2011. szeptember 19., hétfő

Immár megszületett a harmadik lányunk is

Újabb életke jelentkezett még 1975-ben, hiszen harmadik lányunk 1976. május 20-án az esti órákban született minden komplikáció nélkül. Mint 3. gyermekhez illik, igen jó kisbaba volt. Figyelt, csendes volt, mosolygós is, alig lehetett hallani a hangját. Ez addig tartott, ameddig el nem indult. Azóta eltelt néhány év, és még mindig megy, szalad, siet, ül, fog vitézkedik… Így volt ez már abban az időben is, amikor elindult. Vigyázni kellett minden lépésére, mert igen vakmerő gyereknek bizonyult, aki mindig elmegy lehetőségeinek a határáig. És ott babrál a határ sorompóján. Korán megkedvelte az állatokat, és ebben kitart mind a mai napig. Kezdetben nagyapja macskáját nyúzta, később nyert tombolán egy kölyökmacskát, utóbb felkarolt egy autóból kidobott kutyát, tenyésztett fehéregereket, több ízben rendezett be akváriumot halakkal, jelen életében pedig első helyen a lovak állnak, de ahol él, van egy háromtagú birkacsaládja.
Első lányunk 1976-ban már három éves. Talán ebben az évben történt, hogy ő, aki elég rossz evő volt, megkapta reggelijét: mintás tányérkán csészécske, csészécskében kakaó, feleség meg a tányérkába rak egy kiskanalat, hogy legyen mivel kevergetnie a kakaót. A gyerek meg bőg, hüppög, szavát alig érteni:
– Nem jó helyen van a kanál.
Anyja próbálja megérteni:
– Mi a baj édes, kicsi szívem?
– Hát hogy nem jó helyre raktad a kanalat.
– ??? … Hmmm. Hát hova kellett volna tennem?
– Az egérre!
– De hisz itt nincs is egér!
– De vaaan! Nem látod?
– Nem látom, mutasd meg!
Ő rábök a tányérka egyik arany cirádájára, mely ha nagyon akarom, akár egér farka is lehet.
– Hát nem látod? Az az egér.
Tücsi gonddal elhelyezte a kanalat az egérre.
Lányunk megnyugodott, és immár örömmel megitta kakaóját.
Nem mindig volt szerencséje velünk. Egyszer jókedvünkben beleültettük a babakocsiba. Lökdöstük apja anyjához, anyja vissza nekem. Egy ízben pályát tévesztett a kocsi, nekifutott a járdaszegélynek és ő alaposan beverte a fejét. Nőtt a homlokán egy púp, ahogy ő maga nevezte: egy pukli. Lehetett amolyan diónyi méretű. Már-már attól tartottunk, hogy esetleg agyrázkódást is kaphatott a mi hülyeségünk miatt, ezért megnéztük: Mit ír B. Spock gyermekgondozó könyvében. Ezt olvastuk: Ha a gyerek 10 percen belül visszatér a játékaihoz, akkor nincs baj. De ha szédeleg, émelyeg, vigyük orvoshoz. A gyerek visszatért időben a játékaihoz.
Ha már így nekikezdtem a gyerekekről írni, második lányunkat is meg kell említenem: Igen gyorsan megtanult önállóan járni, öltözni, beszélni, magát ellátni. Volt neki egy mackója, a mindene. Annyira ragaszkodott hozzá, hogy még kirándulásra is elhozta magával. A hátizsákjából nézett ki a maci egész úton. Le is fényképeztük.
Ki nem mondott kérdésetekre azt válaszolom, hogy 1976-ban még bőven a Népművészeti vállalatnál dolgoztam, hálózati ellenőri beosztásban. Az osztályon hét fő dolgozott, egy vezette, egy a gépírással foglalkozott, no meg a kávét főzte, öten meg a boltokat jártuk, leltároztuk, ellenőriztük: átfogó általános ellenőrzést tartottunk, célvizsgálatokat, és szükség szerint utóellenőrzéseket is. Egy NDK-s Optima írógépen készültek az impúrumok, majd a szükséges korrekciók elvégzése után a purifikátumok. Az anyag egy tisztességes lapra készült néhány „átütő”-re készült másolattal. Ha a gépíró hibát vétett, helyben radírozta gépradírral, később „meszetelő”-vel. Ez fehérre kente a téves leütést, és rá lehetett ütni a megfelelő betűt. Ebben az időben talán még nem volt elektromotoros írógépünk. A vállalati rendész minden írógépről mintát vett, hogy egy esetleges államellenes összeesküvés röplapjainak készülési helyét azonosíthassák. Ezeket az „ujjlenyomatokat” elzárt helyen őrizte, a Gestättner márkájú, kurblis stencilgépet ugyancsak. A legszigorúbb szoros elszámolású hitelesített sorszámozott lapokból álló füzetbe kellett felvezetni minden sorszámozott lapot, és szigorú számrendben egy elkészült kinyomtatott lapot is, nehogy illetéktelenek hozzáférhessenek, és cenzúrázatlan szövegek kerüljenek a „szívópapírok” valamelyikére.
Fénymásoló gépet tán ebben az évben láttam a BNV-n, de lehet, hogy csak később. Azt hiszem, Xerox volt. Nagyon rácsodálkoztam, milyen egyszerű a kezelése, és milyen praktikus, tiszta.

5 megjegyzés:

Rozsa T. (alias flora) írta...

Gyerekek, családi örömök, munka - így folydogáltak fiatal éveink, bizony...

mick írta...

Most (65) rácsodálkozom, mennyire a jelenben éltünk. Eszembe se jutott soha, hogy egyszer akár vége is lehet az életünknek.
És a vállalati körülmények: Gépírás, indigók. DELTA kézi és gépi indigó. Hol van már mindez? Talán a retró-szótárban.

Ági írta...

A stencilgép is ismeretlen ma már, még a fogalom is - pedig micsoda megpróbáltatás volt lehúzni rajta bármit, mindig könyékig fekete festékesek lettünk. :)

mick írta...

Nem tudom, a retró-szótárban benne van-e a stencil szó. Ott volna a helye a gépradírral és a kézi indigóval együtt.

hatvanhat írta...

Sajnálatos,hogy Ön nem ismerte a kor egyik kitűnő bűvészét.Gálfi János,aki bejárta a fél világot,konferanszként is lenyűgözte a közönséget.6-8 nyelven beszélt.Szerette az embereket,tisztelte a közönséget,vérében volt a szórakoztatás.A Magyar Cirkuszban évekig fellépett és több Varieté,éjszakai szórakoztató műsorban.Az pedig nem mérvadó,kiről-mit találunk az interneten. Talán igaz a mondás,,Amilyen a hozzáállás"-olvasva Önt,jól döntött,hogy elhagyta az idegenvezetési pályát,még idejében.Egész embert kíván a szakma.