Azzal már nem mondok újat, hogy a mi időnkben az iskolában a Télapó, otthon pedig a Mikulás hozta az ajándékot. Iskolai Télapó-ünnepségekre egyáltalán nem emlékszem, pedig biztosan volt valami.
Otthon ilyenkor már csak a kisebbik szobát fűtöttük, annak az ablakába, a két ablakszárny közé kellett kitennem a kisuvikszolt cipőmet, ami általában az éppen aktuális magas szárú fűzős cipő volt, de előfordult, hogy a fehér hócipőmet raktam ki. Az ajándék mindig piros celofánzacskóban érkezett, apró csokiféleségek, cukorka, alma és pár szem dió, esetleg amerikai mogyoró volt benne, a zacskó mellől pedig kikandikált a cipőből az aranyfestékkel bekent virgács. Más Mikulás-ajándék nem volt divatban nálunk és igen, mindig kaptam virgácsot is, mert azért egy év alatt biztosan akadt pár dolog, amivel arra is rászolgáltam. :-)
Egyetlen esetre emlékszem, amikor, ha csak egy pillanatra is, de látni véltem a Mikulást. Már sötét volt, de a kis szoba redőnye még nem volt egészen leeresztve és akkor egy árnyék suhant el közvetlenül az ablak előtt. Abban a pillanatban meg voltam róla győződve, hogy az a Mikulás. Már nem tudom, azzal az elsuhanással odakerült-e a csomag is - valószínűleg nem - de az biztos, hogy pár perc múlva már az a gyanúm támadt, hogy nem is a Mikulás, hanem inkább nagypapám lehetett az. És ebben talán nem is tévedtem.
3 megjegyzés:
ezt nagyon aranyosan irtad meg. én ritkán mosolygok, azt hiszem, de a mosoly mlg mindig rajtam maradt...kösz:)
Gyanítom, a nagyapa éppen úgy örült, hogy Mikulást játszhat, mint te az ajándéknak. (Amikor az unokáim kicsik voltak, mindig izgultam,hogy sikerül-e a meglepetés.)
Örülök, Aliz. :)
Megjegyzés küldése