Ahogy a régi vicc mondja, kalandvágyból maradtunk itthon...
De nem igazán, hiszen kezdetben évről évre jobb lett, gyarapodtunk, haladtunk előre és egy Belgiumban élő sógorral a rokonságban tudtunk, hogy nem fenékig tejföl máshol se. Nos nekünk nem tejföl volt ez, hanem csak tej, de úgy reméltük, hogy az legalább jóféle házi, és majd lesz ebből tejföl is egyszer.
Aztán nem lett, de ez már egy más kérdés.
Kilencvenötben volt először, hogy Krétára mentünk ősszel, mert olyan hideg, esős volt az idő már szeptember elejétől, hogy úgy döntöttünk, inkább elmegyünk egy kicsit melegebb éghajlatra, minthogy fél télen az ágyat nyomjuk. Az októberi utolsó charterrel mentünk, egy hétre, gyerekek nélkül és Égei-tenger varázslatos volt. Az idő meleg, mi külföldiek nyári ruhákban, mezítlábas szandálban flangáltunk, míg a helyiek régen ballonkabátot,csizmát, némelyek komolyabb meleg kabátot hordtak. Nem véletlenül, hiszen leesett a hőmérséklet 23 fokra...
Jártam én már ezt megelőzően is tengerparton, de ennyire délen akkor először.
Elvarázsolt, és éreztem én rögtön, hogy valamelyik előző életemben bizonyára ilyen kellemes helyen éltem, mert ettől kezdve folyamatos vágyakozás volt az életem egy dél-tengeri sziget után, ahol a hátralévőt leélhetném...
Az igaz szerelem aztán a Kanári-szigetek mindegyike lett.Mindegyik más, de mindegyik szívem csücske lett.
Se fűteni, se hűteni nem kell, az óceán az ott elhaladó Golf-áramlat miatt kiegyensúlyozott, szinte állandó hőmérsékletű, éppúgy mint a felszíni, nyáron 23-28 fok télen 18-25. Éjjel nappal. Ez való nekem. Több mint hat hetet töltöttünk már el mindenféle évszakban, mindegyik szigeten, és gondolkodás nélkül mennék, akár holnap reggel is, hogy ott lakjak.
Szívem csücske Castillo del Romeral, mindjárt ott Juan Grande mellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése