Az év, melyben kiderül, mi nem való nekem

1976 nyarán valami olyasmit (is) műveltem, ami alkatomtól merőben idegen volt, úgyhogy ha egyszer lenne itt egy rossz döntéseink elnevezésű témánk, messzemenően beleillene.
Idegent vezettem ugyanis. Előzőleg természetesen elvégeztem az IBUSZ tanfolyamát, elég kemény volt munka után a peremvárosból lélekszakadva rohanni a belvárosba hetente kétszer: egyik este a Gólyavárba, ahol az általános előadásokat hallgattuk, majd a hét egy másik napján az Irányi utcába, ahol a megfelelő nyelvekre bontva, kisebb csoportokban okítottak bennünket. Az órák este kilencig tartottak és ez így ment egy teljes tanéven keresztül, megfejelve hospitálásokkal, gyakorlott  idegenvezetők mellé beosztva, majd pedig júniusban gyakorlati és elméleti vizsgát tettem magyarul és oroszul is. Lett idegenvezető-igazolványom, és amikor bementem munkáért a nagy IBUSZ-központba a Ferenciek terén - akkor Felszabadulás tér - meg is kaptam egy hamarosan érkező csoport adatait, papírjait, meg mindent, ami a fogadásukhoz szükséges volt. 

Még mindig nem fogtam menekülőre, pedig már gyanítottam, hogy ez nem az én világom. Ott az emeleteken bolyongva, látva azt az őrültek házát, már rossz érzéseim támadtak, de belevágtam. A csoportom Habarovszkból érkezett, azt lehet mondani, hogy a nagy szovjet föld legtávolabbi városából. Repülővel jutottak el Moszkváig, onnan pedig busszal jöttek tovább, két sofőrrel, egyikük egy kárpátaljai keverék családban született, de tökéletes magyart beszélő férfiú volt, a másik pedig egy orosz fiatalember. Itt egyenesen Szántódig jöttek, ott kellett fogadnom őket a Touring Hotelben. Aztán Dunaújváros, Budapest (Volga szálló), Eger (Unicornis szálló), Hortobágy, és végül Debrecenben az Arany Bikában volt az utolsó szállásunk. Egy teljes hétig, vasárnaptól vasárnapig boldogítottuk egymást, ezalatt persze volt Dunai Vasmű, budapesti buszos városnézés, egri vár, kilenclyukú híd, meg minden, ami belefér.
A szántódi két napunkból arra emlékszem, hogy a földvári Neszebar (miért nevezték el egy bolgár helységről, rejtély) kerthelyiségében elköltött vacsora után a csoport rávett engem, hogy menjünk ki a révhez fürödni. Késő este volt, és bár gyerekkoromban sokszor nyaraltam a Balaton mellett, ekkor vettem részt életemben éjszakai fürdőzésen. Persze sejtettem, hogy a rév közelében finoman szólva is nem szabályos dolog bemenni a vízbe, botladozva a sziklanagyságú köveken, de szerencsére senki nem küldte ránk a rendőrséget és a "happeningen" mindenki nagyon jól érezte magát. Ők, akik a többméter mély Amurhoz voltak szokva, napközben panaszkodtak, hogy a víz túl sekély és meleg - hát a hőmérséklete nem sokat csökkent a nappalihoz képest, viszont mivel éjszaka igencsak közel kerültünk a komp útvonaláhaz, ahol köztudottan a legmélyebb a tó, a mélységgel is meg voltak elégedve.

Budapesten emlékezetes volt a gulyásparty nevű rendezvény, gondolom, ezt kizárólag külföldi csoportok részére találták ki (ma is van ilyen, amint látom, de ez már egészen más). A Hűvösvölgyben a Nagyvendéglő közelében volt az a hely, ahol nem teljesen zárt helyen, de valamilyen fedett, sátorszerű hatalmas építményben nagyon hosszú asztalokhoz ültettek le nagyon sok külföldi csoportot és cigányzene mellett zajlott a késő estébe nyúló evés-ivás, műsorvezetővel és amolyan igazi .gagyi műsorral. (Most, hogy próbáltam visszaemlékezni annak az egy hétnek a részleteire, eszembe jutott, hogy a műsorvezetőt mintha Gálfy Lászlónak hívták volna, ugyan a neve pontos írásában egyáltalán nem vagyok biztos. Azokban az években időnként a tévé hasonló jellegű műsoraiban is szerepelt, de jaj, mennyire elmúlik a világ dicsősége: sehol nem találtam a neten még említést sem róla.)
Szóval, azt az egy hetet becsülettel végigdolgoztam a habarovszki csoporttal, de bizony végig tudtam, hogy ez nem nekem való. Úgyhogy amikor aztán vasárnap az Aranybika melletti utcában felraktam őket a buszra és érzékeny búcsút vettünk egymástól, nem egy kő, de egész kőzápor zúdult le kicsiny szívemről. Hát így nem lettem én még másodállásban sem idegenvezető.


(A Hősök terén "spontán" arra járó fotósok vadászták a csoportokat, egyikük minket is el- és lekapott)