Passzív és aktív megfelelés

 

A megfelelés passzív valami abban az értelemben, hogy a külső körülményekhez, társadalmi elvárásokhoz, etikához stb. alkalmazkodó magatartás. Igazán a kompromisszum kategóriája ez, vagy csaknem azonos vele.
Aktív értelemben pedig azt jelenti, hogy képes vagyok valaminek a végrehajtására, megértésére, befogadására, kidolgozására.
Nézzük az elsőt. Ha hiányozna a kompromisszumra való hajlandóság az emberiségből, már régen vége lenne a történelem. A káosz maximális méreteket öltve az együttélés alapjait rendítette volna meg.
Szükség van tehát a konvergens gondolkozásra és cselekvésre. Amiben megállapodott a nép, annak a szellemében is cselekedjen (demokrácia). Vagy pl. a közlekedésben: KRESZ nélkül bajos lenne eljutni bárhová.
A magam részéről tehát próbálok alkalmazkodni a közmegállapodásokhoz. Ez sem egyszerű, mert kb. 30 000 különféle jogszabály van érvényben. Igaz, hogy ennek csak a töredéke érint közvetlenül.
Ami pedig az aktív megfelelést illeti: önérzettel állok a kihívások elé. Próbálom feltuningolni önérzetemet akár a korábban nem próbált kihívásokhoz.
Egy példát említek.
Volt egy alkalmi egy felkérésem jubileumi album megszerkesztésére (1000-2000. jubileumi év), és benne a szócikkek  kifejtésére. Rövid ideig gondolkoztam rajta: elfogadjam-e a felkérést. Úgy döntöttem, hogy igen.  Egy ilyen kiadvány csak önmagához mérhető. Ha volt is 1000 éve hasonló, ki emlékszik még rá, ha lesz 1000 év múlva, kit érdekel a mostani?
Belevágtam. Elkészült. Bár volt, aki óva intett tőle mondván, túl nagy falat, amelynek rövid időn belül kell elkészülnie. Nem hallgattam a szirénhangokra, mert alkalmasnak véltem magam a feladatra.
Mi tagadás, elismerő véleményeket söpörtem be a kiadvány megjelenése után.
Egy szó, mint száz, szükség van a józan kompromisszumkészségre, és szükség van arra is, hogy az ember önérzettel állapítsa meg egy-egy projekt előtt:
Képes vagyok rá.
Megfelelő a felkészültségem.
Belevágok.