Nagyon szerettem iskolába járni. Általában augusztus vége felé már legalább egy éjszaka az iskolával álmodtam, aztán amikor el kellett mennem átvenni az új könyveket, az maga volt az élvezet. Az új iskolaköpeny jellegzetes szaga - mert nem illata volt annak a sötétkék vászonnak, - az utolsó este bekötött füzetek kék papírban, piros szegélyes címkékkel - vinnyetta, így neveztük a vignettát fonetikusan, megnyomva a dupla ny-t - ezek mind a szeptemberi első napok várva várt és máig felejthetetlen hangulatához tartoztak. No, de el ne feledjem, most nem az iskola iránti érzelmeimről van szó, hanem a tantárgyakról.
Alsósként még mindent szerettem, olvasást, írást, számtant, rajzot, kézimunkát, meg a lakóhelyismeretet, mert ilyen tárgyunk is volt. Az első négy évben csak két tanító tanított bennünket: Gizi néni elsőben és másodikban, Lici néni harmadik-negyedikben, ők nagyon különböző egyéniségek voltak, Gizi néni szelíd, kedves, finom jelenség, Lici néni végtelenül zárkózott, kicsit keserű asszony.
Jó tanuló voltam, és még ötödiktől sem tűnt ki nagyon élesen, mihez van vagy nincs affinitásom, akkor még a kémiát is értettem, legalábbis amit abból nyolcadikban a fejünkbe töltött az egyetlen férfi tanár, az igazgatónk. De legjobban a magyar szerettem, meg a magyartanárnőt, Ilonka nénit. És persze jól ment az orosz is, van bennem valami szláv lélek, az biztos, mert oroszból nem azért voltam mindig jó, mintha abban Apu otthon bármit is segített volna, hanem valahogy ragadt rám az a nyelv. Nyolcadikban megnyertem a kerületi oroszversenyt, a díj egy készlet volt: töltőtoll, és hozzá illő ugyanolyan külsejű töltőceruza, meg persze a dicsőség. Amikor évekkel később tanítani kezdtem, nagy meglepetésemre a nyolcadikos könyvben még mindig szinte kivétel nélkül ugyanazok az olvasmányok szerepeltek, többek közt benne volt a На фабрике című is, amivel 11-12 évvel azelőtt nyertem. :)
A gimnáziumban orosz tagozatra jártam, és külön szerencse volt, hogy mellette latint is tanultunk, ennek jóval később is sok hasznát vettem. Többször említettem már a saját blogomban és itt is az osztályfőnökünket, aki a magyart és a latint tanította, Juhász tanár úrtól igazán meg lehetett szeretni mindkét tárgyat. Latinból általában adott úgynevezett szorgalmi feladatot, ezeket is igyekeztem megoldani, a latint egyébként is mindvégig élvezetes erőpróbának tekintettem, talán mert egyik tárgyhoz sem volt hasonlítható.
A gimnázium első osztályában volt egy Ipari rajz elemei nevű tantárgyunk (most meg kellett néznem a bizonyítványomban, mert nem emlékeztem pontosan, mi is volt a neve). Ez amolyan műszaki rajz-féleség volt, megtanultuk leírni a szabványbetűket (fekete tussal, különféle vastagságú redisztollal!), valamint megtanultuk átlátni és lerajzolni térbeli idomok szerkezetét. Nagyon élveztem ezeket az órákat és sajnáltam, hogy csak egy évig tartottak. Ma is képes vagyok szabványbetűkkel írni, ha kell, és biztos, hogy a térlátást is igen hatékonyan fejlesztette, egyáltalán nem volt haszontalan tantárgy, pedig az osztályban a többség utálta.
A matekkal ekkor már egyre jobban meggyűlt a bajom, a geometria még csak-csak ment, de a többi, ajjaj! Hogy a végén négyesre érettségiztem matekból, az a csoda kategóriába tartozott és csak azért sikerült így, mert a hármas írásbelim után szóbelin valamelyik függvényekkel kapcsolatos tételt húztam ki és abból ötösre feleltem - hiába, ahol már látható, megfogható, lerajzolható ábrákkal kellett bánni, ott már semmi bajom sem volt, csak az elvont gondolkodás nem ment.
A másik, még a mateknál is nagyobb mumust számomra a kémia jelentette, azt már tényleg képtelen voltam felfogni. Mert hogy gyök, meg vegyi érték, vegyjelek, meg hogy ezek-azok hogyan kapcsolódnak és hányan... mi van??? fogalmam se volt, mi akar ez lenni. Hogyhogy két hidrogén meg egy oxigén, és hogyhogy azok kapcsolódnak, könyörgöm, mijük kapcsolódik nekik, hogyan kellene ezt elképzelni? Teljesen felfoghatatlan volt az egész. Ez volt talán az egyetlen tantárgy, aminek tanulásában, látva kínlódásomat, apám megpróbált segíteni, de még ő sem ért el velem semmit. És ez így is maradt, ma sem értem a kémiát, mondhatnám, a kémia olyan nekem, mint a kínai, de ez sem igaz, mert kínaiul előbb megtanulnék, mintsem megérteném egy vegyület szerkezetét. Sajnos, a tanárunk egyénisége sem segített abban, hogy a nem eleve kémiára hangolt gyerek is valamelyest közelebb kerüljön a kémia rejtelmeihez, de valószínű, hogy rajtam egy tökéletes pedagógus se tudott volna segíteni.
