Néhány éve baráti körben az "elrendeltség", sorsszerűség témája körül forgott a vita. Egyesek hittek az eleve megírt "sors könyvében", miszerint igazi választásunk nincsen. Mások szerint a véletlenek irányítják életünket. Végül arra a következtetésre lyukadtunk ki, hogy "attól függ", mármint hogy melyik oldalról nézzük az eseményeket: az indulási vagy az érkezési oldalról.
Induláskor elvileg minden nyitott, legalább két lehetőség között választhatunk: igen vagy nem. Az érkezés viszont csak egyféleképpen történhet meg.
Voltak, akik fenntartották, hogy legalábbis tudat alatt, de nem véletlenek a választásaink. Ami engem illet, hiszek a véletlenekben, de abban sem vagyok biztos, hogy a véletlenek nem sorsszerűen kerülnek-e néha utunkba...
Ezek a képek 1973. augusztusában készültek.
Az év elején még az égvilágon semmi se jelezte, hogy az egész életem gyökeresen más irányt vesz majd. Gilbert csak február közepén érkezett Szentesre, sok kerülő után. Először is Torontóba kapott állást, amit az utolsó pillanatban megszüntettek. Helyette Magyarországot ajánlotta a Minisztérium, ott is a miskolci egyetemet. Gilbert már Budapesten várta, mikor indulhat Miskolcra, amikor megszűnt ez a lektori állás is, s jött helyette Szentes, a Horváth Mihály Gimnázium 12 órás kísérleti francia tagozatának "társalgási" fele...
Mint már elmeséltem, én pedig szeptembertől Grenoble-ba készültem 1 éves ösztöndíjjal. "Elkerültük volna" egymást... Ehelyett maradtam és 5 hónap múlva összeházasodtunk.
Ez a lépés nemcsak kettőnk életének szabott más irányt, hanem a körülöttünk élőkének is, sőt, nemzedékek egész láncolatának, akik e lépésnek köszönhetően jöttek és jönnek majd a világra...
Mi lett volna, ha a nyolcadik után a képzőművészetibe jelentkezem? Ha a gimnáziumban a latint választom a francia nyelv helyett? Ha az egyetem után nem a szentesi gimnáziumot választom első munkahelyül? Ha elutazok Grenoble-ba?... Az is lehet, hogy első munkahelyemen maradtam volna, egyedül mentem volna nyugdíjba és alkoholban próbáltam volna keserű számvetéseimet feloldani... Mint egynéhány ismerősöm... Az is lehet, hogy férjhezmentem volna és most ott éldegélnék anya mellett, teljesítve belémnevelt gyermeki kötelességemet, aminek innen - lelkifurdalások súlya alatt görnyedve - nem tudok eleget tenni... Amely súlyt éppen emiatt semmiképpen sem akarom gyerekeim vállára helyezni... Az egyedüllétet is meg lehet tanulni, sőt tartalmassá tenni. Legutóbbi "választásom" szerint...
9 megjegyzés:
A párválasztás az egyik legnagyobb titok. A „merítési kör” véges, a rátalálásban sok szerepe van a tudatalattinak, a helyes megérzéseknek, ösztönnek. Nem könnyű összegezni, hogy miért vonzó valakinek az illata (kutatók szerint ráérzünk arra, akitől legéletképesebb utódaink származhatnak), természetes adottságai, érdeklődési köre stb.
Rá szoktam csodálkozi ezekre.
Úgy gondolom, a rátalálás véletlenszerű, de nem véletlen. A választás egyébként felfogásomban azt jelenti, hogy a lehetséges változatokból rátalálni a jóra, a többit pedig ebből adódóan nem választani.
Ahogy kibontakozik itt több életút, szinte bizonyos, hogy vannak sorsszerű véletlenek és jól meggondolt választások mindenki életében. A "ha" végiggondolása mindkét esetben akár játék is lehet.
Szerintem csakis játék.
Amivel nem lehet játszani, arról nem írunk.
@Mick: számomra is titokzatos, az intuíciónak elég nagy szerepe volt benne, arra emlékszem, mert a "válogatási időszak" elég hosszú volt, 25 éves voltam...
Aztis éreztük többé-kevésbé, hogy végleges lesz, ha törik, ha szakad...
@akimoto: a "ha" lehet játék is, az igaz. De valami miatt nehezen adom rá a fejem...
@Ági: Csak játék lehet, az igaz. Gyerekkoromban szerettem volna néha időgépbe ülni és megváltoztatni az esmények láncolatát. Felnőttként szinte soha. Minek?...
..."játék"...? csak amennyiben "játék az élet"! (?)
@Aliz: hát lehet olyan komolyan venni valamit, ami olyan rosszul fog végződni mindenki számára?!...
Megjegyzés küldése