Amikor a Pilisben meglett a telek kis házzal, évekig nem
utaztunk sehová. Minden időnket lefoglalta a kert. Egészen komoly bevétel származott a munkánkból, addig soha nem
gyakorolt tevékenységekkel szellőztettem ki a fejemet a hivatal kényszerű
megszűnése után. Ki is egészítettem a nagyon kevés nyugdíjat. Sose gondoltam,
hogy egyszer konkrét termelőmunkát fogok végezni, és magam gondoskodom a
hasznáról. Például a germezdorfi cseresznyét kilós-kétkilós zacskókba mértem
széjjel, és az állomáson a lépcsőre ülve vártam a délutáni vonatok érkezését. A
cseresznyémet nagyon gyorsan elvitték a munkából hazatérő nők. A korai
paradicsomot fehér csomagolópapírral bélelt faládába rendeztem. Óbudán a későn
is nyitva tartó éjjel-nappal kisboltokban jól el tudtam adni a fölösleget.
Legjobban fizetett a nyári alma, évente legalább három mázsa termett. Kiálltam
én az óbudai piacra is árulni, senki nem kérte hozzá a diplomámat.
A meleg, napsütéses nyarakon aszalással kísérleteztem. Az almaszeleteket fehér abroszon
terítettem szét, méterben kapható mullpólyával takartam a legyek elől, mikor
keményre száradtak, cellofánból eszkábáltam olyan tízdekás csomagokat, és a
környékbeli bioboltoknak adtam el. Sok mindent kipróbáltam, és mindig örömmel.
Növelte az önbizalmamat, hogy nem fog ki
rajtam az élet.
Nem mindig volt piacos időszak, a kert magától osztotta be, mikor mi van
soron. Gyakran jöttek ki Pestről a gyerekek. Kicsik voltak még, telepi panelban
laktak. Élmény volt számukra a faluszéli környezet, lábakon álló, feketére
festett vizes hordóból zuhanyoztunk, fedett kerti teraszon ettünk saját termésű
rántott cukkinit, tökfasirtot, töltött vagy rántott kelkáposzta leveleket (ez
az én találmányom volt összehajtogatva, aztán panírozva). A ház a legforróbb
nyáron is hűvös volt, egyik oldalán egy óriási fenyő árnyékolt, a másik oldala
félig a hegyoldalba épült, mint egy barlang, úgy temperálta az épületet. Az
állomás nem volt messzie, a vonat óránként zakatolt a kerítés mellett, úgy
megszoktuk, hogy idővel észre sem vettük. A gyerekek inkább kocsival jöttek ki, sokszor egész napra. Ebéd
után színházasat játszottak. A szekrényből előszedték a foltozni kivitt
ágyneműket, nagy leplekben imbolyogtak a lépcsőkön, törülközőket tekertek a
fejükre, és valamilyen vicces, nem teljesen összefüggő szöveget kurjongattak,
mint az átszellemült dervisek, mi meg halálra kacagtuk magunkat az asztalnál.
Mert, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, a „mi” az összes nagyszülők és
szülők voltunk. Gödről jöttek át (jó ötven kilométert !) a másik nagymamáék, szintén
kedélyes család, szabad, szeretetteljes szellemük máig velünk van.
A nyár az építkezés, renoválás időszaka is volt. Kezdetben Kamaz
teherautóval hozták a terméskövet az „alpesi” fazon megteremtéséhez. A víz
bevezetése, a fürdőszoba hozzáépítése egy-két nyarat megint kitöltött, a tető
szigetelése rettenetes munka volt. Építkezésből megmaradt üveggyapotot
utánfutóval hoztunk a telekre, a fölerősítését egy erdélyi munkásember végezte,
ott is lakott, amíg el nem készült a tetőtér teljes beépítésével. Nagyon jó
munkát végzett. Őszbe, koratélbe nyúlt a munka, de megérte, nagyon takaros kis
gipszkartonnal fedett hálószobánk lett, körben tárolóhelyekkel a tető alatt, a
hajópadlót színes rongyszőnyegekkel fedtük be, a keleti oldal felé új ablakot
nyitottunk, végül tiptop ház lett a faluszéli hajlékból. Ha mostanában az esztergomi
vonattal utazunk Pestre, mindig úgy ülünk az ablak mellé, hogy láthassuk a régi
kicsi házunkat.
3 megjegyzés:
Nagy örömötökre lehetett látni, ahogyan fejlődik a ház, a telek, a kert kétkezi munkátok eredményeként.
Terveink lennének még most is, hely van bőven, de az erőnk fogy.
...csak ámulok! :)
Megjegyzés küldése