Közös blogunk témája a lemondás.
Elsőre a valaha bedobott szójátékomat húzom elő.
Hogy Gyurcsány Ferenc lemond-e, megírja a Le Monde.
Jut eszembe: a lemondás ellentéte a felmondás. Ez szokott sűrűbben előfordulni.
Aktív koromban többféle módon szűnhetett meg az ember munkaviszonya egy cégnél. áthelyezéssel, felmondással, azonnali elbocsátással, fegyelmivel,
nyugdíjazással.
A sajtó ma közönségesebben fogalmaz. A valamirevaló dolgozókat nemes
egyszerűséggel kirúgják, jobb esetben lapátra teszik.
De visszatérve a lemondáshoz, sorolhatnám, miről-kiről mondtam le hosszas
életemben.
Lemondtam azokról a lapelőfizetésekről, amelyekre ráuntam.
Lemondtam a Magyar Vadászt,
lemondtam az Élet és Tudományt,
lemondtam az Élet és Irodalmat,
lemondtam a FülesBagolyt,
lemondtam a National Geographic magyar változatát.
Lemondtam a bagózásról, majd újra lemondtam, mert elsőre nem sikerült.
Lemondtam harmadszor, majd negyedszer is, mígnem ráuntam a lemondásokról is, és
végképpen leszoktam a cigarettázásról.
Lemondtam a gitározásról, amikor a felhangok bezavartak hallásomba, ugyanezért lemondtam az éneklésről is.
Lemondtam a jobb falatokról, de nem eléggé. Korpulens maradtam. (Lemondtam a
szénhidrátokról, máskor a húsfélékről, megint máskor a tej fogyasztásáról, hogy lefogyjak.) Mostanra lemondtam a fogyókúrázásról.
Miután párt választottam, lemondtam a többi szép lánnyal való házasságról.
Sok mindenről lemondtam már.
Amiről mindmáig nem sikerült lemondani, az
az írás,
a fotózás,
a találkozásokra való türelmes várakozás.
2024. szeptember 25., szerda
Le Monde/Lemond-e?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
7 megjegyzés:
Ezek szerint lemondások nélküli gyermekkorod volt, kedves Mick.
Megejegyzéseden meglepődtam. Tényleg? Nem mondtam le semmiről gyerekkoromban? De bizonyára. Sokmindenről. Csak hogy akkor és később sem tűnt annak. Hetünket neveltek szüleim. A lemondás a legtermészetesebb napi gesztus lehetett, de nem vettük olybá. Egyet azért megemlítek. Bátyám és énköztem folyt a csata egy pléh játékautó tulajdonjogát illetően. Azt fogalmaztam meg, hogy „az autó közös, de legfőképpen az enyém” (t.i., ha azt kérdezik, hogy kié).
Látod, Mick, ezt például leírhattad volna. És természetesen egyáltalán nem gondoltam, hogy lemondások nélküli gyermekkorod volt, csak a bejegyzésedből NEKEM hiányzott a gyermekkorod, ezt próbáltam finoman megfogalmazni.
Talán azért esett ki, merrt már olyan régen volt, hogy gyerek voltam.
😊
Frappáns mick-féle összefoglaló. 😊
A "lemondtam a bagózásról" mondataidat magam is elismételhetném. Hozzátéve, hogy amikor végleg abbahagytam, arról később derült ki, hogy az utolsó előtti volt. (az a mentségem, hogy anyukám betegsége alatt a"cigiszünetben", a téli éjszakában, a garázs mellett sírva gyújtottam rá és gyűjtöttem erőt a friss hideg levegőn...de ez egy másik mese)
A találkozásokra várakozás nagyon tetszik! Nem jutott volna így eszembe, de tényleg, az efféle várakozás mindig örömteli számomra is. 🤗
rhumel
Kedves „rhumel”. Örülök, mint mindig, pozitív kicsengésű reflexióidnak. Szó se róla, törekszem a tárgyilagosságra. De hát ez így van jól. Soraidat még egyszer köszönöm.
Megjegyzés küldése