Fölszikrázik az ünnep

Nem emlékszem vissza szép karácsonyokra. Hétéves koromig édesapám nem volt itthon, azután nem sokkal, anyu nem élt már. Az ünnepet, ha szelíden is, így mindig inkább a hiány, az emlékezés hatotta át. Ajándékok, természetesen, voltak, apróságokra egészen élesen emlékszem gyerekkoromból, például egy lendkerekes kis trolibuszra, ahogy szalad körbe a szőnyegen, és le lehet hajtani, majd újra fölengedni az áramszedőjét. A régi díszek is megvannak a belső képeken, egy-két darab még a dobozban is. Az angyalt, azt nagyon sajnálom. Babaarcú, igazi hajas, kis angyal volt, csillámporos szárnyakkal, kibírt háborút, mindent, és végül nálam veszett el, mert egyik vízkeresztkor még nem akartam betenni a dobozba, hadd maradjon nálam! Aztán jött a nyár, azt még tudom, hogy bekerült a kisasztal fiókjába...

A karácsony - most már évtizedek óta - olyan nekem, mint a csillagszóró: egy-egy pillanatra fölszikrázik; aztán ellobban, és csak a csöndes gyertyaláng marad. Ilyen fölszikrázó pillanatok mindig a gyerekek, a tanítványaim. A közös készülődés öröme, a pásztorjáték próbái, az előadás izgalma (most meg már a szurkolás a kezem alól kikerülteknek, hogy sikerüljön nekik), szenteste délutánján a találkozás a régiekkel, mert ilyenkor mindenki előkerül, és az elmaradhatatlan "Föl, nagy örömre...!"

A karácsonyi, utolsó óra a mindenkori csoportjaimmal, ezek hol nagyon kedvesek, őrizhetők, hol kevésbé azok, de mindig annak az évnek a szentestét is majd bevilágító szikrái, mert készülni lehet rájuk. Készíteni az egyforma ajándékcsomagokat, vagy megírni éjjel a mézeskalácsot (aztán leharapják rögtön a nagy gonddal díszített madárka fejét, na, azóta nem sütök :) együtt lenni, ünnepelni, énekelni, kicsinek-nagynak sután kimutatott szeretetét érezni. ("Tessék nézni, ezt neked hoztam!")

Telis-tele a nagy fritőzös doboz betlehemekkel, különféle díszekkel, a létező valamennyi kézműves technika remekeivel. Papírból, drótból, filcből, nemezeléssel, gyöngyfűzéssel, hímezve, üvegfestéssel, égetett agyagból, viaszból, termésekből vagy csak egyszerűen megírva egy lap - kedvem szerint válogathatok közülük minden évben, és ezek csak szaporodnak :)

Aztán van egy titkos játékom is karácsony napjára-estére: várom a meglepetést. Azt, ami nem lapul már ott napok óta a dívány sarkában, vagy egy nem is gondolt telefon, sms, e-mail. Valamelyik mindig megérkezik.

Az emberek azon szoktak sopánkodni, hogy jaj, szegény, egyedül fogod meggyújtani a gyertyát. Pedig az nem olyan rossz, megszoktam már régen. Az szinte már csak lezárja az ünnepet. Onnantól a csöndes gyertyaláng...