Szeret(tem) - nem szeret(tem)

Az általános iskolában jó tanuló voltam, így, hát, egyik tantárgy se volt ellenségem. De kedvencet se nagyon tudok onnan megnevezni, mert kevés olyan tanárunk volt, aki maga is szerette és meg is tudta volna szerettetni velünk a saját tárgyát. Két egyéniség világlik ki közülük: Mozart papa és Elza néni.  Mozart papa - Kovács Lajos tanár úr - lobogó, hosszú fehér hajának és mindig lobogó lelkesedésének köszönhette nevét. Addig - egészen hetedik osztályig - az énekórák rossz emlékű vesszőfutások voltak számomra. Nincs jó hangom, és egy ilyennek az osztály előtt felelni azaz énekelni, bizony megalázó volt. Ő diszkréten a katedrához szólította ki ezeket a nebulókat, ahol csöndben, csak neki kellett elénekelni a dalt. Még meg is dicsért! Egyébként is, bár közhelyként hangzik, de valóban egy új világot nyitott meg a számunkra: lemezeket hozott be, zenét hallgattunk, mesélt a zeneszerzők életéről, vitt a Filharmónia gyerekkoncertjeire, Lukin László-vezette muzsikáló foglalkozásokra, becsempészte életünkbe a zene szeretetét.

A készségtárgyakkal egyébként is gondom volt. A gyakorlati foglalkozásban például se a horgolás, sem pedig a csengőreduktor, de még a lombfűrészes ügyeskedések (mindig elpattant a szál) se nagyon jöttek be. Éva nénivel már csak akkor szerettük meg egymást, amikor az unokáját én tanítottam, jött vele minden órára, és csak nézett, hogy mi lett ebből a gyerekből! (mármint belőlem :)
A rajzhoz volt énnekem fantáziám, abban nem volt hiba, csak valahogy a kezem nem tudta követni (ezért szeretem manapság annyira a fotózást :)

No, de ha kettőt mondtam, ki ne maradjon Elza néni! Idősebb asszony, nagy orosz lélek volt, kedves akcentussal beszélt magyarul. Nemcsak a nyelvet tanította, irodalmat, történelmet, életet. Szakkört is vezetett, ahol Tolsztojt olvastunk eredetiben képeskönyvből. Azt hiszem, neki köszönhetem, hogy mindig szívesen tanultam az oroszt a későbbiekben is.

A középiskolában már egyértelműen kirajzolódott, hogy humán érdeklődésű vagyok, a természettudományok közül a fizika és a földrajz még csak-csak, de a többi tárgya már igencsak távol állt tőlem. (Nem szerencsés orientáció ez egy biológia-kémia szakos osztályfőnökkel :)
A matek úgy középen állt, szerettem is, ment is.
A gimnáziumban már sok olyan tanárom volt, aki pedagógus is volt és tárgyának is tudósa. Közülük most csak dr. Vas József szalézi tanár urat emelem ki, aki a szívemnek kedves magyart, történelmet és latint tanította. Tartottunk tőle, de máig is abból élünk, amire és ahogyan megtanított. Nincs olyan érettségi találkozó, amikor ne említenénk jószívvel, és ne idéznénk emlékezetes mondásait (Ereszkedjél hat lábra! - mondta a széken hintázóknak, és még sorolhatnám, ami csak nekünk jelent kedves emlékeket.)

Főiskola: rémálom a laborgyakorlatok (lásd gyakorlati foglalkozás :), viszont szerettem az igazi gyakorlati oktatást: a meleg- és a hidegkonyhát, meg a cukrászatot. És habitusomnak megfelelően érdekeltek a nem szakmai tárgyak, például a filozófia és az etika.

Az egyetemen - Gigivel ellentétben - engem a makroökonómia hozott lázba, ezen a területen találtam meg a helyemet is, már több, mint húsz éve. De ha rendes, nappalis hallgató lettem volna, akkor biztos, hogy a történeti-elméleti szakterületen kötök ki, mondjuk a gazdaságtörténet vagy a közgazdasági elméletek története tárgykörében.

Hogy pedig a humán érdeklődésű gimnazistából hogy lett aztán közgazdász? Lám csak, minden tantárgyat meg lehet szeretni :)