Ez év júliusában lejárt Gilbert 6 éves berlini szerződése. Ilyenkor az a szokás, hogy pár évre vissza kell térni Franciaországba, hacsak nem rendelkezik valaki jó támasztékkal, akinek a segítségével közvetlenül másik állást kap külföldön. Nekünk nem volt és Gilbert viszolygott is az ilyesmitől: mindent a maga erejéből akart elérni. Ezért sokadszor csomagoltunk és 4 éves fiacskánkkal visszaindultunk szüleihez Laon-ba, az egyetlen biztos pontra, mert a kinevezés csak augusztusban érkezett a Bordeaux melletti Libourne-ba, Laon-tól jó párszáz km-rel délebbre. Elhagytuk a teljesen bebútorozott nagy lakást a szép park közepén. Elbúcsúztunk a 6 év alatt nagyon közelre került barátoktól (egynémelyükkel ma is tart a kapcsolat, immár őszülő fejjel...), akik velünk izgultak fiunk születésekor, velünk élték át a színjátszócsoport kalandját, az éjszakába nyúló kártyapartikat, a berlini gazdag kulturális programokat, Karajan filharmóniai koncertjeit, Ella Fitzgerald, Louis Armstrong, Oscar Peterson fellépéseit és még sorolhatnám sokáig...
Helyettük mi várt ránk? Az 1984-es dátumnál már ecseteltem egy kicsit. Béreltünk egy kis házat, még földszintje se volt, mindjárt lépcsőre bukkant az ember. A bútoraink egy részét az I. és II. emeleti ablakokon kellett beemelni! Két biciklinket a szekrény tetején tároltuk. Végül is minden befért, mindennek lett helye. Igaz, François szobája lett egyben nappali, ebédlő, dolgozószoba is és a padlásszoba plafonja erősen lejtett, de még Gilbert szüleit is sikerült néha elszállásolnunk!
Az Atlanti óceán nem egészen 30 km-re volt tőlünk, el is jártunk hétvégeken napozni, fürödni, amikor csak az idő megengedte. Lacanau, Pilat óriás (és védett) homokdünéje megszokottá vált. Libourne körül pedig a csodálatos bordeaux-i borvidék: Saint-Emilion 10 km-re, Pomerol karnyújtásnyira... Már maguk a nevek is csodásak! Igaz, Gilbert nem szerette a bort. Pénzünk se nagyon volt efféle fényűzésre. Akkoriban kétjegyű volt az infláció Franciaországban, egy fizetésből éltünk, mert nekem munkát találni reménytelennek tűnt. Beíratkoztam hát a bordeaux-i egyetemre, hogy megmaradt két vizsgámat letegyem oroszból: meg is lett a diplomám francia megfelelője, csak éppen állás nem akadt oroszból!
Ezért eljártam egy rajzszakkörbe, hogy elfoglaljam magam, részt vettem pár kiállításon (egyiken még nyertem is egy második díjat: 2 üveg finom helyi bort), de alig vártam, hogy elkerüljünk ebből a légüres térből. Társaság híján volt légüres. Ezért jött megváltásként Gilbert kinevezése Isztambulba 1984. augusztusában.
Helyettük mi várt ránk? Az 1984-es dátumnál már ecseteltem egy kicsit. Béreltünk egy kis házat, még földszintje se volt, mindjárt lépcsőre bukkant az ember. A bútoraink egy részét az I. és II. emeleti ablakokon kellett beemelni! Két biciklinket a szekrény tetején tároltuk. Végül is minden befért, mindennek lett helye. Igaz, François szobája lett egyben nappali, ebédlő, dolgozószoba is és a padlásszoba plafonja erősen lejtett, de még Gilbert szüleit is sikerült néha elszállásolnunk!
Az Atlanti óceán nem egészen 30 km-re volt tőlünk, el is jártunk hétvégeken napozni, fürödni, amikor csak az idő megengedte. Lacanau, Pilat óriás (és védett) homokdünéje megszokottá vált. Libourne körül pedig a csodálatos bordeaux-i borvidék: Saint-Emilion 10 km-re, Pomerol karnyújtásnyira... Már maguk a nevek is csodásak! Igaz, Gilbert nem szerette a bort. Pénzünk se nagyon volt efféle fényűzésre. Akkoriban kétjegyű volt az infláció Franciaországban, egy fizetésből éltünk, mert nekem munkát találni reménytelennek tűnt. Beíratkoztam hát a bordeaux-i egyetemre, hogy megmaradt két vizsgámat letegyem oroszból: meg is lett a diplomám francia megfelelője, csak éppen állás nem akadt oroszból!
Ezért eljártam egy rajzszakkörbe, hogy elfoglaljam magam, részt vettem pár kiállításon (egyiken még nyertem is egy második díjat: 2 üveg finom helyi bort), de alig vártam, hogy elkerüljünk ebből a légüres térből. Társaság híján volt légüres. Ezért jött megváltásként Gilbert kinevezése Isztambulba 1984. augusztusában.
4 megjegyzés:
Fiatalon akármilyen kis kuckóban jól érezzük magunkat, csak együtt lehessünk.
@ akimoto: Az biztos, hogy ma már nehezen szánnám rá magam az akkori körülményekre! Nem lenne hozzá energiám. Az is igaz, hogy "sosem lehet tudni", kényszerhelyzetben nem is sejtett energiákat tudunk mozgósítani...
Pontosan. Majd ha csikótűzhelyen melegítünk vizet a reggeli mosakodáshoz, akkor fog kiderülni, mennyi mindent tudtunk egyszer régen. :))
@akimoto: már gondoltam rá! Mi (a múlt század közepén született generáció) még tudtunk tüzet rakni, kihamuzni, kézzel mosni, porszívó nélkül is takarítani, sőt: habot verni robotgép nélkül! Sőt: gyalogolni! Azért nem sírom vissza, de lehet, hogy a mai gyerekeknek is meg kell tanulni majd!...
Megjegyzés küldése