Addig a tél csak nevében volt tél, jó idő volt, előző év karácsonyán szenteste napján mintha 18 fok lett volna, mert arra emlékszem, hogy ballonkabátban mentünk karácsonyi vacsorára az anyósomhoz.
Azon a télen kegyes volt az időjárás, éreztük a globális felmelegedést, kellemes jó idő volt, alig fagyott, hó nem is volt .
Aztán egyszer csak nagyon nagy hó lett.
Akkora, hogy Szegedet betemette.
Mint minden akkori fiatalnak nekem is első autóm egy Trabant volt. A férjem már eladta az ő Zsiguliját, és a Trabanttal jártunk. Már nem dolgoztam, mert ahogy kiderült, hogy gyereket várok, azonnal felhagytam a napi 150 km autózással, bocsánat Trabantozással, mert reggel 75 kilométert oda, délután meg vissza, nem lehetett bevállalni várandósan.
Egy hajnalban arra ébredtünk, tombol a szél, hogy nincs áram és közben zuhog a hó. Pedig már - ha jól emlékszem talán február volt.
Az elemes kisrádió gombját tekergetve aztán kiderült, hogy Szegedet körbezárta a hó, minden út járhatatlan, hófúvás mindfelé, méteres hótorlaszok az utakon.
De a férjemnek eszébe jutott, hogy a munkahelyén, a szállodában az éjszakás portás biztosan nem tudja bekapcsolni a tartalék áramforrást, mert azt sem tudja, hogy ilyen van, vagy nincs. Így aztán hajnalok hajnalán a pizsamájára sínadrágot húzott, felvette a báránybéléses kabátját, sísapkát-kesztyűt öltött, kihányta a Trabantot a hó alól és elindult az Északi Városrészből a Kölcsey utcába.
Hazatérve elmesélte, hogy a Széchenyi téren és a Kárász utcán autózott végig, ott ahol egyébként ki van tiltva a forgalom, mert a sétálóké az egész.
Hát most nem sétált senki, sőt rendőr sem járt arra.
Én meg otthon rettegtem. Én ugyan melegben, jó helyen, a több napi élelemmel ellátott lakásunkban voltam, de mégis félelmetes volt. Olyan őrjöngő szelet sose hallottam azelőtt.
Nézzétek csak: ezt írta erről az évről a Délmagyarország.
A kép Somogyi Károlyné képe a Délmagyarországból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése