Szabad választás / Szabadon választott

Nem akartam kimaradni ebből a témából én sem. 

Bevallom, hogy a "Szabad választás" témát meglátva kicsit elbizonytalanodtam. Kivártam. Valahogy úgy éreztem magam, mint az általános iskola 5-6. osztályában, amikor magyarból megkaptuk a fogalmazáshoz a témát. És "pillogtunk" körbe, hogy ki kezdte már el gyorsan az írást. A tanácstalanok persze jó sokáig nézegettek, az ügyesebbek meg gyorsan elkezdték a fogalmazást.

Egyébként jól tettem, hogy vártam, mert a "Szabadon választott" címmel már jobban tudok azonosulni. Számomra nagy különbség van a kettő között. Míg az elsővel szinte semmit, a második témával már tudok mit kezdeni. Segített persze Mick és Ági bejegyzése a téma megközelítésben.

Írtad Ági, hogyan nem lettél óvónő? Én meg folytathatnám: "...hogyan nem lettem jogász?" - és persze írhatnék a kezdetektől a nyugdíjazásomig igencsak változó hosszúságú érdekes munkahelyeimről is, de akkor hosszú lére kellene eresztenem a mondandómat. Maradok inkább az első témámnál, hogyan nem lettem jogász?

Tizennegyedik évesként én még igencsak bizonytalan gyermeknek számítottam, örültem tehát édesapám határozottságának, aki döntött helyettem a középiskolai jelentkezésnél. Közgazdasági szakközépiskolába irányított, hiszen ő is azt végezte előttem röviddel a ruhagyári, kereskedelmi osztályvezetői állásához kapcsolódóan. A felvételin megfeleltem, így 14 évesen elkezdtem a debreceni Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola gyors-gépíró idegennyelvi (német) tagozatán a tanulmányaimat. Közben heti háromszor lelkesen jártam az "Építők" Hajdú Táncegyüttesébe népitáncolni. Hétfő-szerda-pénteki napokon este 6-tól 9-ig tartottak a próbák. Ezeken a napokon épp csak annyi időm volt a 7. óra végeztével, hogy otthon megebédeljek, gyorsan elkészítsem a jó pár oldalnyi gyorsírási házifeladatot, és már szinte indulhattam is a próbára, hogy előtte még egy Tejivós uzsonnát is megejtve beessek 6 órára a próbaterembe úgy, hogy már átöltözve érjen a zongora, kezdést jelző, felharsanó hangja. Kedden és pénteken pedig lazán eltöltöttem a délutánjaimat a Zsuzsi kötőgépemmel, mozizással, barátnőzéssel, 16 éves koromtól az intenzív udvarlással járó programok beiktatásával. Nem én udvaroltam, hanem bátyám barátja "nézett ki" magának. Talán jobb lett volna, ha hagy tanulni. Az én nagyon laza tanulásommal szinte csodával határos volt, hogy 3,8-3,9 körüli átlagokat tudtam produkálni. Láttam ugyan a táncos társaim szorgalmasabbjainál, hogy még a próba nagyszünetét is tanulásra, német szavak biflázására használják. Mégsem tudtam magamat is hasonlóra rávenni. Negyedikes koromra kristálytisztán éreztem, hogy kizárólag dolgozni szeretnék, fel sem merült bennem a továbbtanulás vágya. Utólag is csodálkozom, mitől volt bennem az a nagy óhaj, hogy minél hamarabb pénzkereső lehessek, hiszen szüleim szorgalmas és beosztó emberek voltak, mindig minden szükséges dolgot megkaptunk életkorunknak megfelelően. Tizennyolc éves koromra már a 3. fajta kötőgépet, Neumann varrógépet is megvette nekem édesapám első kérésemre. Én mégis dolgozni, gyűjtögetni akartam. Tudat alatt már a felnőtt életemre készültem, a férjhez menésre, lakásvásárlásra, ami szépen is alakult 1977-re. De nem szaladok előre.

