2024. április 30., kedd

A tévé - ami nemcsak a doboz

 Ahogy olvasom a kortársak bejegyzéseit, igen, minden ugyanúgy volt...

Benczúr televíziónk lett, szép, nagy fadoboz, szerettem. Ki is tartott addig, amíg színesre nem váltottuk.
És pontosan emlékszem én is a Belfegortól való rettegésre. Egy szobánk volt, ott volt a tévé, és ott aludtam én is. Falnak fordulva, háttal a tévének, egyébként általában remekül, de a film egész hangulatától is borzasztóan féltem, talán néha oda is pillantottam. "Aludj, fiam!" - hangzott a megnyugtatónak szánt szó. Tetszettek volna inkább nem nézni!

Különben nem voltunk szüntelen tévézők, néztük, amit akkoriban érdemes volt, de józan mértékkel. Nálunk a házban volt egy érdekes szokás: közösen néztük a tévét! Az például fix program volt, hogy a bécsi újévi koncertet Mari néniék nagy lakásában nézi együtt  a fele ház, utána koccintva a boldog újévre. De, mi, gyerekek, ugyanott néztük csapatban az Ivanhoe-t (a fiatal Roger Moore-ral), emlékszem a sorozat kezdő jelenetére, ahogy egy kisfiú elkiáltja: Ááájvenhóóó! 

A régi időkben volt egy számomra érthetetlen dolog is. Amikor a nagynénéméknél jártunk látogatóban, azt láttam, hogy a tévé képernyője elé egy sárga celofán van ragasztva. Szerintem roppant zavaró volt, de ők talán ettől biztonságosabbnak érezték.

A házbeli közös nézés későbbre is megmaradt, bár már jóval kisebb létszámmal. Talán még nem volt színes tévénk, ezért a szomszédban, Gizi néniéknél ültünk minden kedden este, és áhítattal lestük, ahogy – Hacsaturján zenéjére –beúszik a gyönyörűséges, nagy vitorláshajó az Onedin-ben.

Aztán, ahogy telt az idő, már csak magunkban néztük vagy nem néztük. Voltak "kötelező" programok: Delta, műkorcsolya közvetítések, Orion űrhajó, Tenkes kapitánya, Forsyte Saga, Klinika - csak úgy összevissza ugrálva az időben. Édesapám, ahogy idősödött, egyre tévézőbb lett, én egyre kevésbé.

És, ami az igazán érdekes, amitől a doboz számomra élettel telt meg: az a valódi, személyes kapcsolat "A" televízióval. Édesanyám 1942-től 1956-ig a Rádió Zenei Osztályán dolgozott. Nagyos szeretett ott lenni. Amikor kitették az állásából, a Közért vállalt központjában tudott elhelyezkedni. Hát, nem ugyanaz volt... Volt kollegái a 60-as évek közepén-végén tudták visszahívni, de akkor már a Televízióhoz, a Szabadság térre. Sokszor jártam bent én is, vetítéseken és csak úgy is. Például benti vetítésen láttam a Belle és Sebastian-t is (egy kisfiú és egy nagy fehér kutya), mert akkor még nem döntötték el, hogy megvegyék-e. És élőben láthattam sok akkori ismert nevet is, normális, dolgozó emberek voltak.

Ami viszont az extra jutalom volt számomra: az MRT működtetett egy nyári napközis tábort a Vadaskertben, az intézményben dolgozó szülők gyerekeinek. Éveken át jártam én is oda, szerettem. Amikor a Táncdalfesztivál elkezdődött, kitalálták, hogy a tévés szülők legalább 7-8. osztályos volt vagy jelenlegi táborozó gyerekei fogják a szavazatokat számolni! Így is történt, éveken át jártam vissza oda nyári munkára. Bizony, egyesével, darabra meg lettek számolva azok a szavazatok! És az előadókat is érdekelte, jöttek be érdeklődni, milyen az állás. Olyan autogram-füzetem volt, hogy párját ritkította! És, ha időben elkészültünk a számolással, elmehettünk a soron következő elődöntő (vagy a döntő) főpróbájára is! Ilyen volt belül lenni a dobozban :)



4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kriszta, a doboz belülről is nagyon érdekes volt! Jó, hogy neked jutott belőle a java, és most veled együtt idézzük föl a régmúlt idők nem felejthető pillanatait.

Rozsa T. (alias flora) írta...

Kriszta, valószínűleg egyedül a te bejegyzésedben lesz ilyen szemszögből tudósítás a TV-ről: kicsit belülről, még akkor is, ha gyerekszemmel!

Névtelen írta...

Micsoda "titkokra" derül itt fény ilyen hosszú évek óta tartó közös blogolás után! 😊. És micsoda élmény lehetett Neked, gyerekként.
Az Oriont hogy hagyhattam ki, Tamara Jagellóval az élen?! A Belle és Sebastiant nagyon szerettem, pár éve elcsíptem belőle egy részt, valamelyi csatornán, de hát már nem volt az igazi.
rhumel

Kriszta írta...

Kedves Mind! Köszönöm a kommentjeiteket, igen, érdekes világ volt ott lenni, sokkal élőbbé vált minden, amit aztán a képernyőn láttam.
És sok-sok évtizeddel később (néhány évvel ezelőtt) megadatott a tévében szereplés lehetősége is, úgyhogy igazán kiváltságos vagyok, mert a tévézésnek minden aspektusát láthattam :)