Előző ősszel utalták ki a lakásunkat, nagy balhék után… aki még emlékszik rá… a kerületi tanácsnál lehetett lakásigénylést beadni… és éveket vártunk rá… mi „csak” hat évet…
egy lepusztult, hatalmas bérlakást utaltak ki, a nyócker sűrűjében, amit sajátkezüleg újítottunk fel (előzőleg négyes társbérlet volt… ha mond ez még valakinek valamit), hogy karácsonyra be tudjunk költözni… külön élmény volt a felújítás is…
előtte egy sötét 24 m2 lakásban laktunk (udvari közös wc-vel)… akkor már három gyerekkel a „nyakamon”…
ez meg 124 m2 lakás volt… a bútoraink elvesztek benne… a középső szobában elfért volna az egész előző lakás…
mivel hamarosan kiderült, hogy a rezsijét nem igazán tudjuk kigazdálkodni, a feleségem is munkába állt… igaz, ehhez kellett némi cocialista kapcsolat… hiszen akkoriban sem volt egyszerű háromgyerekes anyaként elhelyezkedni… az óvodát és a bölcsödét sem volt könnyű elintézni… de azért sikerült…
és akkoriban még volt „jegyestej”, amit igényelni kellett szintén…
sőt el lehetett adni az anyatejet is… az asszonynak volt bőven… viszont a TV-n összesen két csatorna adását lehetett fogni… lehet, hogy azért van ennyi gyerekem?...
nyár végén én is munkahelyet változtattam… a több fizetés reményében… amire rá is faragtam… ez volt az első olyan munkahely, ahol nem kaptam meg a kialkudott bért (azóta is tartoznak)… ráadásul pont karácsony előtt…
de mégis boldogok voltunk… sőt… még nyaralni is voltunk Balatonszemesen…
na az volt az igazi élmény…
mivel az anyagiak elég szűkösek voltak, egy (áttételesen) ismerős házát „béreltük” ki… a bérleti díj az volt, hogy az ő három unokájukat is pesztrálni kellett két hétig…
reggel felültem egy rozzant bringára, eltekertem a boltba… három szatyor cucc bevásárol… reggeliztetés, ebéd, vacsora… aztán fürdetés, altatás…
amikor lementünk a strandra úgy járt a szemem, mint a flippergolyó… melyik kölyök éppen hol van… úgy álltam a „nagy fürdőkád” partján, hogy folyamatosan azt sasoltam, meg van-e mindegyik…
na, hogy legyen csúcs is a dologban, még kutya is volt a házban… a mai napig emlékszem a nevére… Breda… valahol még megvan néma szuper8-as filmen… ahogy az akkor nagyon kicsi fiam kergeti (most már magasabb mint én 28 évesen)… és az egy mérettel nagyobb lányom menekül előle sikítozva (aki viszont alacsonyabb nálam)…
de itt… Szemesen… volt életem egyik olyan élménye, amikor majdnem negyven ember kergetett meg…
késő este… ettek a srácok… le is nyugodtak már valamennyire a napi pörgés után… kimentünk sétálni a mólóra (csapatostól… mert jó lenne, ha hamar elaludnának végre, hogy kettesben is tudjunk lenni kicsit)…
gyönyörű este, csillagos ég… rengetegen sétáltak a mólón… horgászok áztatták a madzagot a vízben a másnapi ebéd reményében…
szóval sétálunk… sétálunk… egyszer csak beindult bennem a kisördög…
- ufó! - kiáltottam…
- ufó! - mégegyszer… és kinyújtott karral a víz felé mutattam…
- ufó!! - és már mindenki arra nézett…
- ufomefter! – kiáltottam pöszén… aztán a többiekhez
- futás!...
érdekes látvány lehetett, ahogy nyolcan rohanunk mint az őrültek… mögöttünk pár méterrel néhány morc ember rohan az öklét rázva…
aztán persze kacagásba fulladt a történet…
1 megjegyzés:
Nagyon jót nevettem! Köszi. :)))
Megjegyzés küldése