1984-4.

Hát most jut eszembe! Nekem ebben az évben volt az esküvőm is.

Amikor először levitt magával az úszóházra, az ismerősei kíváncsian méregettek, kóstolgattak, hogy ki vagyok, és hogy kerültem oda. Néhány alkalom után, amikor már látták, hogy lehet velem beszélni, benne vagyok a bulikban meg a beszélgetésekben is, Oti, a szabadszájú, azt találta nekem mondani, hogy 'tudod, az Andriska nem az a nősülős fajta'. Hát egy ilyen kijelentésre mit lehet mondani? Az ember sejtelmesen elmosolyodik, kicsit megrántja a vállát és csak annyit mond: Hát, majd meglátjuk! ( én nem emlékeztem erre a párbeszédre, de Oti állítja, hogy így történt)

Már együtt éltünk pár éve, már gyűrűs menyasszony voltam, de esküvő kitűzése még nem járt a fejünkben, csak annyi,hogy hát majd... De amikor gyereket vártunk, akkor mégis úgy döntöttünk, hogy akkor most gyorsan össze kéne házasodni.
Annak idején nem volt még annyira elfogadott, hogy valaki egyedülállóként és ne férjes asszonyként szülje meg a gyerekét.
Nem akartunk világraszóló esküvőt, de nem lehetett megúszni, hogy az ismerőseink ne tudják meg. Legelőször ott buktunk le, amikor egy hónappal az esküvő előtti bejelentkezéshez a nálam lévő személyi igazolványát visszaadtam a vőlegénynek, és ez persze este a Vakegérben volt, mert a mikor benyúltam a táskámba kezembe akadt, és gondolkodás nélkül a kezébe nyomtam.
Persze azonnal tudta mindenki, aki látta, hogy ez mit is jelentett.

Így aztán a tanácsházára meghívtuk az ismerőseinket, a kollégákat és szépen tele is lett velük a nagyterem.
Akkor divatos volt, hogy az ifjú pár, a tanúk meg anyakönyvvezető pezsgővel koccint az esküvő után. Én meg úgy gondoltam, hogy ha már koccintás van, akkor én szivesebben iszom a barátaimmal, így aztán Kálmán barátunk a Tiszából kitelepült, hozott egy ruháskosár pezsgős poharat, néhány pincért, meg vagy két láda pezsgőt, és mire a koccintásra került a sor, tálcákon végigkínálták a közönséget, hogy együtt emelhessük poharunkat.

Aztán úszóházi és egyéb ismerősöket egy kártyával értesítettük, hogy szíves tudomásukra hozzuk, hogy összeházasodtunk.

Több gratuláló levelet kaptunk, de egyetlen, igen emlékezetes levelet őrzünk, melyet az egy generációval előttünk járó barátunktól- a fentebb említett Oti apósától- kaptunk, és így szólt:
Tudtam! Tudtam, én mindig tudtam! Legyetek nagyon boldogok!

Aztán ez úgy is volt. Egy darabig...
...a válásom majd egy másik évszámhoz kapcsolódik, de addig még sok -sok év telik el.


(csak nekem volt ilyen sűrű történésekkel teli évem ez az 1984?)