Szabadság úszóház

A SZUE-ban a  hetvenes évekbeli srtandolásról írtam már kláribodó bejegyzésénél a kommentben.
Akkor most  mesélek a nyolcvanas-kilencvenes évekbeli Úszóházakról...
Volt már róla szó pár évvel ezelőtt, valami kapcsán meséltem már róla. Szóval az úszóház, a Tiszán a mai napig használatos és bizony ez egy életforma. Mi a Szabadság úszóházra jártunk.
Maga a szerkezet egy nagy alapterületű, pontonokon álló felépítmény, mely bent egy nagy teraszos részt foglal magába dupla kabinsorral övezve, a kabinok tetején napozóterasszal, ahová meredek lépcső vezet fel. A benti fedélzeten egy nagy, vízbe merülő kosár volt valamikor, amin keresztül a Tisza vize folyt és amiben fürdeni lehetett. Később ezt megszüntették ledeszkázták, oda is asztalok, székek, napozóágyak kerültek.

Ide csak az járt, akinek kabinja volt az úszóházon. A kabinban tároltuk a fürdőruhát, törölközőket, napolajat, papucsot, gyerekmedencét, gyerekjátékokat,  pár tiszta ruhát, mindent ami a városba való visszaindulás elengedhetetlen feltételét jelentette. Ide hajnaltól késő éjszakáig lehetett jönni, a gondnok egész nap, az éjjeliőr meg egész éjszaka ott volt- mindenki ismert mindenkit. ide járt az ideg és elmeorvos professzortól kezdve a dékáni hivatal vezetőjén keresztül a tervező hivatal mérnökén át a jónevű ügyvédig, a gimnázium igazgatójáig, a gyerek fül orr gégész dinasztia minden tagjáig, a divatos építészig az öngyujtó és golyóstoll töltő kisiparosig mindenki, még  az adminisztratív osztály vezetője ( ha még mond ez nektek valamimt) is családostúl. Meg persze a szinész, a rendező, a szállodaportás, a bárpincér, a felszolgáló, a kocsmáros, az irodista, a gyógyszertári asszisztens, a fogorvos, a múzeumi igazgató, a titkárnője, a kosárlabda edző, a később világhírűvé vált kézilabdázó, a számítástechnikus,  a nyugdíjas- szóval kortól, nemtől, társadalmi állástól, foglalkozástól függetlenül mindenki.

Ide bármikor jöhettél, ha volt egy órás dolgod a városban, és nem volt kire hagyni a gyerekedet, biztos lehettél benne, hogy Rózsa néni, Panni néni, vagy minden gyerek önkéntes nagyanyja Edit ott volt és boldogan vállalta, hogy vigyáz  a járókában csücsülőre.

Még lehetett a Tiszában fürdeni, a vize általában tiszta volt, csak később került fel a tábla, hogy a folyóban való fürdőzés nem ajánlott, meg hogy mindenki csak saját felelősségére fürödhet a folyóban- de azért a bólyasor az úszóház mellett mindig ki volt húzva - minden gyerek itt tanult meg úszni, fejest ugrani.
Aztán az úszóház hátsó felén volt a csónaktároló garázs. Itt voltak a két- és négypár evezősök, a hátsó mólóhoz meg az úszóház mellé kötve a motorcsónakok. Ne jachtokat képzeljetek el, fából készült lapos fenekű ladikok vagy alumínium csónaktestek,  kis négylovas keletnémet motorral.
Ezekkel kirándultunk fel a Marosba fürdeni...

Összetartó baráti társaság lett az úszóház népe, hetente bulik voltak, hétvégi közös főzésekkel hogy ne kelljen otthon a forró lakásban még csak be se menni a konyhába, az egyívású fiatalabb meg éjszakai táncos zenés házibulikkal múlatta az időt.

Nemcsak strand volt ez - itt éltünk nyaranta, reggeltől késő éjszakáig.
Télen, amikor az úszóházat a téli kikötőbe vontatták úgy november közepén, házá tvesztett  csigának éreztük magunkat,  le- lejártunk megnézni az úszóház helyét a folyón, februárban már mondogattuk, ha találkoztunk, hogy mostmár mindjárt nyár lesz, hozzák az úszóházat...

Jellemző történet volt, hogy amikor télen bundában, sapkában, kucsmában összetalálkoztunk  Ferivel, az egyik úszóházi ismerőssel, Feri a bolt túlfeléről harsány ovációval imígyen köszöntött: Jajj Klárika, meg se ismerem így felöltözve! Aztán  a beállott pillanatnyi csöndben, a  környezetünkben állók megdöbbent és furcsa kifejezésű arcát  látva próbált magyarázkodni, hogy hát így télikabátban, nem fürdőruhába az úszóházon... már mindegy volt, mert mi olyan harsányan röhögtünk, hogy nem fért kétség hozzá,  az  önkéntelen reakció remek poén volt.