Érettségi után 1972. augusztus 1-től már munkahelyem is volt, bár csak helyettesítő státuszban. A Hajdú-Bihar Megyei Tanács Igazgatási Osztályára kerültem adminisztrátornak, ahol első perctől gépeltem a jogászi végzettséghez kötött szabálysértési, kisajátítási, gyámügyi előadók fogalmazványait. Érdekesnek találtam az ügyeket, így nem csoda, ha volt osztálytársammal, aki a Jogi Osztályon töltött be hasonló munkakört mint én, elhatároztuk, hogy megpróbálunk felvételizni a budapesti jogi karra. Közösen tanul(gat)tunk, nem fektettünk kellő hangsúlyt a történelem felvételire. A sikertelen felvételink után következő évben már Miskolcon próbálkoztunk. Mondanom sem kell, ott sem sikerült egyikőnk felvételije sem történelemből. Mivel én politikai gazdaságtanból érettségiztem két év anyagából, így hanyagoltam a történelem tananyag apróbetűs részeit. Ezeken vérzik el a felvételizők nagy hányada. Tudhattuk volna ezt már az első próbálkozás után, mégsem feküdtünk neki jobban a tanulásnak.

S hogy mégis szép emlékként él bennem a kudarcos felvételim, annak az az oka, hogy a magyar írásbelimre ötöst kaptam. Ma is tisztán él bennem az öröm, amikor megláttam a témát: "Forradalmiság Batsányi János, Petőfi Sándor és Ady Endre költészetében." Fejből tudtam Batsányi  A franciaországi változásokra c. versét, így szinte végig idézve tudtam elemezni a verset, de "patent kis puskáimmal", amit jó érzékkel állítottam össze, tökéletesen tudtam végigvezetni mindhárom költő forradalmiságát. Arról most nem szeretnék vitát nyitni, hogy egy tanulónál mennyire helyes vagy sem a puskázás. Nagy emberek közül is, akik sokra vitték az életben, bevallották - egyesek - utólag, hogy velük is előfordult diák korukban ez a nemkívánatos cselekedet. De hiába volt ötös a magyar, ha a történelem még mindig nem ütötte meg a kívánalmakat.

Nem csoda tehát, ha két próbálkozás után már elment a kedvem az egésztől. Jött egy nagy lehetőség, mehettem dupla fizetésért fényszedőnek az Alföldi Nyomda frissen alakult fényszedőjébe. Innen aztán 16 évre el is dőlt a tanulás-nem tanulás kérdése. Itt már célirányosan leginkább a helyesírásra és a számítógépes ismeretekre, nyomdai alapismeretekre kellett koncentrálni. Imádtam ezt a munkakört. Mint a szivacs, itta az agyam a magyar- és világirodalom remekeit, a tankönyvek, a Hatályos Jogszabályok és a mindenféle tudásanyag mindennapi élvezettel szolgáltak. Itt elmondhattam: a munkám a hobbim! Ráadásul akkori viszonylatban legalább olyan jól kerestünk, ami hasonlóan jó volt az egyetemet végzett emberek bérével.

A hiányérzet azonban mégis bennem maradt. Kíváncsi vagyok rá a mai napig, hogyan birkóztam volna meg az egyetemi tananyaggal. Lett volna-e kitartásom, erőm és agyi kapacitásom a középiskolás anyagot jóval nagyobb mértékben meghaladó tanulnivalók elsajátításához. Mennyire tudtam volna beáldozni az éjszakákat, hogy alvás helyett a tanulásra koncentráljak a hosszú vizsgaidőszakok alatt? Mindezek persze megválaszolatlanul és kudarcosan konganak bennem. 

S hogy az életemet mégis rendben lévőnek tartom és érzem, annak az az oka, hogy tudom, hogy mindenkori munkáimban igyekeztem maximálisan pontosan és szépen, "ahogy a csillag megy az égen" dolgozni. A lényeg pedig ebben (is) rejlik.