Úgy tűnik, az emlékek többféle árnyalatával szembesülünk, ha a büszkeség, de legalábbis az elégedettség szavakkal találkozunk. Szinte mindenki ellentmondó érzések között lavírozik. Néha átfedik egymást a "dícséretekről" szóló fejezetünkben fejtegetett nehézségekkel.
2019 táján hónapokig rossz periódusban vergődtem : a szokásosnál is erősebb izületi fájdalmak gyötörtek, alig bírtam a lépcsőkön fel-le mászni közlekedni, s a fájdalom éjjel se hagyott aludni. Kikezdte az addig tűrhetően kiegyensúlyozott hangulatomat is, vergődtem a gödör mélyén. Onkológusom addig unszolt, míg elfogadtam, hogy a betegei számára direkt az osztályán működő pszichológushoz forduljak, szinte csak azért, hadd örüljön neki... Fél évig tartott, hetenként, kéthetenként 1 órás beszélgetéssel (azaz főleg én beszéltem).
Egyszer a jól ismert feladatot kaptam tőle : egy papírlapra gyűjtsem össze legalább 10-15 pontban, mire vagyok büszke, úgy a hetvenedik évem táján, mikor már érdemes kisebb mérleget készíteni. Nyilván hamar felismerte, hol van az eb elhantolva.
Forgattam a fejemben a kérdést jó ideig, de a két hét is kevés volt, hogy elegendő számú pontot gyűjtsek össze. (Nem is tudom, megőriztem-e valahol a papírt, legalább most látnám, mit is tudtam végül összekaparni a fiók mélyén...)
Ági írta, hogy ami a természet ajándéka vagy öröklött adottság, arra nincs mit büszkélkedni, nem a mi érdemünk. Ha szépséget, énekes tehetséget kaptam volna a bölcsőm fölé hajló tündérektől, úgy érzem pedig, hogy némi büszkeség töltene el! Rajzoló készségem - amit némelyek tehetségnek ítéltek meg, sőt egyesek isteni adottságnak, melyet bűn elfecsérelni (egyéni látásmód kérdése) - valószínűleg apámtól ered, bár neki nem volt módjában kifejleszteni, sőt, talán nem is volt tudatában, mint afféle lényegtelen dolognak.
Mi is az adottság, mi nem? Büszke lehetek-e kiapadhatatlan tanulni vágyásomra, melynek köszönhetően úgy érzem, hogy még annyi felfedezés vár rám, s még nem értem az út végére? Határtalan érdeklődésemre az emberek iránt, mely szintén rengeteg felfedezés forrása? Jó nyelvérzékemre, mely ennek egyik eszközeként lehetővé tette, hogy hamar otthon érezzem magam szinte mindenütt? Hogy szinte azonnal kapcsolatot teremtsek bárkivel?
Mely tulajdonságaimat tekintem pozitívnak? Hűséges természet vagyok. Emberekhez, de még tárgyakhoz is... (ez utóbbi pozitív voltában nem vagyok mindig biztos!) Családom iránt megingathatatlan odaadás fűt. A mindennapokban bizonyos kötelességtudás képes mozgósítani, még ha néha nehezemre esik is.
Mindezek után mire is legyek büszke, amit magamnak köszönhetnék? Talán elsősorban arra, hogy még élek. És ezt a foggal-körömmel ragaszkodást az élethez születésemtől számítom. Az utat leginkább hullámvasúthoz hasonlítanám. Egyszer se pottyantam ki a kocsiból, pedig igencsak megrázott néha a pálya. Sőt, részleteiről beszélni is csak kivételes esetben - egy kezemen megszámolhatom, hányszor - tettem meg. Elsősorban azért, hogy ura maradhassak a sorsomnak, még akkor is, ha ez csupán látszat, mely mögött néha nagyon magasra csapnak a hullámok. Ennek a self control-nak köszöhetően - amit néha szememre is vetettek - többnyire megőrizhetem a kiegyensúlyozottság kellemes látszatát, melyet mindenkinek könnyebb elviselni. Többek között magamnak is. Olyasmi, mint egy vastüdő. Lélegzeni segít.
13 megjegyzés:
Ha jól értem, a pszichológus ezzel a módszerrel felismerte a probléma gyökerét. Ezek szerint hasznos lehet magunkba nézve összegyűjteni büszkeségeinket?
Igen, Ági, azt hiszem, mindnyájunknak szüksége lenne egy kicsit nagyobb önbecsülésre (azt is hiszem, hogy belénk nevelt nagy szerénység némileg átejtett bennünket a ló másik oldalára...)
Nahát akkor éppen ideje, hogy büszkeség-mérleget készítsek. Bàr nem biztos, hogy menni fog. 😊
Az első lépés a leghehezebb!...
Kedves Rózsa!
Vastüdődhöz gratulálok!Nem viccnek szántam, úgy nagyjából sejtem, mennyi és mi minden lehet mögötte.
Klári, a "vastüdőt", bevallom, a valóságban szerencsére csak szimbolikusan bitorlom, bár szimbólumként néha úgy érzem, elég pontos...
Kedves Rózsa! A francia blogod iménti olvasása újra kíváncsivá tett, hogy még egyszer (sokadjára is) elolvassam a büszkeségről írt gondolataidat. Megint megérintett, mint első olvasásra is. Egy-egy gondolatod önmagadról segít nekem is a saját nehézségeimen úrrá lenni.
A hagyma rétegei jutottak eszembe a bejegyzésed olvasása közben. Minden bekezdéssel egy újabb - számomra - érdekes dologról írtál, megállásra késztettél, hogy időt adva magamnak nyugodtan átgondoljam, mit is olvastam.
Nem lesz könnyű utánad megírni a saját bejegyzésem, bár senki után nem könnyű.
Ez a téma meg amúgy is olyan, amibe majdnem beletörik a bicskám.
Évát követve újraolvastalak én is, Rózsa. Mert a bejegyzésedben említett 10-15 büszkeség-pont uralta a gondolataimat, elnyomva a többi fontos és elmélyedésre késztető sort. (Hát 5-öt se tudnék összehozni- magabból/magamról!)
Ideje nekiállnom ennek a nem épp könnyű témának, kell hozzá befelé figyelés, meg jó nagy adag önismeret. :)
rhumel
Írjatok, ne csak igérgessétek, szalad az idő, lányok! :)))
Kelemen Éva: Kedves Éva, nagyon köszönöm az elismerő szavaidat, tőled, aki olyan jól tudja a sajátjait megválasztani! Vannak mélyen érintő témák, amelyekről talán nem is sejtettük, hogy olyan érzékenyen fognak bennünket érinteni!... Bevallom, hogy kedvelem őket, mert általuk elindulhatok szinte saját felfedzésem mélységeibe is...
Kedves "névtelen" E., szeretem Ági témáit, mindig talál az ember szemezgetés közben mélyre ásó gondolatokat az önismeret izgalmas (de néha ingoványos) talaján... Ha nem is mondhatunk ki mindent (!), legalább magunknak kifejezhetjük, s néha még szerethetjük is azt a sokszor szigorú szemmel méricskélt, de végül is szeretetre, némi gyengédégre is méltó valakit, akivel egy bőrbe zárva fogjuk életünket leélni...
Ági, már belefogtam, fejben kész is, de ha kaphatnék vasárnap estig (max hétfő reggelig) haladékot, hálásan köszönném a türelmet. (Szeretnék írni, de erősen gátolva vagyok nyomós okom van tényleg, még egy kis ideig)
rhumel
Rhumel, persze, jövő hét végén zárom a témát, addig még legyen idő olvasgatni is az utolsókat.
Megjegyzés küldése