Hugi-mese 1980-ból

Mosogatáskor összetalálkozott a kanál a villával.
- Hogy vagy? - kérdezte tőle.
- Szép tisztára mosogattak, most arra várok, hogy száraz legyek, és végre mehessek vissza a fiókba pihenni.
- Fáradt vagy te is?
- Fáradt bizony. Miért, te is?
- De mennyire! Ebédnél egy egész tányér levest kellett kimeregetnem.
- Engem meg húsba, krumpliba döfködtek.
- Pihenni se hagynak soká. Ha kelkáposzta főzelék vagy tejbegríz lesz vacsorára, megint engem vesznek elő.
- Ha meg mákos tészta, akkor engem.
- Bizony, szomorú a sorsunk. Mindig dolgoztatnak minket.
- Tudod mit? Szökjünk meg!
El is indultak. Az asztal felé mentek, mert arra ismerték az utat. De az asztalon most nem tányérok, poharak voltak, hanem papírok, színes ceruzák, meg egy picike piros víziló. Nagyon megijedtek tőle, és gyorsan el akartak menekülni. A csörömpölésre kinézett az egyik papírlap alól a kés.
- Mi járatban vagytok? - kérdezte.
- Csak sétálgatunk itt, de megijedtünk a vízilótól.
- Ó, ti buták, hát nem tudjátok, hogy ez nem víziló, hanem radír?
- Igazán? Milyen okos vagy te, kés! De mit keresel itt az asztalon, amikor mindenki a fiókban pihen?
- Ha én most a fiókban pihennék, Hugi nem tudna rajzolni ma délután. Én hegyezem ki a ceruzáit.
- Te akkor is dolgozol, amikor mi pihenünk?
- Ti tényleg nagyon ostobák vagytok. Én már korán reggel szeletelem a kenyeret, kenem a vajat a reggelihez. Később répát kaparok, petrezselymet aprítok, krumplit hámozok. Ti meg most tisztán, fényesen szunyókálhatnátok a fiókban, de idejöttetek és zavartok a munkámban. Hát most már gyorsan menjetek innen!
A kanál és a villa nagyon elszégyellték magukat, és igyekeztek olyan csöndesen a helyükre surranni, hogy egy evőeszköz se ébredjen fel a fiókban.

(Mesélte-eljátszotta az első osztályba készülő Hugi, lejegyezte Anyu, 1980. május 19-én.)