. Nem erről van szó.

Gondolkoztam folyamatosan az elmúlt majdnem két hétben, hogyan is szedhetném össze a gondolataimat úgy, hogy ne hulljon atomjaira ez a nagyszerű téma, mint egy ÖKO tescós szatyor.

Másodjára is leírom: …más pedagógus családba születik, én meg egy ruhagyáros-naplós (napilap Hajdú-Bihar megyében) családba születtem. Ez sok mindenben befolyásol(hat)ta a könyvekhez való viszonyomat. Szüleim lakásaira visszagondolva fel tudom idézni, hogy mikor láttam először egy-két könyvnél többet az otthonunkban. Akkortól, amikor a 60-as évek legvégén megjelentek a már akkoriban modernebbnek nevezhető szekrénysorok. Azokban már volt vitrines könyvszekrény, ahol az alsó – még zárt – tárolószekrény fölé már üveges polcos részt is terveztek. Sok helyen ide leginkább porcelánt tettek anyáink. Nálunk is az volt eleinte, csak később kerültek a polc széleire könyvek, később kiszorítva a porcelánokat is.

Csak feltételezés részemről, hogy a pedagógus családokban - akár - kiskönyvtárnyi közegben nőnek/nőhettek fel a gyerekek. Mégis sokkal nagyobb eséllyel kerültek könyvközelbe, mint az átlag magyar család gyermekei a 60-70-es években. A szülők életvitele, példamutatása itt is nagyban befolyásolhatta egy gyermek könyvhöz való viszonyát. Én nem tudok eldicsekedni azzal, mint nagyon sok gyermek, hogy a nyári szünetekben 10-20 könyvet is elolvastam. A kötelező könyvekkel mindig is hadilábon álltam. Könyvtárba is csak felnőtt fejjel iratkoztam be. Az első, akkurátusan végigolvasott könyvre viszont nagyon jól emlékszem. Fritz Kahn: A szerelem iskolája. Ő lett a befutó. Kíváncsi gyermek voltam. Állandóan az érdekelt, mi van a szekrények aljában. Ezt találtam. Nem éppen „szépirodalom”, arra viszont jó volt, hogy kedvet ébresszen bennem az olvasáshoz. Jöttek utána a romantikus és fantasztikus irodalom darabjai is. Iskolában is vettek el tőlem könyvet azzal, hogy órán nem olvasunk, és majd visszakapom év végén. Nem kaptam vissza H. G. Wells Láthatatlan emberét, de Dumas Kaméliás hölgy(e) is más könyvtárába vándorolt.

Saját kiskönyvtáram első darabjainak vásárlását már 18 évesen elkezdtem. Szerencsés helyzetben voltam, mert a fizetésemmel szabadon ga(rá)zdálkodhattam. Az ezerhatszáz forintos kezdő fizetésemből – édesapám – kifejezett kérésére ezer forintot le kellett tennem „takarékba”, de a többivel szabadon rendelkezhettem. 1972-ben még nagyon barátságosak voltak a könyvárak. Száz forintért már komoly, szép kiadásokra tehetett szert az ember, de 20-30 forintért már történelmi sorozatok darabjaihoz is hozzájuthattunk. Igazi boldogság forrása volt számomra látni, hogyan gyűlnek a polcaimon a számomra kedves könyveim. Aztán az Alföldi Nyomdában kezdtem el dolgozni 1976-ban fényszedőként. Itt egybeeshetett a munkám a hobbimmal. Számtalan könyvben van benne a szedői munkám. 16 évbe sokféle műfaj belefért. Kialakulhatott volna bennem egyfajta műfaji elköteleződés. De nem ez történt. Mindenevő lettem, és az idő haladtával egyre nagyobb bennem a kíváncsiság. Krimit és horrort viszont nem olvasok. Nincs viszont csöpp tehetségem sem ahhoz, hogy rendszert vigyek a könyveim átláthatóságában. A gondolatától is viszolygok, hogy úgy tároljam a könyveimet, ahogy a könyvtárakban szokás. Ebből adódik aztán, hogy csak nehézségek árán találom meg időnként az általam keresett könyve(ke)t. Munkás éveimben folyamatosan arra készültem, hogy nyugdíjasként majd bepótolom az évek hosszú során át felgyűlt könyveim elolvasását. Már látom, hogy egy újabb élet is kevés lenne ehhez. Főleg, hogy berobbant a számítógépes világ. Nagy akaraterőre van szüksége annak az embernek a papíralapú olvasáshoz, aki imád ide-oda szörfölve, sok mindenbe bele-beleolvasva, ideje nagy részében a laptopját, számítógépét bekapcsolva tartva kipréselni a napjából annyit, hogy legalább 30-50 oldalt elolvasson a klasszikusokból, vagy a mai magyar- és világirodalom olvasásra méltó íróinak-költőinek alkotásaiból.

Pedig számomra ez lenne egy fontos cél.