Az egyetemen aztán minden más volt. Ha most így utólag belegondolok, a magyar szakon mindössze egy tantárgyhoz volt amúgy igazán érzékem, a nyelvtörténethez. Az érdekelt a legjobban, lelkesedtem érte, szinte tanulnom sem kellett, lubickoltam benne. Persze nem úgy kell elképzelni, hogy a többi tárggyal csak kínlódtam, de ehhez fogható mértékben egyik sem állt közel hozzám. Különben is - megint csak így utólag - elhibázott lépésnek érzem a saját magyar szakomat, nem volt az nekem való, kivéve persze a nyelvtörténetet. De az irodalmi elemzések nem az én világom és már akkoriban sem volt az. Írtam én lelkiismeretesen a referátumokat, olvastam a kötelező olvasmányok többezer oldalait, görnyedtem a folyóiratolvasóban a nem kölcsönözhető szakirodalom fölött, de nem szerettem. Úgyhogy csak félig poén, amikor azt mondom, hogy pályatévesztett voltam.
De az egyetemen az igazi elátkozott tantárgyaim ezek voltak: politikai gazdaságtan (a kapitalizmusé, meg a szocializmusé), filozófiatörténet, történelmi materializmus, dialektikus materializmus, tudományos szocializmus. Ezekből minden félévre jutott egy, és ahogy itt felsoroltam, az volt a sorrendjük is, elsőben a kétféle polgazd, aztán jött sorban a többi. Nem tudom, ma tanulnak-e ilyesmit vagy hasonlókat a bölcsészkaron, de kevés ezeknél fölöslegesebb tantárgyat tudok elképzelni, az biztos.
A címben említett idézet Szent-Györgyi Alberttől való és így folytatódik: "... hogy felébredjen a tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.”
Meg kell mondanom, engem az iskoláim nem tanítottak meg tanulni, erre a tudásra csak jóval később, úgy negyvenéves korom körül tettem szert, úgy látszik, nekem pár évtizedes élettapasztalat kellett ahhoz, hogy elsajátítsam a jól tanulás képességét. De a mondatban foglalt többi kritériumot teljesítették.
Alsósként még mindent szerettem, olvasást, írást, számtant, rajzot, kézimunkát, meg a lakóhelyismeretet, mert ilyen tárgyunk is volt. Az első négy évben csak két tanító tanított bennünket: Gizi néni elsőben és másodikban, Lici néni harmadik-negyedikben, ők nagyon különböző egyéniségek voltak, Gizi néni szelíd, kedves, finom jelenség, Lici néni végtelenül zárkózott, kicsit keserű asszony.
Jó tanuló voltam, és még ötödiktől sem tűnt ki nagyon élesen, mihez van vagy nincs affinitásom, akkor még a kémiát is értettem, legalábbis amit abból nyolcadikban a fejünkbe töltött az egyetlen férfi tanár, az igazgatónk. De legjobban a magyar szerettem, meg a magyartanárnőt, Ilonka nénit. És persze jól ment az orosz is, van bennem valami szláv lélek, az biztos, mert oroszból nem azért voltam mindig jó, mintha abban Apu otthon bármit is segített volna, hanem valahogy ragadt rám az a nyelv. Nyolcadikban megnyertem a kerületi oroszversenyt, a díj egy készlet volt: töltőtoll, és hozzá illő ugyanolyan külsejű töltőceruza, meg persze a dicsőség. Amikor évekkel később tanítani kezdtem, nagy meglepetésemre a nyolcadikos könyvben még mindig szinte kivétel nélkül ugyanazok az olvasmányok szerepeltek, többek közt benne volt a На фабрике című is, amivel 11-12 évvel azelőtt nyertem. :)
A gimnáziumban orosz tagozatra jártam, és külön szerencse volt, hogy mellette latint is tanultunk, ennek jóval később is sok hasznát vettem. Többször említettem már a saját blogomban és itt is az osztályfőnökünket, aki a magyart és a latint tanította, Juhász tanár úrtól igazán meg lehetett szeretni mindkét tárgyat. Latinból általában adott úgynevezett szorgalmi feladatot, ezeket is igyekeztem megoldani, a latint egyébként is mindvégig élvezetes erőpróbának tekintettem, talán mert egyik tárgyhoz sem volt hasonlítható.
