Kicsit bajban vagyok az évekkel, mert hat éves koromtól kezdve tanévekben mérem az időt. Tehát egyik évből is egy kicsi, másik évből is egy kicsi.
A 79/80-as tanév elején döntöttem el, mégsem leszek gyógypedagógus, bár addig arra a pályára készültem meglehetős komolyan. Mivel a biológia volt az egyik felvételi tárgy, három évig, mint a bolond tanultam. Aztán inamba szállt a bátorságom. Úristen, fogom én azt bírni? Nem a felvételitől, a főiskolától féltem, hanem attól, hogyan viselném lelkileg.
Az azonban percig sem volt kétséges, pedagógus leszek.
A kérdés, merre tanuljak tovább, ha nem is megosztotta a családot, de heves vitákat eredményezett. Nem a szüleimmel, a nagynénimmel csatáztam, mert ő úgy képzelte, Szegedre megyek egyetemre, én meg úgy, Budapestre tanképzőbe. A viták egyszer egy ajtócsapkodós, bőgős, fürdőszobába zárkózós jelenetbe torkolltak és azzal véget is értek. Csücsültem a fürdőszobában, amíg a nénikém el nem ment, és szerintem akkor tett le az én szegedi egyetemistaságomról végleg.
1980 rosszul kezdődött. Már a téli szünetben jöttek a hírek, hogy az egyik osztálytársunk nagyon beteg. Ez teljesen váratlanul ért minket, hiszen előtte semmi jelét nem láttuk betegségnek. Viharos gyorsasággal rosszabbodott az állapota. Néhány nap alatt végzett vele a leukémia. Ez volt az első találkozásom ezzel a betegséggel.
Közben nagykorú lettem. Tizennyolc éves.
Gőzerővel készültünk az érettségire. A legnagyobb mumus a matek volt, legkönnyebb a francia. Ez utóbbi ötös lett, és a matekot is abszolváltam, hála a tornatanár úrnak, aki lehetővé tette ezt. A barátosném egyből szóbelire ment matekból, vissza is tapsolták, míg mi, írásbelizők mind átmentünk.
A középiskolát tehát sikeresen befejeztem. Jelentkeztem a tanképzőbe, a felvételi sikerült és speckolt kellett választani. Ne kérdezzétek, milyen agylöketből kifolyólag akartam oroszos lenni, de úgy gondoltam, menni fog. Az orosz felvételire Havronyinából kívántam felkészülni, és hol is lehetne ezt máshol megtenni, mint a szegedi strandon. Elutaztam tehát a nagynénimhez, és a szomszédasszonnyal mindennap kijártunk a strandra.
Az orosz teszt nem sikerült.
Testnevelés, ének alapból kizárva, testi adottságokból kifolyólag,maradt tehát a rajz vagy technika speckol. Rajzra még vissza kellett volna menni valami délutáni rajzolásra, technikához nem kellett semmi külön extra. Ezért lettem technikás, lustaságból, nem a műszaki dolgok iránti rajongásom miatt. Akkor még az informatika sehol sem volt.
A 80/81 tanévet mint főiskolás kezdtem el. Furcsa volt, egészen más, mint addig. Nagyobb volt a szabadság, sehogy sem értettem, hogyan merik megcsinálni egyesek, hogy nem járnak be előadásra. A szomszédos presszó mindig tele volt, odajárt a főigazgatótól kezdve az utolsó takarító néniig mindenki.
Éles István humorista nekem mindig Éles Pisti marad, függetlenített KISZ titkára volt a főiskolának, és ha meghallom a Shrekből a szamarat, eszembe jut Kerekes Józsi, aki a főiskola folyosóján szórakoztatta az évfolyamtársakat.
Jövő héten harmincéves érettségi találkozóra megyek…
A 79/80-as tanév elején döntöttem el, mégsem leszek gyógypedagógus, bár addig arra a pályára készültem meglehetős komolyan. Mivel a biológia volt az egyik felvételi tárgy, három évig, mint a bolond tanultam. Aztán inamba szállt a bátorságom. Úristen, fogom én azt bírni? Nem a felvételitől, a főiskolától féltem, hanem attól, hogyan viselném lelkileg.
Az azonban percig sem volt kétséges, pedagógus leszek.
A kérdés, merre tanuljak tovább, ha nem is megosztotta a családot, de heves vitákat eredményezett. Nem a szüleimmel, a nagynénimmel csatáztam, mert ő úgy képzelte, Szegedre megyek egyetemre, én meg úgy, Budapestre tanképzőbe. A viták egyszer egy ajtócsapkodós, bőgős, fürdőszobába zárkózós jelenetbe torkolltak és azzal véget is értek. Csücsültem a fürdőszobában, amíg a nénikém el nem ment, és szerintem akkor tett le az én szegedi egyetemistaságomról végleg.
1980 rosszul kezdődött. Már a téli szünetben jöttek a hírek, hogy az egyik osztálytársunk nagyon beteg. Ez teljesen váratlanul ért minket, hiszen előtte semmi jelét nem láttuk betegségnek. Viharos gyorsasággal rosszabbodott az állapota. Néhány nap alatt végzett vele a leukémia. Ez volt az első találkozásom ezzel a betegséggel.
Közben nagykorú lettem. Tizennyolc éves.
Gőzerővel készültünk az érettségire. A legnagyobb mumus a matek volt, legkönnyebb a francia. Ez utóbbi ötös lett, és a matekot is abszolváltam, hála a tornatanár úrnak, aki lehetővé tette ezt. A barátosném egyből szóbelire ment matekból, vissza is tapsolták, míg mi, írásbelizők mind átmentünk.
A középiskolát tehát sikeresen befejeztem. Jelentkeztem a tanképzőbe, a felvételi sikerült és speckolt kellett választani. Ne kérdezzétek, milyen agylöketből kifolyólag akartam oroszos lenni, de úgy gondoltam, menni fog. Az orosz felvételire Havronyinából kívántam felkészülni, és hol is lehetne ezt máshol megtenni, mint a szegedi strandon. Elutaztam tehát a nagynénimhez, és a szomszédasszonnyal mindennap kijártunk a strandra.
Az orosz teszt nem sikerült.
Testnevelés, ének alapból kizárva, testi adottságokból kifolyólag,maradt tehát a rajz vagy technika speckol. Rajzra még vissza kellett volna menni valami délutáni rajzolásra, technikához nem kellett semmi külön extra. Ezért lettem technikás, lustaságból, nem a műszaki dolgok iránti rajongásom miatt. Akkor még az informatika sehol sem volt.
A 80/81 tanévet mint főiskolás kezdtem el. Furcsa volt, egészen más, mint addig. Nagyobb volt a szabadság, sehogy sem értettem, hogyan merik megcsinálni egyesek, hogy nem járnak be előadásra. A szomszédos presszó mindig tele volt, odajárt a főigazgatótól kezdve az utolsó takarító néniig mindenki.
Éles István humorista nekem mindig Éles Pisti marad, függetlenített KISZ titkára volt a főiskolának, és ha meghallom a Shrekből a szamarat, eszembe jut Kerekes Józsi, aki a főiskola folyosóján szórakoztatta az évfolyamtársakat.
Jövő héten harmincéves érettségi találkozóra megyek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése