1984-3.

A nyarakat mindig az úszóházon töltöttük. Panelban laktunk, ahol nyáron pokoli meleg volt, így aztán reggel lementünk az úszóházra, késő éjjel meg hazamentünk. Ebben az évben is így volt, azzal a különös ajándékkal, hogy én táppénzen voltam, pedig csak gyereket vártam, de a vidéki munkahelyem miatt a körzeti orvos úgy döntött, hogy van nekem rizikó tényezőm anélkül is, hogy napi Trabantozásra adnám a fejemet.

Tehát szabad voltam mint a madár. Egy szép, nagy, egyre terebélyesedő madár...

Szóval úszóház. Ez egy olyan hajó, ami pontonokon áll, és amelyiknek a közepe lyukas, ott a kosár, amiben az úri közönség fürdőzhet. A kosár már nem valós fonott kosár, mint volt valamikor, hanem deszkákból készített medence, aminek a deszka közein átfolyik a Tisza. Ezt a medencét esetenként kiemelik, hogy a folyó hordaléka ne halmozódjon fel előtte. Aztán persze megszüntették ezt a fürdési lehetőséget, szétszedték a kosarat, és ledeszkázták a helyét.

Az úszóházon mindenkinek kabinja van. Nem kell fürdőruhával, papuccsal törölközővel felszerelkezve lemenni, mert mindent szépen otthagyunk a saját kabinunkban. Jó dolog volt ez, mert akinek volt egy szabad órája ebédidőben, az csak leballagott az úszóházra, felvette a fürdőruháját, úszott egyet a folyóban, letusolt, ivott valamit és szépen visszament dolgozni.

Az úszóházon mindig volt valaki, akivel beszélgetni lehetett, ott sose volt egyedül az ember. Mindenki ismert mindenkit, jó barátságban voltunk.
Olyan összetartó társulat voltunk, hogy hétvégenként közös főzéseket rendeztünk, hogy ne otthon kelljen a melegben főzőcskézni, összeadtuk az árát, aki éppen ráért bevásárolt, és közösen megfőztük. Aztán persze a közös főzés, evés-ivás esti bulizásba csapott át.
Közösen jártunk kirándulni, béreltünk egy hajót, és felmentünk a Tiszán Mindszentig, ahol bográcsoztunk egy jót.
Aztán közösen jártunk augusztusban táborozni Ányásra. Kint sátraztunk hetekig a Tisza parton,
voltak motorcsónakjaink, kis ladikok Thümmer motorral, a fiúk horgásztak, főztünk, fürödtünk a Tiszában, ha nagyon meleg volt, akkor a csónak farára kitettük a tálkát, amiben a halászlé volt, és beleheveredtünk a vízbe, és úgy ebédeltünk.
Amikor hazajöttünk, akkor nemcsak a naptól, hanem a kosztól is feketék voltunk, hiszen csak a Tiszában fürödtünk.

Szóval úszóház volt a nyári élet színtere. Ott voltunk naphosszat oda jártak a színészek az operaénekesek, balettosok, a múzeum igazgató, az MSZMP admininsztratív osztályának vezetője, a főiskola tanára, a gimnázium igazgató, a fogorvos, az ügyvéd, a kisiparos, az orvos, a klinikai professzor, a nyugdíjas elmegyógyász, az IBUSZ vezetője, dolgozója, a Hungária szálloda igazgatója, a Royal főportása, a hazalátogató fővárosi színésznő, az éppen akkor pécsi szinésznő, aki rendszeresen egy papagájkalitkával érkezett az úszóházra, az elszármazott humorista, akinek az egész családja az úszóházon volt törzsvendég, a kajakos, a kártyás, a dominós, a kismama, a nagymama, a családok három generációja, mert a gyerek, amikor már neki is gyereke lett, szépen visszaszokott az úszóházra mert a gyerekeknek csak ott volt az igazi jó helye. Mert minden gyereknek le kellett esni a tetőre vezető meredek lépcsőről legalább egyszer...

Úszóház a Tiszán.Ez is Somogyi Károlyné fényképe a Délmagyarországból.

Amikor aztán eltelt a nyár, és az úszóházat is a téli kikötőbe vontatták, akkor nagyon hiányzott nekünk a napi úszóházra járás.
Mindig örültünk, ha a városban egy egy úszóházi ismerőssel találkoztunk, ilyenkor mindig számbavettük, hogy mennyi idő van még hátra tavaszig, amikor megint itt lesz az úszóház.

Egy ilyen téli találkozás alkalmával, amikor talpig irhabundában vásárolunk egy vevővel teli soother's fotósboltban, Feri, a régen látott úszóházi ismerős ovációval fogad, és nagy hangon mondja, hogy jajj Klárika, hát így felöltözve meg se ismerem! A levegő egy pillanatra bentrekedt, kínos csend lett a boltban, és kíváncsi szemek fürkésztek bennünket azonnal.
Hát Ferikém, ha tudom hogy találkozunk isten bizony fürdőruhát vettem volna fel a bunda alá!