A gimnázium első osztályában volt egy Ipari rajz elemei nevű tantárgyunk (most meg kellett néznem a bizonyítványomban, mert nem emlékeztem pontosan, mi is volt a neve). Ez amolyan műszaki rajz-féleség volt, megtanultuk leírni a szabványbetűket (fekete tussal, különféle vastagságú redisztollal!), valamint megtanultuk átlátni és lerajzolni térbeli idomok szerkezetét. Nagyon élveztem ezeket az órákat és sajnáltam, hogy csak egy évig tartottak. Ma is képes vagyok szabványbetűkkel írni, ha kell, és biztos, hogy a térlátást is igen hatékonyan fejlesztette, egyáltalán nem volt haszontalan tantárgy, pedig az osztályban a többség utálta.
A matekkal ekkor már egyre jobban meggyűlt a bajom, a geometria még csak-csak ment, de a többi, ajjaj! Hogy a végén négyesre érettségiztem matekból, az a csoda kategóriába tartozott és csak azért sikerült így, mert a hármas írásbelim után szóbelin valamelyik függvényekkel kapcsolatos tételt húztam ki és abból ötösre feleltem - hiába, ahol már látható, megfogható, lerajzolható ábrákkal kellett bánni, ott már semmi bajom sem volt, csak az elvont gondolkodás nem ment.
A másik, még a mateknál is nagyobb mumust számomra a kémia jelentette, azt már tényleg képtelen voltam felfogni. Mert hogy gyök, meg vegyi érték, vegyjelek, meg hogy ezek-azok hogyan kapcsolódnak és hányan... mi van??? fogalmam se volt, mi akar ez lenni. Hogyhogy két hidrogén meg egy oxigén, és hogyhogy azok kapcsolódnak, könyörgöm, mijük kapcsolódik nekik, hogyan kellene ezt elképzelni? Teljesen felfoghatatlan volt az egész. Ez volt talán az egyetlen tantárgy, aminek tanulásában, látva kínlódásomat, apám megpróbált segíteni, de még ő sem ért el velem semmit. És ez így is maradt, ma sem értem a kémiát, mondhatnám, a kémia olyan nekem, mint a kínai, de ez sem igaz, mert kínaiul előbb megtanulnék, mintsem megérteném egy vegyület szerkezetét. Sajnos, a tanárunk egyénisége sem segített abban, hogy a nem eleve kémiára hangolt gyerek is valamelyest közelebb kerüljön a kémia rejtelmeihez, de valószínű, hogy rajtam egy tökéletes pedagógus se tudott volna segíteni.
Az egyetemen aztán minden más volt. Ha most így utólag belegondolok, a magyar szakon mindössze egy tantárgyhoz volt amúgy igazán érzékem, a nyelvtörténethez. Az érdekelt a legjobban, lelkesedtem érte, szinte tanulnom sem kellett, lubickoltam benne. Persze nem úgy kell elképzelni, hogy a többi tárggyal csak kínlódtam, de ehhez fogható mértékben egyik sem állt közel hozzám. Különben is - megint csak így utólag - elhibázott lépésnek érzem a saját magyar szakomat, nem volt az nekem való, kivéve persze a nyelvtörténetet. De az irodalmi elemzések nem az én világom és már akkoriban sem volt az. Írtam én lelkiismeretesen a referátumokat, olvastam a kötelező olvasmányok többezer oldalait, görnyedtem a folyóiratolvasóban a nem kölcsönözhető szakirodalom fölött, de nem szerettem. Úgyhogy csak félig poén, amikor azt mondom, hogy pályatévesztett voltam.
De az egyetemen az igazi elátkozott tantárgyaim ezek voltak: politikai gazdaságtan (a kapitalizmusé, meg a szocializmusé), filozófiatörténet, történelmi materializmus, dialektikus materializmus, tudományos szocializmus. Ezekből minden félévre jutott egy, és ahogy itt felsoroltam, az volt a sorrendjük is, elsőben a kétféle polgazd, aztán jött sorban a többi. Nem tudom, ma tanulnak-e ilyesmit vagy hasonlókat a bölcsészkaron, de kevés ezeknél fölöslegesebb tantárgyat tudok elképzelni, az biztos.
A címben említett idézet Szent-Györgyi Alberttől való és így folytatódik: "... hogy felébredjen a tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.”
Meg kell mondanom, engem az iskoláim nem tanítottak meg tanulni, erre a tudásra csak jóval később, úgy negyvenéves korom körül tettem szert, úgy látszik, nekem pár évtizedes élettapasztalat kellett ahhoz, hogy elsajátítsam a jól tanulás képességét. De a mondatban foglalt többi kritériumot teljesítették.
1 megjegyzés:
Ági, két lábbal a földön, akárcsak én. Bár, ha igaz, néha elrugaszkodom. Most már muszáj szemügyre venni, miért jó játék egyik-másik tantárgy, és miért utálatos a többi.
Megjegyzés küldése